A testépítéstől az evangéliumig – Beszélgetés Orsos Zoltán celldömölki plébánossal

Nézőpont – 2021. március 4., csütörtök | 20:00

Orsos Zoltán alig egy éve kezdett sportolni. A testedzést választotta, és néhány hónap alatt látványos eredményt ért el. A rendszeres mozgásban rejlő motivációs erőt, amely a mindennapi munkájára is kedvezően hat, szeretné másokkal is megismertetni, ezért hirdette meg az „Ép testben ép lélek” programot. A Szombathelyi Egyházmegye papjával beszélgettünk.

– Nehéz sorból jön. Gyerekként volt módja sportolni?

– Olyan körülmények között éltünk, hogy kisgyerekként, amikor még nem jártam iskolába, állami gondozásba kerültem Balatonberénybe. Itt csak a testnevelésórákon sportoltunk. Amikor megszűnt az intézet, tizennégy évesen nevelőszülőkhöz kerültem Lentibe. Akkor kezdtem a középiskolát Keszthelyen. A nevelőszüleim egy nagyvállalkozást működtettek, ott kellett dolgoznom. A kemény mezőgazdasági munka jó fizikumot adott, de a fiatal éveimet elvette ez a hat év. Látástól vakulásig dolgoztunk, szerencsére jól bírtam a munkát. Később, a szemináriumban sem kezdtem bele semmilyen sportba. Testnevelésből aláírást kellett kapnunk, tulajdonképpen „sétatorna” volt az egész. Komolyabb szinten is sportolhattam volna, lejárhattam volna a szeminárium konditermébe, de nagyon be volt osztva az időnk. Már papként szolgáltam Csákánydoroszlón, amikor belevágtam a sportba. Komoly okom volt rá.

– Gyerekként vágyott a mozgásra?

– Rajongtam a fociért és általában a csapatsportokért, ahogy a fiúk általában. Nekem

a sport azt az érzést adta, hogy egyenlő vagyok a többiekkel,

sőt, ki is tudtam tűnni közülük. Ott a tények beszéltek: ha gólt lőttem, nyertünk. Ügyes voltam, és igyekeztem is. Kaptam elismeréseket, sikerélményem volt, dicsértek a csapattársaim. Az edzéseken megszűnt a megkülönböztetés, az előítélet, ami egyébként nagyon erős volt. Sok sebet kaptam, és a sport számomra a rehabilitációt jelentette.

– Mi vette rá, hogy felnőttként sportolni kezdjen, ráadásul ilyen intenzitással?

– Nekünk, papoknak nagyon szegényes a mozgáskultúránk, keveset mozgunk, szégyenkezem is emiatt. Amióta szolgálok, egyre rakódtak rám a kilók, tavaly tavasszal már 116 kiló voltam. Éreztem a túlsúly kedvezőtlen hatásait, ideges voltam, kapkodtam, depresszív állapotba kerültem, ráadásul testi panaszaim is jelentkeztek: fájt a derekam, bedagadtak a lábaim. Komolyan kínlódtam a súlyom miatt. Amikor az ember egészséges, természetesnek érzi, hogy jól van, és nem látja szükségét, hogy tegyen is ezért. De amikor megbetegszik, azt már nem tartja természetesnek. Mi, emberek olyanok vagyunk, hogy a jót elvárjuk, a rosszat viszont kikérjük magunknak.

– Korosztályában divatos a testépítés, de papi körökben ritkaságszámba megy. Miért éppen ezt a sportágat választotta?

– Először információkat gyűjtöttem, hogy mi lenne az a mozgásforma, ami beleférne az időmbe, és ami az én egészségi állapotomban is lehetséges. A futás nem jöhetett szóba, így a régi szerelem, a foci kiesett. A testépítésben az tetszett, hogy bármilyen egészségi állapotban, bármilyen életkorban el lehet kezdeni, és egy jó tréner megmutatja, mit hogyan kell csinálni. Már Csákánydoroszlón felfedeztem magamnak ezt a sportot, bele is kezdtem, de aztán abbahagytam. Amikor Celldömölkre helyeztek, egyre rosszabb állapotba kerültem. Nyár végén aztán elindultam fölfelé erről a mélypontról: óvatos testépítésbe kezdtem egy tréner segítségével. Szerencsém volt, mert olyan edzőt találtam, aki a lelkemet is látta.

Rossz úton jár, aki csak a testet próbálja művelni. A test és a lélek nem választható el egymástól. Amióta sportolok, meggyőződésemmé vált, hogy a mozgással preventív módon kellene foglalkozni, beépíteni az életünkbe.

– Látványos változáson ment keresztül, akár még egy ember beleférne a reverendájába.

– Több mint harminc kiló lement rólam. Átalakulási szakaszban vagyok, de már most jól láthatók az első eredmények. A gyerekek kérdezik is: pap bácsi, nincs hasad, mit csinálsz? A tanároknak is feltűnt az iskolában, hogy milyen sokat fogytam, egyre több kérdést kapok. Felfigyeltek rám. Eddig inkább közömbösek voltak irántam, sőt időnként talán össze is súgtak a hátam mögött, hogy de hájas! A kis ovisok böködték a hasamat. Ez a változás nagyon bejön a gyerekeknek. Érdekli őket, hogyan csináltam. Kérik, hogy vegyem le a reverendát, nagyon kíváncsiak, mennyivel lettem soványabb.

– Milyen változást hozott az életében a fogyás?

– Amikor Jézusról beszélek a gyerekeknek, arra is jobban figyelnek. Alsóságon és Bobán az iskolában jelentős az olyan cigánygyerekek aránya, akik nem járnak templomba. Most felfigyeltek a papi oldalamra, a hívek pedig jobban megismernek magánemberként. Mondják is, milyen büszkék rám. A gyerekeknek és a híveknek is tetszik, hogy

papként és emberként is közelebb kerültem hozzájuk az életmódváltásomnak köszönhetően. Erősíti a hitelemet a sport.

Lehetővé teszi, hogy odamenjek a gyerekekhez, és papként is meghallgatnak.

– Mit kellett tennie ezért az eredményért?

– Életmódváltásra volt szükségem. Ezt egyszerű kimondani, szépen hangzik, de óriási erőket kellett bevetni érte. Először is döntést hoztam, hogy elkezdem, és nem adom fel. Minden egyes napon nagyon kell a lelkierő. Szigorú napirend szerint élek. Papként azelőtt is volt napirendem, amit az imák határoztak meg. Ehhez most újabb rendező elvként hozzájött az edzés és a diéta. Naponta hatszor eszem, a konyhában is tanulom a testépítést, magamnak főzök. Izgalmas világot ismertem meg. Tudom, mi az értékes táplálék, tudom, mit miért eszem. Fontos ezt is megtanulni. Naponta kétszer edzek egy-másfél órát. Kemény munka van mögöttem, és még májusig le kell adnom további kilókat, utána kezdhetek erősíteni. Nem fanatikus módon edzek, egyszerűen tetszik ez a sport.

– Az életmódja komoly időbefektetést igényel. Mi lesz, ha véget ér a vírushelyzet, akkor is lesz ideje az edzésekre?

– Megtanultam takarékoskodni az energiáimmal és jobban kihasználni az időt. Kialakult az életemben egyfajta rutin, és

nincsenek a napomban eltékozolt idők. Megszoktam ezt a rendet.

Az edzésnek bele kell férnie a napomba nagyon korán reggel és este. Be kell tudnom osztani az időmet. Ez az életmódom, a sport és a helyes táplálkozás része az életemnek. Tudom, hogy ez jó az egészségemnek, ezért folytatom, továbbra is be fogom iktatni a napjaimba a mozgást. Sokféle edzésformát megtanultam, egy egyszerű gumikötéllel is tudok erősíteni a szobámban.

– Mi a célja a sporttal? És hol a határ testkultúra és testkultusz között?

– A célom a jó egészségi állapot fenntartása és a példaadás. Látom, mennyire ragadós a fiatalok körében ez a minta, odavonzottam őket a templom közelébe. Hívom őket misére, és eljönnek, mert érdekes lettem a számukra. Természetesen nem a versenyzés a célom, de versenyállapotban élünk. A fociban a gólokat számolják, a súlyemelésben a nyers erőt. Minden sportban ott a verseny. Már a tréner is összemér másokkal, s ezáltal rámutat, hol kell fejlődnöm. Mindenkinek van önkifejezési formája, nekem ez az út tetszik, és nem csak az egészségmegőrzés miatt. Karaktert ad nekem. Otthon lettem ebben a világban, jól érzem magam.

– Hogyan hat a szolgálatára ez az új életforma? Megvan a test és a lélek egyensúlya?

– Ez nagyon fontos kérdés. Amikor a nagy súlyfelesleg miatt depressziós állapotba kerültem, kelletlenül végeztem a papi teendőimet, nehezebben ment az imádság, nem akartam gyóntatni. Most egészen más a helyzet, szívesen látom el a munkámat. Többet imádkozom, az imának is mindig megvan az ideje. Ha nem imádkozom át a feladataimat, akkor nem is úgy sikerülnek. És

edzés közben is imádkozom, csendes percek váltakoznak a gyakorlatokkal.

Amikor az ember igazán edz, közben nem beszélget senkivel. Ilyenkor Isten felé fordul a figyelmem. Elmélyedek a mozgásban, ki tudom kapcsolni a külső tényezőket, és az edzés órájában is ott van velem Isten.

– Ez az edzésforma koncentrált testre figyelés. Nem erősödnek ettől a kísértések?

– Sokat segít ebben az imádság. Korábban is ki voltam szolgáltatva a kísértéseknek, ezt tudnom kell kezelni. Szent Pál apostol is azt mondja: Uram, én nem magamban bízom, hanem a te szeretetedben. Amikor elkezdtem edzeni, letisztáztam magamban: Uram, a te erődben bízom, nem az enyémben, mert az én erőm ma ilyen, holnap olyan. Nap mint nap tudatosítom magamban, hogy Isten szeretetében és erejében bízom. Egyébként az edzés segítségével sok negatív energiától szabadul meg az ember. Megtérül a ráfordított idő. Ami a kísértéseket illeti: szigorú vagyok magamhoz, és van gyóntatóm, lelkivezetőm, akivel mindent megbeszélek. Nincsenek tabutémák.

Szeretem a hivatásomat, az önkifejezésem az, hogy pap vagyok. A sport nem fog tudni kibillenteni ebből.

– A cigánypasztoráció egyházmegyei felelőseként szeretné a sportot a cigánygyerekek életének részévé tenni. Milyen lehetőséget lát ebben?

– Nagyon fontos számomra, hogy megmutassam a gyerekeknek, mi mindent változtathat meg az életükben a sport. A papnak tekintélyt ad, ha sportol, az esélytelen gyerekeknek pedig megerősítést. Bobán és Ságon sok a cigány gyerek. Jó részük már most feladta, beletörődött a sorsába. Ezért hívom őket, példát szeretnék adni, megmutatni nekik, milyen sokat jelentett nekem, hogy annak idején elmentem focizni. Az első alkalommal, amikor a csapatokat alakítottuk, senki nem állt mögém. Azok a percek óráknak tűntek. Majd az egyik vagány srác beállt mögém, és nem ment el, sőt rám kacsintott, és a többiek is kezdtek átjönni hozzánk. Aztán igazoltak az eredmények, a sok gól. A sport nekem akkor hazai pálya volt. Ezért hirdettük meg az „Ép testben ép lélek” programot.

Nyáron táborba szeretném hívni a roma gyerekeket. Motivációs tábor lesz, ahol azt szeretnénk megmutatni nekik, hogy a sport nagy küzdelmek árán bárkit el tud juttatni a csúcsra. Meghívok majd néhány olyan embert, akik nehéz sorsból indultak, megjárták a börtönt, mégis bajnokok tudtak lenni. Nem csak a sportban, az életben is lehetünk bajnokok.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. február 28-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria