A papnövendék válaszol – Mit jelent szeretni? (II. rész)

Ahogy az előző írásom végén említettem: szeretni a másikat igazi kihívás, de van ennél nagyobb harc is: szeretni önmagamat.

De mit is jelent önmagamat szeretni? Totális egoizmust, önfényezést vagy ennél többet?

Önmagam szeretete ugyanarra a két alapvető pillérre épül, mint a másik ember szeretete. Az alap ugyanaz, de a szerkezet mégis más. Mindkét szeretetnél az elfogadás és a magamról való lemondás az alap, de amíg az egyiknél a másik ember a cél, addig a másiknál én magam vagyok a célszemély.

Hogyan is tudom önmagamat elfogadni?

Nagyot szoktam nevetni újságokon, amikben a cikkek fele arról szól, hogyan fogadd el magad, míg a másik fele 101 tippet ad a gyors és eredményes fogyásra. Nem teljesen érthető, hogy melyik énemet fogadjam el: azt, akit az Isten akar, vagy azt, akit a világ.

Ha a világ által sugallt képet kergetem, akkor sose leszek igazán boldog, mert egy olyan „ideális ént” akarok elérni, ami nem én vagyok teljes mértékig, egy olyan torz tükörben látom magam, aminek sose fogok megfelelni.

Ha azonban az Isten által elképzelt én a célom, akkor valóban önmagam lehetek. Egyre közelebb kerülhet az aktuális én, vagyis az, ahol tartok, az ideális énhez, vagyis ahhoz, aki lehetek.

Ha a világ által elém helyezett képet tűzöm ki célul – mely az aktuális divatnak megfelelően változik, alakul –, akkor az elérhetetlent fogom kergetni, de ha társa leszek Istennek abban, amit rólam elképzelt, akkor már nem álomképek után fogok kapkodni, hanem egy végső és szilárd célt fogok magam előtt látni. Természetes, hogy elsőre homályosnak, elmosódottnak hathat ez a kép, de minél inkább Istennel együtt alakulok, annál inkább tisztul a kép. Emiatt az Istennel való kapcsolatomban fokozatosan kibontakozó személy képe egyre tisztább, láthatóbb és elérhetőbb lesz.

Ennek elérése rajtam múlik. Bízom-e Istenben, abban, hogy valóban van egy ilyen képe rólam? Ugyanakkor nekem kell úgy döntenem, hogy el akarom ezt érni.

Ez az a pillér, amelyet „könnyebb” kiépíteni, mert itt az istenkapcsolatot kell mélyíteni, melynek a következménye egy egyre mélyebb önismeret és önelfogadás lesz.

A másik pillér kiépítése sokkal nehezebb. Mit is jelent, hogy lemondok önmagamról önmagamért?

Elsőre én se értettem teljesen, hogy ez mit jelent. Önmagamról önmagamért? Egy történet segített aztán, hogy megértsem.

Volt egy hatalmas királyság. A király már idős volt, magához hívta a herceget, és mesélt neki. Minden emberben van egy hatalmas birodalom, ezért a birodalomért mindig két hadsereg küzd: az egyik páncélja fehérebb, mint a hó, gyönyörű lovaik vannak, fegyelmezettek; a másik páncélja feketébb, mint a legmélyebb éjszakai sötétség, lovaik soványak és betegek, és csupán a fegyelem és rend látszata van meg a táborukban. A herceg feszülten figyelt, és feltette a kérdést: És ki fog győzni? A király annyit mondott: Ez rajtad múlik, azon, hogy melyik hadsereget támogatod.

A királyság a mi életünk, a két hadsereg pedig a jó és a rossz döntéseink. Rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.

Persze az életben nem ennyire fekete vagy fehér a kép, nem ennyire egyértelmű egy-egy döntés. De mégis sokszor érnek minket kísértések, és sokszor kerül elénk a jó lehetősége is. Rajtunk áll, hogy melyiket választjuk. Ha a jót választjuk, akkor közelebb kerülünk Istenhez és ahhoz az ideális énhez, akit Isten tervezett. Ha bűnt követünk el, akkor a sötét sereget választjuk. De ebben az esetben is van lehetőség újrakezdeni: a gyónás által.

Mit is jelent tehát az önmagamért való lemondás önmagamról? Azt, hogy a fehér sereget választom, bármennyire is nehéz. Ha így cselekszem, akkor önmagam szeretetében és az Istennel való kapcsolatban is előrébb lépek.

A másik és önmagam szeretetének és elfogadásának van még egy hatalmas gyümölcse: a megbocsátás. De erről majd a következő cikkben...

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír