A közel-keleti keresztények tragédiájáról beszélt X. János antiochiai pátriárka Lengyelországban

Kitekintő – 2016. augusztus 18., csütörtök | 14:35

A közel-keleti keresztények drámai helyzetére figyelmeztettek szerdán Andrzej Duda lengyel államfő és X. János antiochiai pátriárka a varsói elnöki palotában tartott találkozójukon – közölte a lengyel közszolgálati televízió.

A főként Szíria és Libanon területén tevékeny antiochiai görög ortodox egyház feje kedden érkezett Lengyelországba, és hatnapos látogatása során egyebek között az ország legismertebb pravoszláv zarándokhelyén, a kelet-lengyelországi Grabarka-hegyen vasárnap részt vesz a hagyományos, hívek tízezreit vonzó búcsún.

X. János kedden – miután a varsói Teológiai Keresztény Akadémia díszdoktorává avatták – beszédében két aleppói egyházi méltóság, a 2013-ban túszul ejtett Gregoriosz Johanna Ibrahim szír ortodox, valamint Bulosz Jazigi (Pál) görög ortodox püspök megoldatlan sorsára utalt, mondván: „Viseljük Aleppó fájdalmát, amely immár három éve várja elrabolt lelkipásztorait.” Hozzátette: a világ közben „csupán nézője e tragédiának”.

A lengyel államfői hivatal államtitkára, Wojciech Kolarski a találkozás előtt rámutatott: a közel-keleti keresztények azok, akik „kiváltképpen részesülnek a szíriai háború okozta szenvedésben”. Andrzej Duda szerint a közel-keleti konfliktus megoldását ennek helyszínén kell keresni. Az európai államok szerepe az, hogy a Közel-Keleten a békét kieszközöljék – mondta az államtitkár. Hozzátette: a térségben élő keresztények „nagyon különös helyzetű kisebbséget alkotnak”, a konfliktus áldozataivá válnak, tömeges kivándorlásuk viszont a Közel-Kelet „kulturális tájképét változtatja meg”.

A lengyel elnök Száva metropolita lengyel ortodox egyházfő jelenlétében fogadta X. János pátriárkát.

Forrás: MTI

Fotó: Polskieradio.pl

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria