A lazarista misszionárius, aki virágzó falvakká varázsolt madagaszkári szeméttelepeket

Pedro Opeka 1948-ban született Tito diktatúrája elől Argentínába menekült szlovén szülőktől. Több mint negyven éve dolgozik Madagaszkáron, az ország legszegényebb lakói között, ahol a szemétből élő családok között megalapította az Akamasoa közösséget.

A modell azon alapul, hogy az embert a maga teljességében segíti, fejleszti, felébreszti a felelősséget sorsa iránt; az isteni gondviselésbe vetett hiten alapul, ugyanakkor nagy fegyelmezettséget vár el társadalmi és családi szinten is.

Rómában a 69 esztendős Opeka atya és Tomaž Mavrič, a Misszióstársaság (lazarista rend) rendfőnöke mutatta be a kezdeményezést a sajtónak. A sajtótájékoztatón jelen voltak a madagaszkári missziót kezdettől fogva támogató Argentína, Monacói Hercegség és Szlovénia szentszéki nagykövetségeinek képviselői is.

Minden 1989-ben kezdődött, amikor Pedro Opeka szembesült azzal, milyen mély nyomorban élnek az ország fővárosában, Antananarivóban a szegények, akik a szeméttelepen laknak, abból élnek. Megrendítette, milyen embertelen körülmények között kénytelen élni sok férfi, nő és gyermek, és elkezdett gondolkozni azon, hogyan segíthetne nekik. Kidolgozott egy tervet a szeméttelep közelében található kőbányára alapozva. Az argentin misszionárius vezetése alatt összefogtak a szegények, és elkezdtek kavicsot, sódert, kőlapokat, téglákat kitermelni, illetve gyártani, a közösség ezeket eladta az építőipari cégeknek, a munkások pedig szerény fizetséget kaptak. Összefogtak, és azt látták, hogy munkájuk nyomán felvillan a remény életük jobbítására.

Mindenkit meglepett, mekkora változás történt: egy élő közösség alakult ki. Megtanultak házat építeni, anyagokat újrahasznosítani. Meghallgatták egymás véleményét, munkacsoportokat állítottak fel a dolgozók szükségleteinek kielégítésére: voltak, akik a betegeket gondozták, mások a gyerekekre vigyáztak, és így a korábban embertelen körülmények között élők tudatára ébredtek emberi méltóságuknak. Harminc év elteltével ennek a hatalmas közösségnek – amely Akamasoa (jelentése „jóbarátok”) néven ismert – a tagjai saját maguk építette házakban laknak 18 faluban, vannak üzleteik, műhelyeik, kútjaik, közvilágításuk, kikövezett utcáik. Jelenleg körülbelül 25 ezer ember él itt; évente 30 ezer nem itt élő szegény keresi fel az Akamasoa közösséget segítségért; 13 ezer gyermek részesül itt oktatásban. Mindenkinek van háza, ivóvize, mindenki részesül egészségügyi ellátásban, minden gyerek jár iskolába. Pedro atya vallja, hogy a szegénység nem sorsszerűség, hanem egy szomorú helyzet, amelynek megvannak a maga okai, és ezeket az okokat kell legyőzni.

Az Akamasoában nagyon fontos a lélek ápolása is. A vasárnapi szentmise különleges esemény, körülbelül nyolcezer ember vesz részt rajta, hálatelt szívvel imádkoznak, énekelnek. Sok külföldi is látogatja ezeket a szentmiséket, amelyek három órán át tartanak. Sokan, akik korábban ateistának vallották magukat, itt érezték meg szívükben Isten hívását.

Tomaž Mavrič lazarista rendfőnök a sajtótájékoztatón elmondta: „Szent Vince azt mondta, a szegények a mestereink, és az Akamasoában ez valóban így van.”

Forrás: Vatican News; Aleteia

Fotó: Aleteia; Facebook

Magyar Kurír
(tzs)