A Pápai Gergely Egyetem professzora tartott előadást az I. vatikáni zsinatról a Pázmányon

A professzor, aki a neves pápaságtörténeti folyóirat, az Archivum Historiae Pontificiae főszerkesztője is, az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport meghívására érkezett az egyetemre. A Tusor Péter docens által vezetett kurzus hallgatóinak az I. vatikáni zsinat történetéről tartott előadást Roberto Regoli.

Az előadás első szakaszában a Pápai Gergely Egyetem mindennapjaiba nyerhetett bepillantást a hallgatóság. A professzor érdekességeket emelt ki a tekintélyes múlttal büszkélkedő intézmény színes történetéből. Kevés egyetem mondhatja el magáról, hogy tizenhat későbbi pápát, illetve huszonhárom szentet és ötven boldogot oktathatott. De a Gregoriana falai közül került már ki későbbi NATO-főtitkár, több nagykövet és miniszter is. Az egyetem nemzetköziségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy százhuszonnégy országból érkeztek diákjai, a tanári kar tagjai pedig negyven különböző országból származnak.

A Pápai Gergely Egyetem bemutatása után Roberto Regoli – Domokos György értő tolmácsolásában – rátért fő témája, az I. vatikáni zsinat ismertetésére. Előadása tudományos hátterét az „I. vatikáni zsinat és a modernitás” nevet viselő kutatócsoport (aminek Roberto Regoli is tagja) kutatásai adták.

A professzor elmondta, IX. Piusz pápa 1867. június 26-án adta tudtára a világegyháznak, hogy összehívja a zsinatot. A pápa meghívásának eleget téve 642 szavazásra jogosult prelátus gyűlt össze 1869. december 8-án a Szent Péter-bazilikában. A világ minden tájáról érkező meghívottakra nagy munka várt. Időközben a különböző politikai események – a francia–porosz konfliktus, illetve Róma olasz csapatok általi megszállása – miatt a püspöki gyűlést határozatlan időre felfüggesztették. A félbeszakított zsinat során így is két kiemelkedően fontos dokumentum született. A Dei Filius hittani rendelkezés hatása máig tapasztalható az egyházban. A másik dokumentum, a Pastor aeternus kezdetű dogmatikus konstitúció kimondja a pápa primátusát, valamint tévedhetetlenségét hit és erkölcs dolgában.

Regoli atya egy, a zsinatról készült festmény szimbólumrendszerén keresztül mutatta be a Pastor aeternus két rendelkezését. A festményen az isteni bölcsesség mint fénysugár egyedül IX. Piuszt világítja meg, így a pápai primátus és a tévedhetetlenség ábrázolása azonnal érthetővé válik.

A korban sok vitát kiváltó, hitbeli és erkölcsi tanításra vonatkozó infallibilitásukra a pápák a gyakorlatban alig hivatkoztak. 1950-ben XII. Piusz a világegyház püspökeinek véleményét kikérve hirdette ki a Boldogságos Szűz mennybevételének dogmáját mint kinyilatkoztatott igazságot, amely mellett a tévedhetetlen egyház tradíciója tanúskodik. Leginkább a szenttéavatási formulákban köszön vissza az infallibilitás dogmája. Ezzel szemben jelentősen megerősödött a pápai primátus. Nemcsak az egyházkormányzat (például püspökkinevezések), hanem a tanítás terén is. A Pastor aeternus dogmatikus konstitúció kihirdetése óta szokás rendszeresen hivatkozni az uralkodó pápa tanítására, gondolataira, ami korábban nem volt jellemző. Mindemellett a Római Kúria 1908-as reformja és az 1917-es Egyházi Törvénykönyv gyökerei is az I. vatikáni zsinatra nyúlnak vissza.

Forrás: MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport

Magyar Kurír