Advent a várakozás és a megtérés ideje – mondta a pápa az Úrangyala imádság alkalmával mondott beszédében

Kitekintő – 2011. december 5., hétfő | 8:35

Bizonytalansággal és erőszakkal teli korunkban ne szűnjünk meg reménykedni. Az adventi időszakban elmélkedjünk Krisztusról, készítsük elő az Ő útját – mondta a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt híveknek.

Legyünk a remény türelmetlen nagykövetei, hiszen a világnak nagy szüksége van a reménységre.  Az advent a várakozás, és a megtérés ideje. Az Úr  eljövetelére való várakozás nem semmittevést jelent, hanem belső megtérést, Istenre figyelést. Ebben az időszakban különösen sokat gondolkodjunk  Mennyei Atyánk szavain, figyeljünk tanítására. Így lehetünk a reménység követei, így készíthetjük elő az Úr útját.

Beszédében a Szentatya megemlékezett a Genfi Menekültügyi Egyezmény hatvanadik évfordulójáról. Az Úr oltalmába ajánlotta mindazokat, akik valamilyen kényszer hatására kénytelenek elhagyni szülőföldjüket. Mint mondta imádkozik azokért, akik sokat fáradoznak a menekültekért. 

Magyar Kurír

(nk)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!