Alfonso Aguilar – Egy pápa arcai

A spanyol lelkipásztor szövegéhez szervesen társulnak azok a felvételek, amelyeket Arturo Mari készített, aki 51 éven keresztül fotósként napról napra követhette nyomon VI. Pál, I. János Pál, II. János Pál pontifikátusát, és nyugdíjazásáig XVI. Benedek pápa apostoli szolgálatának első két évét is.

A könyvben szemtanúk idézik fel, milyen, egész életükre meghatározó élményt jelentett számukra részt venni II. János Pál szentmiséin és audienciáin. Kevésbé ismert történeteket is megismerhetünk: hogyan mentette meg 1945-ben Karol Wojtyla életét egy orosz katonatiszt, aki nem hagyta, hogy Szibériába deportálják, s nem teljesítette Sztálin azon parancsát sem, hogy a lengyel kispapokat, tanárokat, tiszteket ki kell végezni. Szerepel a könyvben az a megtörtént eset is, amikor 2002 novemberében egy gyilkosságért országosan körözött maffiavezér önként feladta magát a rendőrségen, miután végighallgatta II. János Pál olasz parlamentben elmondott beszédét, amelyben a Szentatya hitet tett a családok, az élet tisztelete  és általánosságban az önátadás vezérelte élet mellett.

II. János Pál személyiségének kisugárzása egészen rendkívüli és messzeható volt, egész lényéből derű és szeretet áradt, ahogy a könyv szerzője írja: „A pápa szeme boldog, nemes lelket tükrözött. Pupilláin át ajtó nyílt személyének belső mélységeibe, olyan mélységekbe, melyeket csak távolról láthatunk. Hisszük, hogy János Pál szeme valamilyen módon visszatükrözte Krisztus tekintetét. A leginkább együttérző és leggondoskodóbb tekintettel azokat nézte, akik fizikailag vagy lelkileg szenvedtek.” A Szentatya a kicsinyek felé mutatta a leggyengédebb arckifejezését, a gyermekekben látta Isten szeretetét és az egyház jövőjét. Ugyanígy, mindig „ragyogó” szemekkel tekintett a családokra. II. János Pál azt is nagyon jól tudta, mit jelent irgalmas tekintettel nézni a bűnösökre, az egész világot bejárta a híres felvétel, amelyen a Szentatya megbocsát merénylőjének, a török Ali Agcának.

A könyv egyik legszebb története szerint egy vatikáni főpap mesélt a pápának egy súlyos bűnökbe keveredett pap barátjáról, aki elhagyta hivatását, és hajléktalanként tengette az életét. A Szentatya a magánlakosztályába hívta őt. „Meghallgatná a gyónásomat?” – kérte a hajléktalan sorsra jutott egykori papot a katolikus egyházfő. II. János Pál szinte hihetetlen alázata és irgalmassága annyira megrendítette az életét végérvényesen eltékozoltnak hitt volt papot, hogy visszatért szolgálatába. A kötet tele van hasonló történetekkel, amelyek mind a vasárnap boldoggáavatandó pápa mély hitét, különleges érzékenységét bizonyítja az élet elesettjei, szenvedői iránt.

Ám II. János Pál derűs, kedves tekintete lángra lobbant a világ igazságtalanságai, szörnyűségei láttán. 1993-ban, szudáni apostoli látogatásán haragos arckifejezéssel fejezte ki aggodalmát a kegyetlen keresztényüldözések miatt. Ugyanebben az évben Szicíliában szenvedélyes hangon állt ki a béke mellett, és ítélte el a maffiózók irgalmat nem ismerő kegyetlenségét, amely oly sok emberi életáldozatért felelős: „Isten azt mondta: Ne ölj!... A megfeszített és feltámadt Krisztus nevében – aki az Út, az Igazság és az Élet – mondom azoknak, akik mindezért felelősek: Tartsatok bűnbánatot! Egy nap eljön Isten ítélete!”

Külön fejezetben tér ki a szerző II. János Pál pápa Mária és Jézus iránti különleges szeretetére, s elemzi azt a mindenről elfelejtkező, mélyen átélt lelkiséget, ahogyan imádkozott: „… lehunyt szemekkel, arcát a kezébe rejtve. A túlvilágba néző tekintete rejtett volt a külvilág számára. Fényképezők villanása vagy léptek zaja, az emberek éneklése és kiáltásai – semmi sem zavarhatta meg azt a szent és intim kapcsolatot közte és Isten között.”

Alfonso Aguilar megállapítja: II. János Pált a megfeszített Krisztus szemlélése tette képessé arra, hogy magához ölelje a vállaira nehezedő keresztet. „Az idők múltával a kereszt még súlyosabban nehezedett  rá – papként, püspökként, bíborosként és pápaként. Az egyház és a világ gondjai megsokasodtak, egyre nagyobb kihívást jelentettek, és egyre aggasztóbbá váltak. Fizikai fájdalmai szolgálatának lényegi velejáróivá váltak. Különböző betegségei, ahogy Dziwisz bíboros megjegyezte, egy hosszan tartó, szakadatlan vértanúsággá váltak” – írja a könyv szerzője, s felidézi, hogy amikor valaki egyszer megkérdezte, szenvedéseire utalva, miért nem mond le, II. János Pál azt felelte: „Mivel Jézus sem szállt le a keresztről.”

A jelenlegi pápa, XVI. Benedek még bíboros korában tökéletesen fejezte ki elődje életének, papi, püspöki és apostoli szolgálatának központi lényegét, amikor azt mondta: „Életében a kereszt nem csupán egy szó volt.”

A kötetet elolvasva sokadszorra győződhetünk meg annak igazságáról, amit Angelo Sodan bíboros, a Vatikán akkori államtitkára a Szentatya lelkiüdvéért bemutatott szentmisén mondott: „II. János Pál, vagy még inkább a Nagy János Pál, a szeretet civilizációjának a hírnökévé vált” (Heti Válasz Kiadó, 2011.).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír