A példaképekről rendeztek kerekasztal-beszélgetést Kolozsváron

A beszélgetés résztvevői Tánczos Vilmos egyetemi docens, néprajzkutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz- és Antropológia Tanszékének tanára, Homa Ildikó klinikai pszichológus, egzisztencia-analitikus és logoterapeuta, a bécsi Viktor Frankl Intézet akkreditált tagja, Takó István kolozsvári egyetemi lelkész, plébános és Szabados-Erős Orsolya négygyermekes családanya, teológia–német szakos tanárnő voltak.

A moderátor, Balla Lóránt, a KÉKK titkára indításként azt kérdezte a jelenlévőktől, kiket tartanak példaképnek, példaképüknek. A keresztény embernek erre a kérdésre talán egyszerű a válasz, hisz Jézus, a szentek örökérvényű példaképek, de ezen túl a példakép alakulása nagyon korfüggő, mindig azok hatnak az emberre leginkább, akik személyisége, tettei, emberi magatartása megragadja, akiktől tanulni tud valamit.

A kerekasztal-beszélgetésbe a jelenlevők is bekapcsolódtak. Kovács Sándor főesperes-plébános arra bátorított, hogy lássuk meg Jézusban mindannyiunk eszményképét. Megjegyezte, hogy korunkban tanúságtétel jelleggel bír az, ha nem szégyelljük megnevezni azokat, akik életünk egyes szakaszaiban alakítottak minket, hatottak ránk, példaképeink voltak. Saját példaképeiről személyes hangon szólt, majd rámutatott, papként mindennapi tevékenységei által, s főként azáltal, hogyan végzi azokat, mások számára példaképpé válhat.

Homa Ildikó a mai kor sztárfüggőségének kapcsán kiemelte, hogy a példaképek az ember éretté válásának útján egyfajta mankószerepet töltenek be. A sztárfüggősség, az a jelenség, hogy nagy csoportok egy-egy jól látható embert akarnak követni életüknek szinte minden területén, azzal hozható összefüggésbe, hogy hiányzik az elegendő érettség a személyes identitás kiépítéséhez, az utánzás pedig a könnyebbik út.

Takó István egyetemi lelkész arról számolt be, hogy a kerekasztal-beszélgetést megelőzően példaképeikről kérdezte az egyetemistákat, s a visszajelzések alapján elmondhatja, hogy a fiataloknak vannak példaképeik, de több ember vonásaiból rakják össze az ideált, amelyet követendőnek ítélnek meg.

Szabados-Erős Orsolya személyes tapasztalatairól beszélt, arról, hogy anyaként miként látja gyerekei életében a példaképeket, és anyaként hogyan, miben lát példaképet gyerekeiben.

Tánczos Vilmos kitért arra, hogy a romantika hozta az emberiség történelmébe az identitás kérdését. Beszélt a népi hősök, a népi kultúra berkein belül a példaképek szerepéről, azok kialakulásáról: az írásbeliség hozta az eredetiség, a szabadság gondolatát, az orális kultúrák a múltban inkább az utánzásra építettek. A posztmodern korral véget ért a példaképek afféle értékelése, amelyhez korábban szoktunk, az utóbbi negyedszázadban a relativizálásnak és ironizálásnak lehetünk tanúi.

Egy-egy példakép nem fogja, nem foghatja át valakinek a teljes személyiségét, hisz létünk tartozéka önmagunk megvalósítása, nem a szomszéd utánzása. Isten is ezt, saját lehetőségeink kiteljesítését kéri majd számon, erre emlékeztet a szentírási példa a talentumoktól – hívta fel a figyelmet Tánczos Vilmos.

A kerekasztal-beszélgetés végén arról is szó esett, hogy mindenki lehet példakép, az egyháznak is jut ebből a szerepből, ennek tudata következetességet, korrektséget, hitelességet, a konformizmusra mondott tudatos nemet követel.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír