André Alves: nincs katolikus „harmadik út”

Említette egy előadásában, hogy amikor a szegénység leküzdéséről van szó, a katolikusok hajlamosak csupán azon versenyezni, hogy kinek van nagyobb szíve. Mit értett ez alatt?

Emögött természetesen jó szándékok húzódnak meg. A probléma az, hogy ha amikor olyasmiről beszélgetünk, hogy miként lehetne leküzdeni a szegénységet, csupán arra koncentrálunk, hogy kinek van nagyobb szíve, akkor elfeledkezünk arról, hogy mi lenne a legsikeresebb módja célunk elérésének. Politikailag veszélyes, hogy a katolikusok gyakran nem látják az állami beavatkozás perverz következményeit. A jó szándékokat manipulálni tudják a politikusok és a nyomásgyakorló csoportok.

Beszélt arról is, hogy a pápa még bíborosként különbséget tett moralitás és a moralizálás közt.

Ennek az a lényege, hogy ha csak a problémákra tekintünk anélkül, hogy pontosan értenénk a gazdaság működését, akkor nem morális, hanem moralizáló pozícióba kerülünk, s rossz utat választunk célunk eléréséhez. A megfelelő intézkedések meghozatalához ugyanis szükség van technikai tudásra is. A szegénység esetében például biztosan nem elég, ha anélkül fogalmazzuk meg a szándékainkat, hogy a kivitelezés mikéntjéről is szót ejtenénk, például arról, hogy honnan lesznek forrásaink a szegénység elleni küzdelemre, illetve hogy milyen következményei lehetnek például az adók emelésének. Ha csak annyit mondunk, hogy márpedig küzdeni kell a szegénység ellen, de nem gondoljuk át ennek a mikéntjét, a technikai, politikai és gazdasági lépéseket, amelyeket ennek érdekében hoznunk kell, akkor kerülünk az üres moralizálás állapotába.

André Azevedo Alves a London School of Economicsban szerezte meg a doktori fokozatot politikatudományból. MA-diplomáját ugyanezen a területen a portói Portugál Katolikus Egyetemen szerezte, s van egy BA-diplomája közdazdaságtanból, amelyet a Portói Közgazdasági Egyetemen szerzett. 2012 szeptembere óta a Portugál Katolikus Egyetemen professzora. Korábban több egyetemen tanított már. Elsődleges érdeklődési területe a közösségi döntések elmélete, a politikai közgazdaságtan, az etika és a politika filozófia. Legújabb publikációi közt írt a portugál válságról, valamint a salamancai iskoláról.

Leszögezte, hogy a katolikus társadalmi tanítás csak alapelvekről és irányelvekről szól.

A katolikus társadalmi tanítás valóban csak irányelveket és alapelveket közvetít, ami fontos, viszont ezzel együtt nem feladata specifikus megoldások támogatása vagy elvetése. Az egyháznak nincsenek javaslatai a megfelelő stratégiára, és ez így van jól. Mind a két dolog fontos: hogy komolyan vegyük ezt a társadalmi tanítást, és hogy észben tartsuk, hogy ez nem teszi le a voksot egyes megoldások mellett. Az Egyház nem gondolja át a politikusok, közgazdászok helyett, hogy milyen módon kellene elérni a kijelölt célokat, nincsenek ilyen javaslatai különféle esetekre.

Mégis sok keresztény úgy értelmezi a szegénység elleni küzdelem kötelességét, hogy az államnak szükségszerűen be kell avatkoznia a gazdaságba és újra kell osztania a javakat.

Ez elég problematikus volna, ráadásul a körülményektől is függ, hogy mit érdemes meglépni. A szocializmus mindenesetre lényegéből fakadóan ellentétes a katolikus társadalmi tanítással. Hogy a katolikus társadalmi tanítás szociális piacgazdaságán belül mi az állam szerepe, ahhoz végig kell gondolnunk a dolgok gazdasági és politikai oldalát is. Ehhez viszont fontos emlékeztetni magunkat a szubszidiaritás katolikus alapelvére. Ez alapján pedig az állami beavatkozás csak végső esetben lehetséges. Nem szabadna úgy tekintenünk az államra, mint a szociális problémák megoldásának elsődleges eszközére. Ha így tennénk, csak rontanánk a helyzeten. A legalapvetőbb egység a család, aztán ott vannak a közösségek, az önkéntes társulások – nem szabadna elterelni a figyelmet arról, hogy a szegénység elleni küzdelem kötelessége elsősorban ezeket terheli, s így nem érdemes az állami bürokráciára bízni azt. Ez nem jelenti azt, hogy az államnak nincs meg a maga szerepe, de ennek a szerepnek tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás elvét. Ha vetünk egy pillantást az egyháztörténetre, beleértve Magyarországot is, rá fogunk jönni, hogy az egyház igen hatékonyan kezelte a szociális problémákat, gyakran sokkal kevesebb forrásból, mint az állam.

Ha ellene van az állami beavatkozásnak, magára vonhatja a szívtelen kapitalista vádját.

Bizonyára lesznek akik így értelmezik az álláspontomat, de ez visszavezet minket az első kérdéshez: ők csak azt nézik, ki a nagyvonalúbb, kinek van nagyobb szíve, anélkül, hogy figyelmet szentelnének azon emberek összetett helyzetének, akiken segíteni akarnak, és anélkül, hogy átgondolnák az állami beavatkozás következményeit. Át kell gondolnunk a lépéseinket, és nem gondolhatjuk automatikusan azt, hogy az állam jó, figyelmet kell szentelnünk az állami beavatkozás perverz mellékhatásainak is.

Erről szól közösségi döntések elmélete (public choice theory), amiről egyik előadásában is beszélt. Összefoglalná ezt?

Ez az elmélet az állami beavatkozás problémáit vizsgálja, azaz a kormányzati hibák (government failure) forrásait veszi górcső alá. Ezek a hibák részben a tökéletlen információáramlásból adódnak, részben a választók manipulálásából, és még számos más okból, ami miatt a politikai folyamatok nem mindig érnek jó véget. Természetesen figyelembe kell vennünk a piaci tökéletlenségeket, a piac hibáit is, de a kormányzati bajokat is, és észben kell tartanunk, hogy akármikor is avatkozik be az állam, maga a beavatkozás már felvet problémákat. Katolikus szempontból a közösségi döntések elmélete azért fontos, mert rámutat a szubszidiaritás fontosságára.

Lehet, hogy az igazság a kettő között van? A mindent újraosztó szocialista és az újraelosztás-ellenes kapitalista között, félúton?

Ez szerintem félreértés. Ha az van a szegények javára, aki elosztáspárti, akkor ebből az következne, hogy akik igazán a szegények javát akarják, azok a kommunisták. De csak vetnünk kell pillantást a kommunista országokra, hogy lássuk, ennek mik a következményei.

Általános vélekedés, hogy ahol, amikor a piac nem működik jól, ott jó, ha az állam kijavítja azt.

Természetesen a piac tökéletlen, de nincs olyan emberi intézmény, ami tökéletes lenne. A piac tökéletlen, mivel tökéletesen emberi. Az emberek pedig tökéletlenek. II. János Pál pedig azt írta a Centesimus annusban: nem ismerünk olyan alternatív rendszert, ami jobban működne, mint a szabad piac. Természetesen a szabad piac csak megfelelő erkölcsre alapozva működik jól. De nem érv az, hogy amiért a piac nem teremt földi mennyországot, ezért az rossz. A földi paradicsom után való sóvárgás a szenvedés egyik legnagyobb forrása volt a történelem folyamán. Amit tennünk kell, az a tökéletlen rendszer legjobb működtetése.

Mit gondol a sokat emlegetett katolikus „harmadik útról” a szocializmus és a kapitalizmus közt?

Ez sok mindent jelenthet, de szerintem elég veszélyes ötlet. Mint arra korábban utaltam, az egyház nem ajánl specifikus megoldásokat. A katolikus tanításból nem következik sem a középút, sem a bal, sem a jobb sáv támogatása. Másrészt egészében a közjót kell szolgálnunk, nem valamiféle középutat. Nem kompromisszumokban kell gondolkodnunk, hanem abban, ami az adott körülmények közt a legjobban működik. Amint II. János Pál írta a Centesimus annusban: a szabad piacgazdaság a megfelelő erkölcsi alappal a legjobb rendszer.

Előfordul, hogy a katolikus társadalmi tanítás gyanánt csak a Rerum novarumot említik, esetleg a Quadragesimo annót, de az 1991-es Centesimus annusról elfeledkeznek.

Fontos, hogy az egész társadalmi tanítást ismerjük. A Centesimus annus azért is fontos, mert a kommunista rendszerek összeomlása után adta ki a pápa. A jelenlegi szituációban számos hasznos üzenete van a számunkra, és nem szabadna figyelmen kívül hagynunk a szabad piacról szóló tanítását.

Ön azzal az általános meggyőződéssel sem ért egyet, hogy a mostani gazdasági világválság oka az, hogy a piac túl szabad és liberális volt. Miért?

Az én meglátásom szerint a mostani válság inkább azt mutatja, hogy a jelenlegi helyzet, amiben az államok kormányai folyamatosan egyre többet költenek, fenntarthatatlan. A jótékonysági rendszer bajai ugyancsak az állami beavatkozással vannak kapcsolatban. Nevezetesen az olyan pénzügyi rendszerben, ahol egyes politikailag befolyásos köröket (például tönkremenő bankokat) hatalmas segéllyel segítenek ki a bajból, hibás, mivel egy normális piacgazdaságnak nem így kellene működnie. Egy normális piacgazdaságban nincsenek az állam által előnyben részesített szereplők, legyen szó bankokról vagy másokról. A probléma tehát nem a szabályozás hiányával van, hanem a széleskörű, fenntarthatatlan kormányzati kiadásokkal, amelyek a jóléti államok megmagyarázhatatlan és perverz növekedéséhez vezetett, ahol a befolyásos érdekcsoportok képesek élősködni az adófizetők pénzén, és nem követik a piacgazdaság szabályait.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír  

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!