A római egyházmegye újabb közleménye a két pápa vasárnapi szentté avatásáról

Ferenc pápa – 2014. április 25., péntek | 15:46

Több százezer hívő van úton az Örök Város felé, ahol vasárnap délelőtt Ferenc pápa szentté avatja a XX. század két nagy pápáját, XXIII. Jánost és II. János Pált – írja a Vatikáni Rádió.

Az újabb adatokat szerdán késő délelőtt tette közzé a római helynökség. Szerdán – amint már jeleztük – a Vatikánban szünnapot tartottak Szent György emléknapja alkalmából, amely Ferenc pápa névnapja. A római helynökség számos adattal kiegészítette az eddig kiadott tájékoztatót.

A Római Zarándokiroda alelnöke, Liberio Andreatta atya a sajtótájékoztató során többek között elmondta, hogy teljesen felkészültnek érzik magukat egymillió hívő fogadására. Valójában senki nem tudja megmondani pontosan, hogy mennyien jönnek. Belépőjegyeket ugyanis éppen a hatalmas méretek miatt nem osztottak, tehát azok a szerencsések jutnak be a Szent Péter térre, akik hajnalban odamennek, vagy esetleg már az éjszakát is ott töltik.

Lengyelországból öt különvonat, 1700 autóbusz, 58 chartergép érkezik. Barcellonából egy egész hajó szállítja a híveket. Sok országból nem érkezett tájékoztatás arról, hogy hányan zarándokolnak Rómába.

A zarándokiroda 19 kivetítő felállításáról gondoskodik, hogy megkönnyítse azok helyzetét, akik nem tudják megközelíteni a színhelyet. Nemcsak Rómában, hanem Milánóban, a Dóm-téren is lesz kivetítő. Három kivetítő már a húsvéti ünnepek során is működött a Colosseumhoz vezető császári fórumok útján (Via dei Fori Imperiali), újabb 16 április 25-én, Szent Márk evangélista ünnepén kezdi meg szolgálatát. Kivetítőt állítanak a Leonardo da Vinci repülőtéren is, aki tehát megérkezik Rómába a várakozások szünetében is követheti az eseményeket. A Navona téren angol nyelvű kivetítő lesz, a Farnese téren, a római Magyar Akadémia szomszédságában, a Francia Nagykövetség épülete előtt pedig a franciául beszélők követhetik a szertartást. A többi kivetítőn április 28-áig hat különböző nyelven a két szent pápáról lesznek filmvetítések, hírek és hasznos eligazítások.

A Szent Péter-bazilikához vezető Conciliazione úton a Római Zarándokiroda alkalmazásában száz személy áll a zarándokok rendelkezésére, továbbá katolikus társulatok 550 önkéntese szolgál, akik különböző nyelveken eligazítást adnak. Hajnali 5 órától nyolc busz ingázik a város különböző pontjairól, hogy minél közelebb vigye az érdeklődőket, mivel tömegközlekedési eszközök nem lesznek. Az áldoztatásnál kétszáz pap és diakónus végez szolgálatot. A Római Zarándokiroda alelnöke megismételte, hogy nem lesznek a Szent Péter térre belépőjegyek. Ezek minden esetben ingyenesek. Bár sajnos vannak olyan gátlástalan személyek, akik pénzért árulják a hamis belépőket.

Az alelnök a sajtóértekezlet során végül még ezt mondta: Róma és a világ történelmében eddig még soha nem fordult elő, hogy két élő pápa van jelen egy szentté avatáson a Szent Péter téren. Személyükben olyanok lesznek itt, akik ismerték XXIII. János pápát és II. János Pál pápát is.

Végül szó volt még a hatalmas biztonsági intézkedésekről. A polgári védelem 2700 önkéntesén kívül kétezer római rendőr teljesít szolgálatot április 25. és 28. között. A Szent Péter tér környékén péntek este 7 órától kezdve csak gyalogos közlekedés lesz, autók nem parkolhatnak.

Az internet is nagy szerepet játszik ezekben a napokban. A „Santo Subito” alkalmazás (app) négy nyelven közöl híreket, térképeket, liturgikus füzetet, amelyek ingyen letölthetők. Emellett megtalálható minden, szentté avatással kapcsolatos római esemény április 25. és 28. között ezen az okostelefonra letölthető alkalmazáson.

Magyar Kurír