A szembenállástól a közösségig – A Lutheránus–Római Katolikus Egységbizottság párbeszéd-dokumentuma

„Legyenek mindnyájan egy!” – hangzott el az utolsó vacsorán Jézus imája, melyet mennyei Atyjához intézett szenvedésének előestéjén (Jn 17,21). Ekkor az apostolokra és ránk is gondolt, mint akik a tanítványai szavára hinni fognak. Mennyire fontos volt ez a kérés, mert az egyház egysége, Krisztus követőinek összetartása kétezer év óta „veszélyeztetett”. Létrehozója az egyházat szentnek és egynek alapította, de a közösséget alkotó tagok mégis gyakran kerültek szembe egymással, és töredezetté vált a kezdeti egység.

A reformációt (1517) követő évszázadokra inkább a szembenállás volt a jellemző, ám a 20. század elejére a gyarmatbirodalmakon egyszerre megjelenő egyházak képviselői eljutottak arra a belátásra, hogy a megosztottság tényleges botrányt jelent az evangélium hirdetése során. Először 1910-ben Edinburghban jutottak el – elsősorban protestáns keresztények – annak a belátására, hogy képtelenség egymás ellenében evangelizálni. Bár a római katolikus egyház kezdetben még ellenezte a „pánkrisztianizmusnak” vélt jelenséget, mégis fokozatosan felismerte a keresztények közötti egység gyümölcsöző voltát.

Az ökumenikus egység gondolatának világszintű térnyerése 1948-ban Amszterdamban kezdődött el az Egyházak Világtanácsának (World Council of Churches) létrejöttével. Ekkor még egy szentszéki leirat megtiltotta a holland püspököknek, hogy bármilyen módon is részt vegyenek az ökumenikus világgyűlésen, de a dolgok végül is pozitív irányba fordultak, mert a következő évben, 1949-ben a Szentszék az Ecclesia sancta kezdetű dokumentumában az ökumenikus mozgalmat a Szentlélek művének fogadta el, mely a katolikusok számára is az öröm forrása.

Ezzel egy kis ajtó nyílt meg a mozgalmi ökumenizmus felé, mely a II. vatikáni zsinat meghirdetésével (1959. január 25.) teljesen kitárult. Szent XXIII. János pápa magát a zsinatot is ökumenikusnak, azaz mindenre kiterjedőnek, vagyis az egész egyházra vonatkozónak nevezte. Az új szellem már megjelent a zsinati dokumentumokban, melyek, mint az egyházról szóló Lumen gentium és az Isten Igéjével foglalkozó Dei verbum konstitúciók, már számolnak az ökumenizmus valóságával. Az Unitatis redintengratio kezdetű határozat pedig ki is dolgozza az ökumenizmus katolikus alapelveit, és útmutatást ad a jövőre vonatkozó teljes egység irányába.

Jelentős változás történt tehát a nem katolikus keresztény egyházak megítélésében, s egyúttal megkezdődött az a teológiai párbeszéd, mely az elmúlt ötven évben tanbeli és gyakorlati területen is eredményeket hozott.

Ilyen kiemelkedő eredménynek számít a Szembenállástól a közösségig című dokumentum összeállítása a Lutheránus–Római Katolikus Egységbizottság részéről, melyet most magyar nyelven is kézbe vehetünk. A 245 pontban összegzett állásfoglalás a katolikus és az evangélikus teológusok közös munkájának, gondolkodásának és megállapításainak fejleménye, mely nem maradhat egy íróasztalfiókban, hanem ténylegesen meg kell kezdenie az összegyűjtött szellemi és lelki mondanivalók hatásának kiterjesztését valamennyi keresztény felé.

A hat fejezetből álló dokumentum bátran szembenéz a múlt sokszor fájdalmas örökségével, melyben a szakadások, a szellemi és fizikai támadások és a „kinek van igaza?” vitatkozó magatartás volt a jellemző. Számvetésre kerülnek Luther Márton újító tanításai és az ezekre adott katolikus válaszok elemzései. Nem marad el a különbözőségek bemutatása sem, ami azonban a római katolikus és az evangélikus egyházat már nem az ítélkezésre, hanem inkább a másik fél megismerésére és megértésére indítja. Itt a legkényesebb pontok, melyeknek megoldása még hátravan: az Eucharisztia, az egyházi rend és az apostoli tekintély közös értelmezése és konszenzusos elfogadása. Az ötödik fejezet a reformáció 500. évfordulójáról (1517–2017) való megemlékezésre utal, melyet alapvetően az imádságnak, a bűnbánatnak, de az evangélium fölötti örömnek is kell majd jellemeznie.

Kránitz Mihály; Erdő Péter bíboros; Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa, a kötet másik lektora és Fabiny Tamás evangélikus püspök a január 17-i könyvbemutatón Budapesten, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében

A nemzetközi egységbizottságot alkotó, a világ számos országából származó teológusok; férfiak, nők, bíborosok, papok, lelkészek és professzorok meg is valósítják személyükben a sokféleségben az egység gondolatát. A mintegy százoldalas kötet a jövőre való kitekintéssel zárul, öt határozott felszólítás megfogalmazásával a római katolikusokat és az evangélikusokat összekötő közös pontokról, egymás elfogadásáról, az egységért való küzdelem látható tetteiről, az evangélium együtt megtapasztalt öröméről és a közös tanúságtételről.

A Közös nyilatkozat a megigazulástanról (1999) és a Charta Oecumenica (2001) magyar nyelven is elérhető, az egységet előmozdító kötetei után a 2013-ban eredetileg angol nyelven megjelent, most pedig magyarul is napvilágot látott, a Lutheránus–Római Katolikus Egységbizottság által összeállított, az egységet célzó mértékadó összegzések gyűjteményes kötete, A szembenállástól a közösségig növelje a magyar egyházak közötti egységtörekvést az egyre bővülő közösség és a látható egység felé.

Fotó: Lambert Attila

Kránitz Mihály/Magyar Kurír