Angelo Amato érsek homíliája Jerzy Popieluszko boldoggáavatásán

Több alkalommal meglátogattam a boldog mártírunk, Jerzy Popieluszko emlékét őrző múzeumot és minden alkalommal egészen a sírásig mélyen megrendültem. Ennek a szelíd papnak a borzasztóan eltorzított alakja hasonlított a keresztre feszített Jézus megkorbácsolt és megalázott alakjához, amelyen semmi szépség és ékesség nem volt. Annak az elgyötört arcnak véres ajka mintha az Isten szolgájának a szavát ismételte volna: „Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek” (Iz 50,6).

Mi váltotta ki ezt a vérengzést? Jerzy atya talán bűnöző, gyilkos, netán terrorista? Egyáltalán nem! Jerzy Popieluszko egyszerűen csak egy becsületes pap volt, aki Krisztus és az Egyház szolgálatának a méltóságát védelmezte és mindazok szabadságát, kik hozzá hasonlóan elnyomatást és megaláztatást szenvedtek. De a vallás, evangélium, emberi személyi méltóság, szabadság fogalmai nem álltak összhangban a marxista ideológiával.

Ezért is tört ki ellene a nagy hazudozónak, Isten ellenségének és az emberiség elnyomójának gyilkos dühe. Amiként az a történelemben időnként megesik, ezekben az években Európa nagy részén az emberek elméjének világosságát elhomályosította a sötétség és a jót rosszal helyettesítette. Így ez a szeretett lengyel föld is a terror, a szolgaság és az álnokság országa lett. Krisztus evangéliumát, az élet és a szentség szavát felváltotta a gyűlölet és a halál perverz tanítása. Hazátokra a gonoszság cunamija csapott le.

A múlt század prófétai megérzései már jelezték, hogy a gonoszság birodalma megtermette a keserű és emészthetetlen „szentjánoskenyeret” (Lk 15,16), mint a sertések eledelét, amit megevett volna a tékozló fiú, aki elhagyta az atyai házat.

Jerzy Popieluszko nem törődött bele, hogy ilyen haláltáborban éljen, és pusztán az igazság, az igazságosság és a szeretet fegyverével próbálta visszakövetelni az állampolgári és papi lelkiismereti szabadságot. De a rontást hozó ideológia nem tűrte el az igazság és az igazságosság ragyogását. Ennél fogva ezt a védtelen papot kikémlelte, üldözte, letartóztatta és végső gyalázatként a haldoklót vízbe dobta. Hóhérai nem tisztelték az életet, miként nem tisztelték a halált sem. Magára hagyták, miként elhagynak egy állati tetemet. Tíz nappal később találtak rá.

Az összes lengyel anya sírása sem lenne elegendő, hogy lecsillapítson egy ilyen gyötrelmet. Hóhérainak kínzásaival szemben, Jerzy atya Krisztus bátor vértanújának bizonyult. „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját.

Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották” (Iz 53,7-8).

A fiatal pap áldozata azonban nem lett vereség. Hóhérai nem tudták meggyilkolni az Igazságot. Vértanúnk halála ugyanis a kezdetét jelentette annak az általános megtérésnek, mellyel a szívek az evangéliumhoz fordultak. A mártírok vére ugyanis a keresztények magvetése.

Ma Popieluszko boldoggáavatása az egész nemzet számára az örvendezés emlékezetes napja. Popieluszkót megdicsőülten helyezik az anyaszentegyház karjai közé, ugyanazzal a gesztussal, amivel Elizeus próféta visszaadta az anyjának a feltámasztott fiát: „Nézd! A te fiad él!” (1Kir 17,23). Boldog Jerzy Popieluszko megdicsőülésével a Szentatya, XVI. Benedek pápa mondja ma a lengyel egyháznak: „Íme, a te fiad él!”. Nagy ajándék ez egy nagy nemzetnek, amely szentjeinek könyvében most egy csodálatos új fejezetet nyitott. Ma a lengyel egyház a zsoltárossal kiálthatja: „Énekeljetek az Úrnak, ti hívei, adjatok hálát szent nevének! Hallgass meg, Uram, légy irgalmas hozzám, jöjj az én segítségemre! Siralmaimat örvendező tánccá változtattad, Uram, Istenem! Téged dicsérlek mindörökké” (Zsolt 29.) Ha a hóhérok emlékezete örökös vádaskodás lesz, a mi Boldogunk emlékezete örök áldásban ragyog, még a gyilkosai számára is.

Ki adta a vértanúság hősies erejét a mártírunknak? A mai mise igeliturgiájának szentleckéjében Szent Pál megvilágít bennünket a kegyelem hatalmáról, mely hőssé alakítja az evangélium hűséges hirdetőit. Miként Pál, úgy Boldog Jerzy Popieluszko is elmondhatta: „Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából” (vö. Gal 1,11-12). Jézus a fiatal Jerzyt választotta, már anyja méhétől kezdve, és meghívta őt kegyelmével a papságra, azért hogy hirdethesse az igazság és az üdvösség evangéliumát kora „újpogányainak” (vö. Gal 1,16).

Az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztus volt az ő ereje. Az 1966-68-as években a szeminarista Jerzy Popieluszko katonai szolgálatot teljesített, sok szenvedés és megaláztatás közepette, miközben vallásszabadságában korlátozták. Egészen odáig menően, hogy megakadályozták neki a mindennapi szentmisén való részvételt, és hogy szentáldozáshoz járulhasson. A lelki vezetőjéhez, Czeslaw Mietek atyához küldött egyik levelében a fiatal szeminarista ezt írta: „Tegnap azzal a szándékkal, hogy a bankban pénzt adok fel, a városban mentem. Bementem egy templomba és hónapok óta először magamhoz vehettem az Oltáriszentséget.” A vallásüldözés közepette az Eucharisztia vigasza volt az isteni kenyér, mely őt táplálta hitének tanúságtételében. Eucharisztikus jellegű volt életének utolsó gesztusa is, amikor 1984. október 19-én bemutatta a szentmisét. Ez alkalommal a vértanúnk a munkások népét arra buzdította, hogy ne a gyűlöletet és a bosszút válassza, hanem az egyetértést és a békét: „Imádkozzunk – mondta – hogy szabaduljunk meg a félelemtől, de mindenekelőtt a bosszú és erőszak utáni vágytól”.

Ez az az üzenet, amit a boldog Mártír ránk hagy. A keresztény a jó és igaz tanúja. A keresztény, mint „boldogságot” éli a szegénységet, a csapásokat, a békességszerzést és magát a szenvedést is Jézus szavai szerint: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is” (Mt 5,10-12). Szó szerint megélte ezt a Boldogunk, miközben megsértették papi öntudatában és halálra üldözték. De Jézus nem hagyta az ő kedves fiát a rossz és a halál hatalmában. Amit a naimi özvegy fiával tett (Lk7,11-17), ugyanazt cselekedte ezzel a kedvelt fiával is, Jézus előkészített neki megdicsőülést a mennyben és most itt a földön is. A lengyel egyháznak és az egész egyháznak ma azt mondja az Úr, hogy ne sírjon, mert ez az ő fia él a mennyek dicsőségében.

Jézus a feltámadás és az élet. Õ megsemmisíti a halált és a romlást. Õ az, akiben élünk, mozgunk és létezünk. Alexandriai Szent Cirill mondja, hogy „Krisztus megszánta az asszonyt, és hogy megállítsa a könnyei folyását, megparancsolta neki: „Ne sírj!” Azonnal megszűnt sírásának az oka”. Jézus együttérzése e fájdalmas anya iránt valójában a mi Urunk együttérzése az Egyháza, a megkereszteltek szentanyja iránt, amikor megsiratja a jó ellenségei által halálba hajszolt fiait. Az Anyaszentegyház bánkódik és könyörögve kéri az Isten Fiát, hogy segítse őket, sőt hogy támassza fel őket.

A mai evangélium végén halljuk: „ezeknek az eseményeknek a híre elterjedt az egész Júdeában és szerte a környéken” (Lk 7,17). Ma, Popieluszko atya boldoggáavatásának híre, mint finom tömjénillat terjed el Lengyelországból az egész egyházra és az egész világra. Ma az Anyaszentegyház – ennek a papi évnek a bezárásaként – ajánlja nekünk ezt a papot, nemcsak egy példaként, hanem Jézus evangéliuma szépségének és igazságának hősies tanújaként.

Az ő hite megragadó példa volt: „Gyakran – említi egy szemtanú – az emberekkel való találkozásai véletlenszerűen imádsággá alakultak át… Arra törekedett, hogy a dolgokat a hit szemével lássa.” Hite rendíthetetlen volt és ezt kisugározta a környezetére és azokra az emberekre is, akikkel találkozott: „A hit, teszi hozzá Miziolek atya, benne nem valaminek a kiegészítése volt, hanem minden tettének mértéke”. Megindítóak Marianna asszonynak, Boldogunk édesanyjának a tanúságtevő szavai: „Az én fiam, Jerzy atya, egész élete során mélységesen hitt. Katonai szolgálata alatt a rózsafűzért imádkozta, felettesei parancsa ellenére. Soha nem hallottam, hogy az Úr ellen panaszkodott volna. Arra törekedett mindig, hogy a hit lelkületével, a Jóisten iránti szeretetből tudja elfogadni a nehézségeket”.

Jerzy Popieluszko édesapja, mint a Szentírás igaz embere, hitből és szeretetből élt: „Isten szolgája az életében – állítja egy tanúságtevő – nem táplált senki iránt ellenszenvet, de gyűlöletet sem az üldözőivel szemben. Szentbeszédeiben az egyetértésre buzdított. Jelszava volt Szent Pál tanítása: „A jóval győzzed le a rosszat!”.

Maga a boldog vértanú 1983 márciusában egyik szentbeszédében így buzdította a híveket: „Mutassuk magunkat erősnek a szeretetben és imádkozzunk azokért a testvérekért, akik hibát követnek el! Ne ítéljünk el senkit sem, hanem a rosszat bélyegezzük meg és rántsuk le a leplet róla. Könyörögjünk Jézus szavaival, amiket a kereszten mondott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!” (Lk 23,34). És tégy minket, Krisztusunk mind érzékenyebbé a szeretet tettei iránt, semmint a gyűlölet tettei iránt.” Tudatában volt, hogy a diktatúra gonoszsága a sátántól nyeri a hatalmát, ezért buzdított arra, hogy a rosszat a jóval, az Úr kegyelmével győzzük le: „Csak az tudja legyőzni a rosszat, aki tele van a jóval.”

Azt mondta: „A kereszténynek nem elég elítélni a rosszat, a hazugságot, a gyávaságot, az erőszakot, az elnyomást, hanem magának kell hiteles tanúnak lennie, az igazságosság, a jóság, az igazság, a szabadság és a szeretet szószólójának.” A gonoszság erőszakja valójában gyengeség és terméketlenség. A jó ezzel szemben győzedelmeskedik és a szelídség, az együttérzés, a szeretet révén térjed el mindenfelé. „A rendszerek, mint az évszakok jönnek és mennek, csak hordalék marad utánuk, de az Egyház és a fiai maradnak, hogy megáldják az emberiséget a határtalan szeretet ajándékával.” A keresztények a föd sója és a világ világossága: „Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).

1987. június 14-én Isten szolgája II. János Pál pápa, hosszasan imádkozott a Jerzy atya sírjánál. Virágot helyezett el, és csendben átölelte és megcsókolta a sírlapot. A pápa ebben a papban Lengyelország méltó fiát látta.

Kedves Hívek, az örök üzenet, ami ma is megdobogtatja a szívünket, szemben az Evangélium és az Egyház megújuló üldözéseivel, az a tanítás, amit a Szentatya, XVI. Benedek pápa ajánl nekünk, mint a Boldog Jerzy Popieluszko tanúságtételének szintézisét, aki – ahogy a pápa mondja – „Krisztus papja és vértanúja, hűséges és fáradhatatlan tanúja volt: legyőzte a rosszat a jóval, egészen vére ontásáig”.

Vértesaljai László SJ fordítása

Magyar Kurír