Zarándoklat Áron püspök nyomdokain

A csoport több szempontból is sokszínű volt: a résztvevők között a Gyulafehérvári Főegyházmegye huszonkét települése mellett Magyarország is képviseltette magát, összesen huszonnégy helyről érkeztek zarándokok. A világiak mellett három pap, két diakónus, egy kispap, illetve reformátusok is részt vettek az úton.

A zarándoklat szeptember 9-én reggel a csíksomlyói kegytemplomban ünnepelt szentmisével vette kezdetét, amelyet Böjte Mihály OFM csíksomlyói házfőnök celebrált. A szentmisét követően Csíkdánfalván Bara Ferenc felcsíki főesperes, boldog emlékű Áron püspök utolsó titkára beszélt személyes emlékeiről és mutatta meg a csoportnak azt a több helyen is megvarrt és bestoppolt cingulumot (a katolikus papok deréköve – A szerk.), amelyet a főpásztor viselt, és amelyet a főesperes nagy szeretettel őriz.

A csapat ezt követően Csíkszentdomokosra, Márton Áron szülőfalujába érkezett. Az emlékmúzeumban Lázár Csilla igazgatónő mutatta be és ismertette mindazt, amit „Isten Szolgája” hagyatékának ápolása és megismertetése ügyében tesznek. Az egykori szülőház helyén a püspök unokaöccse, Márton Gerő adta át a zarándokcsoportnak a főpap szüleinek sírjáról hozott földet. A templomban Csiby László plébános köszöntötte a zarándokokat, bemutatva azt a kelyhet és paténát (ostyatányérka – A szerk.), amelyet a boldog emlékű püspök ajándékozott szülőfaluja plébániájának.

Szászrégenben Balla Árpád plébános fogadta a csoportot a templom előtt 1992 júniusa óta álló Márton Áron-szobornál.


Máramarosszigeten Fürtös Róbert muzeológus mutatta be a börtönmúzeumot. A látogatás egyik fő állomása a 45-ös cella volt (melyet jelenleg tévesen 44-esként jelölnek), amelyben egykor Áron püspök raboskodott. A vezetés az emlékhelyen tartott gyertyagyújtással és imádsággal zárult. Az embertelenség, a szenvedés és a valóságos keresztút helyszíne, a börtön szinte kézzelfoghatóan hatott a zarándokok lelkére, s a látogatás okozta érzést a máramarosszigeti plébániatemplomban bemutatott szentmise oldotta valamelyest. Vendéglátóként Giurgiu Daniel káplán és kántora beszéltek a városról, a közösségről és a templomról.

A szentmisét követően a zarándoklat a szegények temetőjében folytatódott. A Tisza partján fekvő városszéli temetőben nemcsak a szegényeket és az elmegyógyintézet halottait temették el, hanem a börtönben elhunyt rabokat is. Az ’50-es években bezárt máramarosszigeti börtön kétszáz politikai foglya közül ötvenkettő halt meg az éhezés, a hideg és a kezeletlen betegségek miatt. Legtöbbjük a szegények temetőjében nyugszik, jeltelen és mindmáig nem azonosított sírokban. Köztük van Boga Alajos gyulafehérvári ordinárius is, aki épp hatvan éve, 1954. szeptember 14-én halt meg. A zarándokok imádkoztak az itt eltemetett egyháziak emlékére állított keresztnél. Ezután a szabadtéri oltárban erre a célra kialakított helyen imádság mellett elhelyezték a Csíkszentdomokosról hozott földet tartalmazó urnát.

A zarándokcsoport Máramarosszigetről Désre indult, ahol boldog emlékű Áron püspök börtönévei alatt titkos teológiát működtettek az 1952 pünkösdjétől ide visszaköltöztetett és kényszerlakhelyre ítélt ferencesek. Amilyen hűségesen ragaszkodott a dési ferences kolostor Áron püspökhöz a börtönévek alatt, ugyanolyan hűséggel viseli ma gondját a szórványban élő és egyre fogyó híveknek a főegyházmegye perifériáján. Fr. Fechetă Jenő templomigazgató ismertette a zarándokcsoporttal a kolostor és templom történetét.

A zarándoklat utolsó napján a korábbi utakhoz képest új helyszín volt a szamosújvári börtön melletti rabtemető. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége által emelt emlékműnél mondott imádság, valamint a kivégzettek és a börtönben elhalálozottak neveinek átböngészése után a zarándokok megtekintették Rózsa Sándor, az egyik legismertebb magyar betyár sírját is.

Kolozsváron Áron püspök mai utóda, a Szent Mihály-templom plébánosa, Kovács Sándor fogadta az út résztvevőit. A templomban bemutatott szentmise a zarándoklat csúcspontja volt, hiszen 75 évvel ezelőtt ebben a templomban szentelték püspökké Márton Áront, és itt hangzott el több híres szentbeszéde.

Kovács Gergely, a zarándoklat vezetője és szervezője – nem utolsó sorban a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője – így összegezte az út tapasztalatait: „Az élménybeszámolókból kiderült, szembesülnünk kell a valósággal, hogy bár úgy tűnhet, sokat beszélünk nagy püspökünkről, sokan nem is hallottak róla, vagy ismereteik felületesek és hiányosak. Néhányan úgy vélték, fontos, hogy a papok foglalják bele szentbeszédeikbe nagy püspökünk alakját és tanítását, ugyanakkor mindannyiunknak beszélnünk kell róla családtagjainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, munkatársainknak. Különösen a fiataloknak, akik nem éltek a kommunista időkben, és keveset vagy egyenesen semmit sem tudnak róla. Vigyük tovább mindazt, amit a zarándoklat adott nekünk: építsük be életünkbe, erősítsük jellemünket Áron püspököt követve. Élete és példája legyen forrás számunkra: remény és biztatás. Ismételten felvetődött a kérdés: vajon ha nekünk – papoknak és híveknek – kellene mindazon átmennünk, amin Áron püspökünk és papjaink a kommunizmus alatt átmentek, ma hányan maradnánk hűségesek az Úrhoz és tartanánk ki töretlenül a hitben?”

Magyar Kurír