A Szalézi Missziós Iroda nemzetközi támogatási tevékenysége

Kitekintő – 2015. augusztus 31., hétfő | 10:02

Az 1947-ben alapított amerikai központú Salesian Missions Office (Szalézi Missziós Iroda) szerte a világon támogatja a rend missziós tevékenységét. Az elmúlt évben mintegy 5,2 millió dollár értékű adomány elszállítását és szétosztását bonyolította le. A Szaléziak.hu tudósítása.

Az Amerikai és Kanadai Szalézi Tartomány irányítása alatt álló, New Rochelle székhelyű Szalézi Missziós Iroda fő céljának előteremteni az anyagi források megteremtését tekinti, amelyekkel közel 30 ezer szalézi misszionárius (papok, testvérek és novíciusok) munkáját teszik lehetővé szerte a világon. Kiemelt figyelemet fordítanak a Don Bosco Szaléziak hitéleti tevékenységének támogatására: elsősorban kápolnák és istentiszteleti helyek építését kezdeményezik az elmaradott országokban, és a szerzetesi életre felkészítő szemináriumokat hoznak létre. 

A múlt évben, amikor kitört az ebolajárvány és elterjedt az egész Nyugat-Afrikában, a Szalézi Missziós Iroda azonnal reagált. Mozgósította kiterjedt partnerhálózatát, így sikerült megszervezni és sürgősséggel a helyszínre szállítani a az életmentő humanitárius segélyt.

Még nem összesítették, de a hivatal becslései szerint koordinálták mintegy 5 millió 200 ezer dollár értékű segély (természetbeni adományok) elszállítását és szétosztását. Ez a segély tartalmazott orvosi és fogorvosi ellátáshoz szükséges eszközöket, egyéni védőeszközöket, szappant és egyéb egészségügyi ellátáshoz szükséges anyagot, valamint dúsított rizsételeket Libériába és Sierra Leonéba.

Egyik elsődleges küldetésünk azonnal reagálni a katasztrófák okozta helyzetekre – mondta el Kevin Carvajal, a Szalézi Missziós Iroda természetbeni adományokat elosztó részlegének vezetője. „Amikor valahol katasztrófáról érkezik jelentés, mi áttekintjük az adott területen élő misszionáriusok igényeit, és megkeressük a módját, hogy ki tudjuk elégíteni ezeket.”

A gyors fellépés annak köszönhető, hogy széles körben vannak partnereik az amerikai székhelyű vállalkozások és a kormányzati szervezetek között, akiknek az elképzelései és céljai egybeesnek a Szalézi Missziós Iroda céljaival. Ezek a szervezetek minden évben többmillió dollár adóból levonható adománnyal, természetbeni adományokkal és a kormányzati felesleg elosztásából származó javakkal járulnak hozzá az iroda programjaihoz. Továbbá, az USAID Ocean Freight Reimbursement Grant (visszatéríthető szállítmányozási támogatás) lehetővé teszi a Szalézi Missziós Iroda számára, hogy a szállítmányokat olcsón elszállítsa az adott helyre.

„Míg az áruk értéke számszerűsíthető, hatásuk valóban felbecsülhetetlen” – mondja Mark Hyde szalézi atya, a Szalézi Missziós Iroda igazgatója. „Amikor a Sierra Leone-i kormány azt kérte tőlünk, hogy a gondoskodjunk száz ebolaárváról, mi képesek voltunk erre, köszönhetően az olyan partnereinknek, mint a Stop Hunger Now (állítsd meg az éhezést most) szervezet, amelynek nagylelkűsége jóvoltából képesek vagyunk több száz gyermeknek napi háromszori étkezést biztosítani. Amikor az akkor még lezárt katolikus kórház igazgatója Monroviában (Libéria) kért tőlünk segítséget, a partnereink lehetővé tették, hogy egyéni védőeszközöket szállítsunk nekik, ami biztosította az egészségügyi dolgozók számára, hogy továbbra is kezelhessék a betegeket anélkül, hogy saját egészségüket veszélyeztetnék. A lista ezzel nem ér véget.

A katasztrófaelhárítás amellett az elmúlt húsz évben az iroda több mint 167 millió dollárt adományozott oktatási, egészségügyi, mezőgazdasági és műszaki célokra, élelmiszert és egyéb támogatást nyújt a rászoruló országoknak, a tulajdonában levő javaknak és logisztikai programjának jóvoltából. Erőfeszítéseinek köszönhetően 2014-ben 20 országba szállítottak összesen 70 konténer élelmiszert és egyéb adományozott árut.

„A természetbeni adományokra épülő program a legfontosabb, ennek köszönhetően sikert tudunk elérni az elszegényedett közösségekben. Ezt a programot a rugalmasság és a fenntarthatóság jellemzi” – mondja Mark Hyde atya. „Hálás vagyok a személyzet kötelezettségvállalásáért és adományozó partnereink nagylelkűségéért.”

Fotó: szaleziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria