A Veszprémi Főegyházmegye járványügyi rendelkezései nagyhétre és húsvétra

Hazai – 2021. március 29., hétfő | 19:11

Az alábbiakban közreadjuk a Veszprémi Főegyházmegye március 28-i járványügyi rendelkezéseit nagyhétre és húsvétra.

Még mindig tart a Covid-19 okozta pandémia drámája, amely nagyon sok változtatást eredményezett a megszokott liturgikus ünneplésben. Mivel normális helyzetre íródtak, ezért a liturgikus könyvekben lévő szabályok és rendelkezések nem alkalmazhatók a maguk teljességében a jelenlegi krízisre. Ezért a püspöknek – a rábízott Egyház liturgikus irányítójaként – feladata, hogy megfontolt döntéseket hozzon annak érdekében, hogy a liturgikus cselekményeket gyümölcsöző módon végezzék Isten népe és a lelkek javára, megtartva a közjóért felelős hatóság rendelkezéseit és az egészség védelmében hozott előírásait.

A nagyhét megkezdése előtt a plébániavezetők részére mellékeltem az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció tavaly, 2020. március 19-én kelt dekrétumát. A kongregáció szent három nap ünneplésére vonatkozó előírásai jelen évben is érvényesek. Mindezeket figyelembe véve, valamint a hatályos állami előírások, továbbá az ezek nyomán az MKPK által 2021. március 26-án kiadott rendelkezések értelmében, a Veszprémi Főegyházmegye főpásztoraként az alábbi módon rendelkezem a Veszprémi Főegyházmegye területén lévő valamennyi templomra vonatkozóan.

Templomainkat továbbra is nyitva tartjuk és nyilvános istentiszteletek is végezhetők a rendelkezések gondos betartásával. Azokban a templomokban viszont, ahol a személyek közötti védőtávolságot nem tudják megtartani, ne kerüljön sor nyilvános istentiszteletre.

Érvényben van és marad visszavonásig az általam mindenki számára megadott felmentés a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. Az időseket, betegeket, az őket gondozókat, ápolókat, a velük egy háztartásban élőket pedig kérjük, hogy a fertőzés elkerülése érdekében ne vegyenek részt a szertartásokon. Ők otthonukban imádkozzanak, illetve kapcsolódjanak be a közösségi média eszközei segítségével a miseközvetítésekbe.

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció javasolja, hogy a hívek a nagyhét liturgiái esetében a püspök által celebrált szertartásokat részesítsék előnyben a közvetítés során. Bátorítom azokat a híveket, akik nem tudnak saját plébániájukon személyesen bekapcsolódni a szertartásokba, hogy az egység jeleként ezen főegyházmegyei közvetítéseket vegyék igénybe.

Ezek ideje:

Április 1., nagycsütörtök
10.00 Olajszentelési szentmise
18.00 Szentmise az utolsó vacsora emlékezetére

Április 2., nagypéntek
18.00 Szertartás Jézus Krisztus kereszthalálának napján

Április 3., nagyszombat
18.00 Vigília szertartás

Április 4., húsvétvasárnap
10.00 Érseki szentmise

Megtekinthetők lesznek a Veszprémi Érsekség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, valamint a Veszprém Televízióban.

Templomainkban nagy gondot kell fordítanunk a fertőzés terjedését csökkentő óvintézkedések megtartására! Továbbra is különösképpen ügyeljünk az orrot, szájat teljesen eltakaró, helyesen viselt maszk használatára! A ministránsoknak, liturgikus szolgálattevőknek is kell maszkot viselniük. A celebránsnak az áldoztatáskor viselnie kell a maszkot. A szentáldozáshoz járuló hívek csak közvetlenül áldozásuk előtt vegyék le maszkjukat. A celebráns és minden áldoztató a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítse kezeit. Az áldoztatás továbbra is csak kézbe történhet. A perselyezés továbbra is a hívek szentmiséről történő távozásakor, a kijáratnál történhet. Törekedjünk a templomban a személyek közötti másfél méteres védőtávolság megtartására. A szenteltvíztartók továbbra is maradjanak üresek.

Gondoskodni kell az emberek által gyakran érintett felületek (kilincsek, ajtók, padok, korlátok stb.) tisztán tartásáról és – minél rövidebb időközökkel történő – hatékony fertőtlenítéséről. Gondoskodni kell a bejáratoknál a kézfertőtlenítési lehetőségről (lehetőleg ne csak egy kézfertőtlenítő szert biztosítsunk, főleg a nagyobb templomokban, illetve utántöltésére, cseréjére is figyeljünk oda).

A szentgyónás végzésével kapcsolatban kérem, hogy a hívek gyóntatása továbbra se történjen zárt gyóntatószékben, hanem levegős, nagyobb helyiségben, kápolnában, illetve amennyiben az időjárás alkalmassá válik ehhez, szabadtéren.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának következtében kialakult veszélyhelyzetben, a további fertőzések megelőzése érdekében a Veszprémi Főegyházmegye területén felhatalmazást adok minden gyóntatási fakultással rendelkező áldozópapnak, hogy virágvasárnap, húsvét ünnepén, valamint a kötelező húsvéti szentgyónás elvégzésére kijelölt időszakban, egészen Szentháromság vasárnapjáig (május 30.) – amennyiben szükséges – általános feloldozásban részesítse azokat a bűnbánókat, akik ezt megfelelő előkészület után kérik. Az általános feloldozás esetében is elengedhetetlenül szükséges a megtérő bűnbánata és a súlyos bűnök fülgyónásban történő mielőbbi megvallásának szilárd elhatározása. Kapjanak végül mindnyájan valamilyen elégtételt, amit egyéni buzgóságból meg is tetézhetnek.

A szent három nap szertartásai végezhetők a plébániatemplomokban, szem előtt tartva, hogy jelen helyzetben alkalmasabbnak látszik, ha egy több plébániából álló plébániakörzet hívei nem egyetlen templomban koncentrálódnak, hanem több templomban, kisebb létszámban van lehetőségük a részvételre. A kijárási korlátozás miatt az esti szertartások legkésőbb 18 órakor el kell hogy kezdődjenek.

Virágvasárnap a barkaszentelés utáni, Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékező és a húsvéti feltámadási körmenet idén mindenhol elmarad.

Az emberszeretet parancsa és az egymásért érzett felelősség ösztönözzön mindannyiunkat a fertőzések megelőzésére tett intézkedések szigorú betartására!

Kívánom, hogy a nagyheti szertartásokon való személyes vagy online módon történő részvételünk segítsen mindnyájunkat abban, hogy Krisztus Urunk szenvedésének és feltámadásának húsvéti misztériumát átélve és abból merítve szüntelenül a remény hordozói lehessünk környezetünkben.

Szent Péter apostol szavai a pandémia idején különösképpen is tanítanak bennünket a Jézusba és Mennyei Atyjába vetett mély hit és remény fontosságáról:

„Általa hiszek Istenben, aki feltámasztotta a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen.” (1Pét 1,21)

Veszprém, 2021. március 27-én

Dr. Udvardy György érsek

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria