A kommunizmus bűneinek keresztény krónikása – Száz éve született Szolzsenyicin

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918–2008) életművét, hányatott sorsát, üldöztetését és eszmevilágát fokozatosan megismerte a nagyvilág attól kezdve, hogy 1973-ban megírta A Gulag szigetvilág című dokumentumregényét. Művei magyar fordításban is sorra megjelentek.

Szolzsenyicin 1918. december 11-én született. 1945-től nyolc évet börtönökben és munkatáborokban töltött. 1956-ban rehabilitálták. Ezután tanított és írt; könyvei a hatvanas évek elején külföldön jelentek meg. 1969-ben rendszerellenes megnyilvánulások vádjával kizárták a szovjet Írószövetségből. 1970-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. 1973-ban A Gulag szigetvilág dokumentációértékű közlései miatt megfosztották a szovjet állampolgárságtól, és kiutasították a Szovjetunióból. Az Egyesült Államokban élt 1973 és 1994 között. Közben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben hazatért, 1997-ben az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett.

Szolzsenyicin szellemi ellenállása miatt járta meg a Gulag poklát. Stéphane Courtois írja A kommunizmus fekete könyve első tanulmányában: „A hóhérok módszeres küzdelemben vonultatták föl az emberi lelkiismeret minden fölvilágosítója ellen az egész világon közbelépni képes nagy, modern államok egész fegyvertárát. El akarták venni hitelüket, le akarták járatni, meg akarták félemlíteni őket. A. Szolzsenyicin, V. Bukovszkij, A. Zinovjev, I. Pljuscs külföldre, A. Szaharov száműzetésbe, Gorkijba kényszerült, Pjotr Grigorenko tábornokot tébolydába zárták, Markovot mérgezett esernyővel gyilkolták meg.”

(...) Olivier Clément (1921–2009) ortodox író, teológus, aki hosszú keresés után harmincéves korában tért meg az ateizmusból az ortodox hitre, Szolzsenyicin szellemiségéről írt könyvében számtalan idézettel érzékelteti az orosz író világszemléletét, keresztény hitét. Az ortodoxián kívül nagy hatással volt rá Dosztojevszkij és a jeles misztikus gondolkodó, Vlagyimir Sz. Szolovjov (1853–1900). A Nobel-díj átvételekor is ezt a két szellemóriást idézte. Szolovjovot főleg etikája miatt kedvelte; Dosztojevszkij műveiben a hit és a hitetlenség küzdelmét figyelte meg.

(…) Szolzsenyicin tanúságot tesz műveiben az emberi személy – Isten képmása – transzcendenciájáról és az élő Istenbe vetett hitéről. Isten „Valaki”, tehát élő Személy. „Kétségkívül Szolzsenyicin számára Isten az Evangélium Élő és Éltető Istene, Ő, aki »az Úr Krisztusban« kinyilatkoztatta szeretetét.”

(...) Olivier Clément 1979-ben A Szellem lázadása című könyvében talán túl derűlátóan ítélte meg a Nyugat szellemi helyzetét, amikor azt bizonygatta, hogy lassan kilábol az ateista nihilizmusból. De azért nem volt a naiv optimizmus szószólója. Szolzsenyicinre hivatkozva kifejtette, hogy a 20. század „emberarcú barbársága”, a totalitárius rendszerek és a koncentrációs táborok ellenére a Szellem lázad, egyfajta földalatti misztika terjed, és a Feltámadott diadalmaskodik. Ezt jelzi szerinte a keleti vallások iránti érdeklődés (főleg a fiatalabb nemzedékben), meg egyes irodalmi/kulturális alkotások is, amelyekben nyomon követhető a zsidó-keresztény bibliai hagyomány hatása.

(...) Olivier Clément idézett könyvében elmondja: sokan voltak igazi keresztények a Gulag szigetvilágban is, akik alázatos és ragyogó tanúságot tettek krisztusi lelkületükről, imádkoztak hóhéraik üdvösségéért, és ellenségszeretetükkel még kínzóik szívét is megérintették. Szolzsenyicin első hőse, az Ivan Gyenyiszovics egy napja című regényében egy baptista. Példa arra, hogy a különböző felekezetű krisztushívők közös vértanúsága lehet az ökumenizmus gyökere. A kommunista diktatúrát átszenvedett ortodox Kelet vértanúitól tanulhatna az elkereszténytelenedett, ateizmusba hajló „nyugati világ”.

Szolzsenyicin 2008. augusztus 3-án hunyt el Moszkvában. Augusztus 4-én a totalitarizmus ellen küzdő író emlékére meggyújtották a Rómában a vértanúság jelképévé vált ókori műemlék, a Colosseum fényeit. Gianni Alemanno, az Örök Város polgármestere döntését ezekkel a szavakkal indokolta: „Alekszandr Szolzsenyicin halála súlyos veszteség nemcsak az egész világ kulturális élete, hanem a demokrácia számára is. A diktatúrák ellen tiltakozó Nobel-díjas orosz író a 20. század egyik legfontosabb tanúja volt. Rendkívüli értéket képviselt, mivel bátran egész életét az emberi jogok védelmének szentelte nemcsak a szovjet rezsim Gulagjának szörnyűségeivel, hanem általában véve minden totalitárius rendszerrel szemben. Modern hős volt, aki a gyengék, az elnyomottak oldalán harcolt, mindig azok mellé állt, akik nem hallathatták szavukat, akik gyakran magányosan küzdöttek, de soha nem adták meg magukat az elnyomás logikájának.”

A teljes cikk ITT  olvasható.

Forrás és fotó: Jezsuita.blog.hu

Magyar Kurír