A Pécsi Egyházmegye legidősebb papját köszöntötték

Hazai – 2016. július 7., csütörtök | 10:55

Prettl Ádám atya a Pécsi Egyházmegye legidősebb papja: 66 éve szentelték pappá és idén júniusban ünnepelte 90. születésnapját. A Szent Lőrinc Gondozóotthonban köszöntötték.

Prettl Ádám atya Mecsekjánosiban született 1926. június 8-án, Pécsett szentelték pappá 1950. június 18-án. Több településen volt káplán, 1958-tól 2008-ig pedig Szálka plébánosa volt. Az ötven évig Szálkán szolgáló pap 2008 óta él a Szent Lőrinc Gondozóotthonban, ahová 90. születésnapja alkalmából Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspököt és Udvardy György megyéspüspököt is ünneplésre hívta.

Az ünnepség keretében a jubiláns hálaadó szentmisét mutatott be, amelyen jelen voltak az otthon lakói és a rokonok is, Erb József városi képviselő pedig Magyarország kormánya nevében gratulált és adott át emléklapot Prettl Ádámnak. A szentmisét fogadás követte.

Az otthonban aktív és rendszeresen miséző pap interjú keretében beszélt életéről. Felidézte azt az időszakot, amikor a jezsuiták által működtetett Pius gimnáziumba járt, az 1944-es orosz megszállást és az 1945-ös érettségijét, s hálával emlékezett arra, hogy őt személyesen – kispapként, majd felszentelt papként – a Rákosi-korszakban nem érte üldöztetés. A papi szemináriumi évekből az atya szép emlékeket őriz, noha abban az időszakban sokat nélkülöztek, gyakran volt hiány ételből – emiatt kétszer is tartottak téli szünetet, mondta el.

Káplánévei helyszínein (Mecseknádasdon, Himesházán, Máriagyűdön, Tolnán) is mindig megtalálta a helyét, 1958-ban pedig Szálkán rendezkedett be – hosszú időre. Az első szálkai évekről elmesélte, hogy mindennap misézett, s hogy az iskolai hitoktatás megszűnése után a templomban tartott hittanórákat a diákoknak.

Prettl atya több anekdotát is megosztott az életéből: például amikor 1974-ben nyert egy autót, ami miatt meg kellett tanulnia vezetni, és mesélt arról is, hogyan adta el a szálkai plébánia melletti kertjét.

A lelkipásztor betegsége miatt 2008-tól él a Szent Lőrinc Gondozóotthonban: hálás az Istennek azért, hogy megérte ezt a kort, s örül, hogy kilencven évesen is tud misézni. Körülményeivel elégedett, mindenekelőtt pedig büszkeséggel gondol arra, hogy az egyházmegyében – korban és a papságban eltöltött évek száma alapján egyaránt – ő a legidősebb pap.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria