A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában – Érsekségi ékességek (112.)

A könyv 1933-ban látott napvilágot, A Veszprémi Egyházmegye Múltjából sorozat első köteteként, amelynek szerzői kiválóan képzett egyháztörténész papok, akik hosszú évek alapos kutatómunkájával készítették el a sorozat nyitókötetét. Az igényesen megírt, alaposan lábjegyzetelt és képekkel illusztrált munka közérthető formában dolgozza fel Veszprém építészettörténetének fontos újkori fejezeteit.

A város a török időkben a végvárak szomorú sorsát élte, a harcok miatt többször gazdát cserélt, romba dőlt, elpusztult, azután újra felépült. Középkori épületeiből a Gizella- és a Szent György-kápolnán kívül semmi sem maradt fent; szinte minden, amit a mai a várban láthatunk, a 18–19. századból származik.

Az ezt megelőző évszázadokban a várhegy apró házakkal épült be, amelyben az itt szolgálatot teljesítő katonai szervitorok éltek; még a püspöki lakban is a várkapitány, illetve a helyőrség egy része lakott.

Az oszmánok elűzése után Veszprém katonai erődítmény jellege megszűnt, megújult a püspök és a káptalan földesúri joga. A jogosultságok fontos részét képezte, hogy ha valamelyik házat eladásra kínálták, akkor az Egyház elővásárlási jogot gyakorolhatott. Néhány egyéb körülmény – például hogy a béke beköszöntével a várban élő ingatlantulajdonosok visszatértek eredeti birtokaikra; a református gyülekezet elköltözött; vagy hogy az 1723-ban leégett várbéli épületek nagy részét a tulajdonosok közül sokan nem akarták újjáépíteni – gyorsította az Egyház tulajdonszerzését. Mivel a helyőrség is megszűnt, üresen álló épületeiket is különböző egyházi személyek szerezték meg, akik lebontották az ingatlanokat, és lehetőségeiknek megfelelően házakat vagy palotákat építettek helyükre.

A kötetben a szerzők ismertetik a vár levéltári források alapján rekonstruált kora újkori képét; majd a 18. században lezajlott barokk stílusú építkezéseket, amelyek meghatározzák a mai utcaképet. Leírják az építtető tulajdonosok nevét, az építés befejezésének idejét, időnként az építkezés költségeit, illetve az egyéb munkákat hátráltató műszaki vagy pénzügyi nehézségeket.

Az alábbi – a kötet készítési időszakában elérhető információk alapján összeállított – kronológiai felsorolás szemlélteti a vonatkozó fejezeteket: az Eszterházy-féle székesegyház (1704), az első ferences rendház és templom (1730), az Acsády Ignác által építtetett püspöki lak (1733), a Biró-Giczey ház (1733, illetve az emelet 1772), a nagypréposti ház (1741), a Szentháromság-szobor (1750), a Dubniczay-ház (1751), a Tejfalusy-ház (1772), a Dravecz-ház (1775), az újabb ferences templom és kolostor (1776), a Koller Ignác által építtetett püspöki palota (1778), a piarista gimnázium (1778), az agg papok háza (1778), a nagyszeminárium (1781), a Havranek-ház (1793) és a Simoga-ház (1798).

A könyv végén a szerzők felsorolják a vár kialakításában részt vevő építőmestereket, és ismertetik életútjukat.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír