A 110 éves Anne de Sousberghe nővér köszöntése

Megszentelt élet – 2014. november 20., csütörtök | 19:20

A 110 esztendős Anne de Sousberghe az egyik legidősebb szerzetes nővér a világon. November 7-én, 110. születésnapján Ferenc pápa is felköszöntötte őt – adja hírül a Society of Helpers (Segítő Nővérek) honlapja.

Anne nővér születésnapjára egy levél, egy képeslap és egy rózsafüzér érkezett a Vatikánból ajándékba. Az idős nővért boldoggá tette a meglepetés, többek között azért, mert egy jezsuitától kapta – és a pár éve, 102 éves korában elhunyt bátyja szintén a Jézus Társasága tagja volt. Sok rendtárs és családtag érkezett a születésnapi ünnepségre, és II. Erzsébet brit királynő is küldött köszöntőlevelet.

Anne de Sousberghe nővér belga arisztokrata családból származik. Főrangú nagymamája még a hintójából osztogatta az adományokat a szegényeknek Brüsszelben, mire az unokája ennyit mond: „Szörnyű volt! Én azért választottam ezt a rendet [Segítő Nővérek], mert a szegények között dolgoznak.”

Anne nővér Londonban lépett be az ignáci lelkiség szerint élő Segítő Nővérekhez; eredetileg ápolónőnek tanult, ismertté azonban az 1965-ben megjelent könyve tette: a Tell My People (Mondjátok el a népemnek) című kateketikai kézikönyv, mely a gyerekek számára is érthető formában fogalmazza meg a tanítást. Később a Szent József Missziós Társulat szeminaristáit oktatta a Mill Hill-i szemináriumban, később Portsmouthban élt, majd egy kis nővérközösségben Skóciában, ahol az idősebb szerzetes nővérek gondozása volt a feladata, még 103 éves korában is. „Nagyon boldog vagyok. Mindig is az voltam. Optimista vagyok” – mondta egy interjúban.

Anne nővér korábban így nyilatkozott: „Mielőtt apáca lettem volna, sok fiú udvarolt, olyan is volt, akihez talán hozzá is mentem volna, de azt kellett tennem, amire – úgy éreztem – Isten hív.” Mikor arról kérdezték, minek köszönheti, hogy ilyen szép kort élt meg, azt felelte: „Mindig jókedvem van, és van humorérzékem”.

A Segítő Nővérek teljes neve: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációja. 1856-ban alapította a francia Eugenie Smet, azaz Gondviselésről nevezett Boldog Mária nővér, aki 1853-ban kapott isteni sugallatot, hogy alapítson olyan szerzetesrendet, mely a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára szenteli magát. Emellett a nővérek házi betegápolással, hitoktatással, lelki kíséréssel is foglalkoznak; árvaházakat, iskolákat, műhelyeket, nővérközösségeket hoztak létre szerte a világon. 1869-ben ismerték el a kongregációt pápai jogú szerzetesközösségként.

Magyarországi központi rendházuk 1992-ben épült Csobánkán, emellett Budapesten és Nyíregyházán is szolgálnak. Erdélyben többek között Csíkszentdomokoson és Marosvásárhelyen találjuk meg a Segítő Nővéreket.

Fotó: Society of Helpers

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria