A relatív igazságtól az abszolút igazságig – kerekasztal-beszélgetés a kőszegi domonkosoknál

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A prédikátorok rendje alapításának 800. évfordulója alkalmából, a kőszegi domonkos nővérek által rendezett jubileumi ünnepséget lezáró disputa különböző tudományterületek képviselői között zajlott. A diskurzusban részt vett Petres Erika Lúcia OP filozófus, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, Németh Norbert egyetemi lelkész, teológus, valamint Pók Attila történész. A beszélgetést a Duna Televízió munkatársa, Hernády Zsolt Géza moderálta.

Németh Norbert gondolatmenetét azzal kezdte, hogy a nyelv mint a kommunikáció eszköze arra hivatott, hogy az igazságot kifejezze. A teológus saját tudományáról szólva kiemelte: a teológia fundamentumát az az igazságfogalom jelenti, amit Jézus határozott meg – „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). A teológia számára minden igaz, ami Jézus Krisztus valóságának, az abszolút igazságnak megfelel. Németh Norbert úgy véli, minden tudomány számára a középpontban az igazság megismerése áll. A teológia arra vállalkozik, hogy a teljes igazságot ismerje meg, míg más tudományágak az igazság valamely szeletének a megismerésére, felfedezésére vállalkoznak. Az igazság fogalmát az Ószövetség és az Újszövetség tükrében is meghatározta, rámutatva: az Ószövetség az igazsághoz való hűség gondolatát hordozza. Az igazság mindig az Isten oldaláról érkezik, és soha nem az ember oldaláról. A választott nép története a hűtlenség nagy története, amely ránk is érvényes. Az Újszövetségben a megtestesüléssel az Isten hűsége „kézzelfoghatóvá” válik. Az Újszövetség döntő pillanata a személyes találkozás Jézus Krisztussal. Ezért sem véletlen, hogy XVI. Benedek pápa a keresztény lét kezdetét ennek a találkozásnak a pillanatától számítja, miként azt olvassuk a Deus caritas est kezdetű enciklikában.

Uzsalyné Pécsi Rita a nevelés területe felől közelítette meg az igazság fogalmát. A neveléskutató rámutatott arra, hogy a nevelőnek a lehetőségekhez képest a legjobb vezetési módszert kell megtalálnia. A nevelés nem más, mint a jelenlevő élet és a jövőbeli élet szolgálata, amely közel van az abszolút igazsághoz. A nevelés célja az, hogy a gyermekben megszülessen az istenarc. A moderátor azon felvetésére, mely szerint szülőként, tanárként gyakran „salamoni döntéseket kell hozni egy-egy eltépett dologgal kapcsolatban”, a neveléskutató elmondta, hogy két gyermek között kialakult konfliktusban nem az igazságszolgáltatásra, hanem a rend helyreállítására kell törekedni. Uzsalyné Pécsi Rita álláspontja az, hogy a jó nevelőnek „atyaarcúnak” kell lennie, aki végtelenül igazságos és irgalmas.

Pók Attila a történelemtudomány és az igazság összefüggéséről szólva hangsúlyozta, a tudományosság követelményének csak az tud eleget tenni, aki a forrást, az elméletet és a módszertant egymás mellé tudja állítani, és társadalmi szempontból releváns kérdésekre keresi a választ. A történész kiemelte, a nemzeti történelem elsősorban a nemzeti identitás kialakulását szolgálja. A történelemtudomány a nemzeti mítoszokkal szemben más irányban halad: megkérdőjelezi a nemzeti történelem igazságát, a nemzeti és ideologikus narratívák kizárólagos igazságát. Az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója szerint a gyermekeknek nem lehet posztmodern relativizmussal tanítani a történelmet. Miként a gyermek fokozatosan ismeri meg a környezetét, akként kell megismernie a történelmet is, fokozatosan lehet a történelmi ismereteket bővíteni. Az identitás kialakítását nem szolgálják a tudományosan megalapozott tények. Vannak bizonyos történelmi személyekről kialakult imázsok, amelyeket a tudomány megcáfol. Ezeket a tudományos eredményeket azonban csak körültekintéssel lehet átvinni az oktatásba és a közéleti retorikába.

Petres Lúcia elmondta, az igazságkeresés egyidős a nyugati filozófiával. A Németh Norbert által említett abszolút igazság koncepciójával szembeállította a posztmodern gondolkodást, amely tartózkodik attól, hogy bármit is abszolútnak nyilvánítson. Petres Lúcia meglátása szerint ez abból fakad, hogy ami abszolút, az követelményeket támaszt. Ezért a posztmodern állapotban az igazság mindig relatív, a kontextustól válik függővé. A filozófus a posztmodern kor problémáját abban látja, hogy nem mer elköteleződni. A filozófusoknak nincs többé bátorságuk kimondani Isten létezését. Az igazság és a szabadság összefüggéséről szólva Martin Heidegger gondolatát idézte a felszólaló, aki a szabadságot nem önkényességként értelmezi, hanem nyitottságként, amely magában foglalja a másik szabadsága tiszteletben tartásának követelményét, birtoklási vágytól mentesen. Hiszen heideggeri értelemben a szemlélésben tárul fel az igazság. A domonkos nővér kifejtette, a posztmodern relativizálás ugyan felszabadító egyes tudományokra nézve, de az egyéni élet szintjén válságot okoz, mert a határok elmosódásával elvesznek az igazodási pontok, minden igazság egyenértékű, szubjektív szabadsághoz kötődik. Éppen ezért rendkívül fontos az, hogy a keresztények merjenek állást foglalni az abszolút igazság mellett.

Fotó: Bókay László

Ikker Eszter/Magyar Kurír