Alois testvér: Taizé ma – Beszélgetések Marco Roncallival

Alois testvér mélységes meggyőződéssel vallja: a kiengesztelődés nemcsak Taizében kulcsszó, hanem magában az evangéliumban is. Krisztus elhozta a békét, kiengesztelte az emberiséget Istennel és lerombolta az embereket elválasztó határokat. „Azóta nem az erőszaké, nem az ellentéteké az utolsó szó, még ha léteznek is.” A taizéi közösség erről a kiengesztelődésről szeretne tanúságot tenni. „Krisztus arra küldi az őt követőket, hogy orvosolják maguk körül az elkülönülés sebeit. Arra hívja meg őket, hogy az egység megalkotói és egy új szolidaritás hordozói legyenek a világban.” A taizéi közösség priorja figyelmeztet: amikor a keresztények elkülönülnek egymástól, akkor az általuk mondottak sokak számára hiteltelenné válnak. Állítja: „Csak akkor tudjuk átadni a Krisztus által hirdetett béke és kommunió üzenetét, ha egységben vagyunk.” Ezért meg kell tenni a lépéseket a látható egység felé, ez az evangéliumi felhívás, amit Taizé szeretne hordozni, alapvetően fontos része a Roger testvértől, alapítójuktól kapott örökségnek. Krisztus egyedül képes a valódi egység megteremtésére. „És ebben szeretnénk követni őt, olyan messzire, amennyire csak lehet. Mindannyian készek vagyunk szenvedni is ezért.”

Alois testvér érthetőnek tartja, hogy mindegyik egyház ragaszkodik a saját értékeihez, ám nem szabadna azok átvételét bármilyen közeledés feltételéül szabni a többiek számára. Nagyon fontos lenne viszont kiemelni azt, ami a legértékesebb mindegyik egyházban. A protestantizmus követői például mindenki másnál jobban kihangsúlyozzák az evangélium bizonyos tényezőit: Isten ingyenesen adja a szeretetét; Igéje által eljön azokhoz, akik meghallgatják és átültetik a gyakorlatba. A hit bizalma elvezet Isten gyermekeinek szabadságához. A katolikus egyház pedig nagy gondot fordít arra, hogy látható formában megőrizze a Krisztusban való kommunió egyetemességét. Szüntelenül egyensúlyt keresett és keres a helyi és az egyetemes egyház között. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. A kommunió ilyenfajta szolgálata minden szinten segíti a hitben való egység fenntartását. A nem katolikus megkereszteltek gyönyörű felfedezéseket tehetnének, ha belépnének ezen szolgálat fokozatos megértésének folyamatába.

A taizéi közösség vezetője leszögezte: napjainkban az egység felé vezető úthoz a kiindulópontnak mindannyiunk számára Krisztus személye kellene, hogy legyen. A feltámadt Krisztus „egyetlen közösségbe gyűjti a mindenféle származású, nyelvű és kultúrájú, sőt ellenséges nemzetekhez tartozó férfiakat és nőket.” Ez az a kiindulópont, amely arra kötelezi a keresztényeket, hogy különbözőségeikkel együtt keressék látható kommuniójukat. Az évenkénti taizéi találkozások talán legfontosabb üzenete, hogy egy hétig megosztva az életüket más felekezetekkel a fiatalok felfedezik, hogy létezik egy valódi kommunió mindazok között, akik szeretik Krisztust, még ha ez a közösség nem is tökéletes és nem is teljes. „Felfedeznek kiengesztelődéshez vezető utakat is, nem pusztán a felekezetek, hanem a népek és a kultúrák között. Tudatára ébrednek annak, hogy az egyház a béke kovásza lehet, és a saját életükkel mindegyikük a béke kicsiny fényévé válhat, még ha a láng néha bizonytalanul is ég.”

Alois testvér tényként állapítja meg, hogy mindnyájunkért vállalt halálával és feltámadásával Krisztus új szolidaritást teremtett az emberek között. A bizalom zarándokútja pedig számos ország fiataljai számára nyújt lehetőséget, hogy tanúságot tegyenek arról: a Krisztus által létesített szolidaritás „kiterjed az emberiség egész családjára, túl a politikai, etnikai, szociológiai határokon, túl a keresztény felekezeteken, sőt a vallásokat elválasztó korlátokon.”

Alois testvér azt szeretné, hogy közösségük mindennapi életét hassa át a szolidaritás és a részvét. Szavaiból kiderül, hogy az elmúlt években kis falujukban befogadtak és letelepítettek háborús övezetekből vagy nehéz helyzetben lévő országokból ide menekült családokat, özvegyeket, számos gyermeket. A közösség tagjai pedig fölkeresnek távoli országokat. Ez a zarándoklat egy formája, „amely ráébreszt arra, hogy bárhol is legyünk a földön, együtt vagyunk úton az Istennel való személyesebb kommunió és az egymás iránti mélyebb szolidaritás felé.”

Alois testvér azt üzeni az élet megpróbáltatásaiba belefáradt hívőknek, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzenek el arról: Isten, Szentlelke által, „mindig velünk lesz, még amikor néha hibázunk is a választásainkban. Bármit is válasszunk, bármit is tegyünk, bármit is éljünk meg, Isten közel marad hozzánk”.

(Vigilia Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Magyar Kurír