A szentség útjai – Interjú Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával

Vannak hívők, akik létezésük utolsó pillanatáig megélték a szeretetet és tanúságot is tettek róla. Férfiak és nők, akik bár tudatában voltak annak, hogy az életük is veszélyben foroghat, mégis ott maradtak fertőző betegek halálos ágyánál, vagy a harctereken, hogy a sebesültek segítségére legyenek. Ha az Egyház elismeri, ez az életáldozat a boldoggá-, illetve szenttéavatási perek egy további útját jelentheti a vértanúság, az erények hősies gyakorlása és a tisztelet ősisége mellett. Ferenc pápa Maiorem hac dilectionem kezdetű, 2017. július 11-én kiadott motu propriójában már felvázolta ezt az utat – ez a dokumentum egyébként a Szentek Ügyeinek Kongregációja tavaly végzett tevékenységét is fémjelzi. Az év egy másik fontos szöveg, a Le reliquie nella Chiesa: autenticità e conservazione (Ereklyék az Egyházban: hitelesítés és megőrzés) kiadásával zárult – kicsit több mint két héttel ezelőtt publikálták –, amely Isten szolgái, a boldogok és a szentek ereklyéinek őrzését, gondozását, szállítását és hitelesítését szabályozza. Erről beszélgetünk ebben az interjúban Angelo Amato bíborossal, a dikasztérium prefektusával.

– Az életáldozatról szóló, Maiorem hac dilectionem kezdetű motu proprio fontos újítást vezetett be a kongregáció hagyományos eljárásmódjába. Konkretizálódtak már a kanonizációs pereket illető változások?

– Talán érdemes lenne pontosítani, mit is jelent az az életáldozat, amelyről a dokumentum beszél. A motu proprio megjelenéséig fennálló szabályok szerint Isten szolgáinak boldoggá avatása, néhány kivételtől eltekintve, alapjában véve két úton volt lehetséges: az egyik az erények hősies módon való gyakorlása, a másik a vértanúság. Ezekhez most egy harmadik jogi eset csatlakozik, amely azokra a keresztényekre vonatkozik, akik az Úr Jézus nyomdokait és tanítását szorosan követve, önként és szabadon ajánlják fel életüket másokért, és ebben az elhatározásukban halálukig kitartanak. Eleddig ilyen típusú perek nem folytak.

– Minek köszönhető ez?

– Azt hiszem, jobban meg kellene értenünk ezt a harmadik utat, amely bár egyértelműen elkülöníthető az erények hősies gyakorlása és a vértanúság eseteitől, éppen ezek megvalósulásának formáit mutatja. A motu proprio, tudniillik, felsorol öt ismérvet, amelyek az életáldozatot minősítik. Az első és legfontosabb szerint szükség van a rövid időn belül biztosan bekövetkező halál propter caritatem (szeretetből) történő, hősies elfogadására. Nem vértanúságról van azonban szó, hiszen a vértanúsághoz hozzátartozik az üldözők részéről az odium fidei (a hit elleni gyűlölet). Természetesen Isten szolgájának a keresztény erényeket a szokványos módon kell megélnie.

– Tudna néhány példával szolgálni ehhez?

– Ebbe a jogi kategóriába tartozhatnak – az egyes esetek gondos vizsgálata után – mindazok például, akik egy pestisjárvány alatt vállalják a betegséget, szeretetből ápolják a szenvedőket, és eközben ők maguk is a fertőzés áldozatául esnek. Ez nem kimondott vértanúság, hiszen nincs egy olyan üldöző, akit a keresztény hit utálata motivál, itt egy usque ad mortem (egészen a halálig tartó) életáldozattal állunk szemben. Említhetjük itt azokat a keresztényeket is – püspököket, plébánosokat, misszionáriusokat, orvosokat, tanítókat, katonákat, családapákat és családanyákat –, akik önként adják magukat egy személyes vagy társadalmi jelentőségű, oly mértékben kockázatos szeretetgesztusért, melynek velejárójaként a halál ténye szinte teljes bizonyossággal előre látható. Példaként állhatnak előttünk itt azok a várandós anyák, akik, hogy ne okozzanak magzatuknak semmiféle károsodást, visszautasítják a saját egészségük megmentésére irányuló kezeléseket, és így vállalják a szinte biztos, korai halált. Hősies lehet annak a fiatalnak a magatartása is, aki szabadon és szeretetből magára vállalja egy halálra ítélt, kisgyermekes családapa büntetését. Ide tartozhat az a katonai ordinariátusban szolgáló káplán is, aki ahelyett, hogy menedékbe húzódna, az ellenséges tűz veszélyével dacolva segítségére siet haldokló társainak mindaddig, míg végül ő maga is el nem esik. Amint jól látható, a példák sokszínűek lehetnek, és rendkívüli gondossággal kell az egyes eseteket elemezni és dokumentálni.

– Voltak a múltban is hasonló esetek?

– Bizonyosan, csakhogy a két hagyományos út valamelyikét alkalmazva dolgozták fel őket. Gonzága Szent Alajos (1568–1591), miután megkapta elöljáróitól az engedélyt, hogy magát Róma betegeinek ápolására szentelhesse, ezt egészen a haláláig folytatta. Molokai Szent Damján (1840–1889) Hawaii szigeteinek misszionáriusa, életét Molokai szigete leprásainak ápolására szentelte, s ő maga is megfertőződött a betegséggel. Az ő pere is az erények klasszikus útján folyt le. Ugyanez mondható el Szent Gianna Beretta Molláról (1922–1962), családanyáról és orvosról. Harmadik terhességének idején egy veszélyes műtétnek vetette alá magát. Az orvosoknak csak azt mondta: „Mentsétek meg a gyermekemet”. A szülés után egy héttel hunyt el lánya megmentésére irányuló áldozatának mártírjaként. Befejezésül tehát, a tavalyi év júliusában megjelent motu proprio értelmében a boldoggá avatások folyamatába hivatalosan is bevezetésre került a kanonizálható szentségnek egy új modellje, jelesül Krisztus követése a szeretet cselekedetei által, miként János evangéliuma is fogalmaz: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”

– Tudjuk, hogy a december 17-én kiadott, ereklyékről szóló instrukció hosszas vajúdás eredménye volt. Milyen igények motiválták?

– Az ereklyék jelentősége, értéke, hitelessége és megőrzése sürgős tisztázásának igénye motiválta.

– Mik az ereklyék, és miért tiszteljük őket az Egyházban?

– Az Egyház kétezer éves hagyománya szerint a szentek képeit és ereklyéit nagy megbecsülés övezi. Tiszteletük abból fakad, hogy a boldogok és szentek teste a földön a Szentlélek temploma és szentségük eszköze volt.

– Megkülönböztethetjük az ereklyéknek eltérő típusait?

– Vannak „jelentős” és „kevésbé jelentős” ereklyék. Jelentősnek számítanak a szent vagy boldog egész teste, illetve annak nagyobb része, hamvainak egésze, mely testének hamvasztásából származik. Hogy tiszteletét és őrzését biztosítani tudjuk, és az esetleges visszaéléseket elkerülhessük, ezeket az ereklyéket arra alkalmas, lepecsételt urnában kell tárolni, és olyan térben elhelyezni, amely garantálja a biztonságát, és kedvez a kultuszának.

– Mit értünk „kevésbé jelentős” ereklyéken?

– Ezek a boldogok és szentek testének kisebb részletei, illetve olyan tárgyak, melyek az ő személyükkel közvetlen kapcsolatba kerültek. A „kevésbé jelentős” ereklyék, melyeket lepecsételt tartóban őriznek, szintén tisztelet és megbecsülés tárgyát képezhetik.

– Melyek a dokumentum sajátos aspektusai?

– Az instrukció nagy hasznossággal bír a püspökök és az eparchák számára, mert szabatos irányelveket fogalmaz meg a szentek és boldogok földi maradványainak hitelesítését, egyik helyről a másikra történő szállítását, illetve azok egy városból vagy országból egy másikba történő esetleges zarándokútját illetően. Mindezek a műveletek, az illetékes egyházi és polgári hatóságok beleegyezésén túl, nem hajthatók végre a Szentek Ügyeinek Kongregációja beleegyezése nélkül.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás: L’Osservatore Romano

Fotó: News.va

Magyar Kurír