A szerzetesnővér, aki kerekesszékben él – mozogni nem, de imádkozni és szeretni tud

Amikor Gianna nővér belépett a Mária Szolgálóleányai Ferences Nővérek Kongregációjába, egyrészt Isten kezébe helyezte életét, másrészt egészen konkrétan szerzetestársai kezébe helyezte önmagát: ők viselik gondját, segítenek neki enni, mosakodni. Az idén negyvenkilenc éves szerzetesnővér nem így képzelte el az életét, amikor eldöntötte, hogy belép a kongregációba.

Nem volt könnyű számára ez az út. Már döntött a megszentelt élet mellett, kérte felvételét a nővérek közé, amikor harmincéves korában diagnosztizálták nála a betegséget. Szerelmes volt az Úrba, tele volt álmokkal, szerette volna a perifériákon élő fiatalok között tölteni az életét, Assisi Szent Ferencet követve. Döntését hosszan mérlegelte, mert erősen kötődött családjához, barátaihoz, szerette tanítói hivatását, plébániáját a Ravenna környéki Russiban. Végül sikerült elhatároznia magát, ám egy hónappal később egy kivizsgáláson fény derült a betegségére.

A hír sokkolta, lelkiéletében is elbizonytalanodott, elvesztette célját: „Nem tudtam imádkozni, és attól féltem, hogy amikor fokozatosan elhatalmasodik rajtam a sclerosis multiplex, teher leszek a közösségem számára.” Lelkivezetője és a rendház elöljárója biztosították egyrészt arról, hogy Isten nem a szuperhősöket választja, másrészt pedig arról, hogy a beteg „gyermeket” nem küldik el a háztól. Nagy lelki gyötrelmek után végül úgy döntött, hogy marad: „Társaim megtanítottak és folyamatosan tanítanak arra, hogy lehetséges az Úrért élni egészségben és betegségben is, egészen az örökkévalóságig.”

A sclerosis multiplex fokozatosan elhatalmasodott rajta. Már csak a fejét tudja mozgatni, de tud „beszélni, imádkozni és szeretni” – ahogyan ő maga mondja. Nagy kegyelemnek érzi, hogy csak ritkán érez testi fájdalmat.

Gianna nővér mindennap saját testében éli meg a húsvétot. A betegség kezdetben azt jelentette számára, hogy meghalt benne az a szerzetesnő, aki másokat szolgál, a szegényekért él. Ráébredt, hogy ő maga az a szegény, akivel együtt kell lennie. Nem volt könnyű: nem gondolta, hogy átadni az életét azt jelenti majd, hogy átadja minden szervét, végtagját, ujjpercét…

Megvallotta azt is, hogy nem könnyű számára ráhagyatkozni Isten akaratára, de minden reggel újra és újra megpróbálja. Mégis örömmel tölti el ebben az, hogy az Eucharisztia kis darabkája, ennek az életnek egy kis hajtása, és így a misztikus test élő része lehet: „Nagyon szép dolog ez számomra, mert biztosan tudom, hogy minden bajom és félelmem, amelyet az Úrral tudok megélni, hozzájárul az egyház szeretetének növekedéséhez, korlátok közé szorított testemmel én is hozzátehetek valamit ehhez a szeretethez.”

Gianna nővér tizenegy éve él Firenze környékén egy Palazzuolo sul Senio nevű településen, a Quadaltói Havas Boldogasszony-kegyhely melletti kolostorban, mely a Mária Szolgálóleányai kongregáció anyaháza. Kezdetben még tudta segíteni szerzetestársait, akik mindannyian elmúltak már hetvenévesek. Később gyorsan romlott az állapota, és most már az idős nővérek ápolják őt. A füléhez tartják a telefont, ha beszélni akar, és amióta nyaktól lefelé lebénult, segítenek szinte minden mozdulatában. „Fogyatékkal élek, de nem tartom betegnek magam” – vallja. Olyan számítógépet használ, amely a szemmozgásra reagál. Rövid e-maileket ír, és a beszéd is nehezére esik már. Mégis tud mosolyogni, és gyakran ironizál.

Amikor egy évvel ezelőtt Ferenc pápa Firenzében járt, szeretett volna találkozni vele, de mozgási nehézségei miatt végül mégsem tudott elmenni, hogy meghallgassa. A televízión keresztül követte a látogatást, és úgy érezte, a Szentatya hozzá is beszél, személyesen: „A Szentlélek akarta, hogy ő legyen a pápa, jelen korunk számára választotta ki. Képes átérezni mások szenvedését, és amikor az ember látja őt, közel érzi magához, azért is, mert megérinti az embereket: mélyen emberi, nem fél megsimogatni az embereket, különösen odafigyel a betegekre.”

A szerzetesnővér, bár mozdulatlanságra van ítélve, úgy érzi, értelme van az életének. Ha valaki azt keresi benne, mennyire hatékony, gyors, tevékeny, akkor bizonyára haszontalannak és hiábavalónak látja az életét: „Már szinte semmit nem tudok csinálni, de nagyon bízom a Szentlélekben, és azt kérem Tőle, cselekedjen helyettem. Felajánlottam Neki nehézségeimet, problémáimat, az egész testemet. A sclerosis multiplex az az állapot, amelyen keresztül az üdvösség belém árad, és rajtam keresztül elér másokhoz is. És bár hiszem, hogy a betegségben jelen van az Úr, azt is hiszem, hogy Vele együtt azt is el kell mondani: »Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.«”

Forrás és fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)