Assisi Szent Ferenc, a karácsony misztikusa

Az Egyház természetfeletti kapcsolathálózatának erről a misztikus úton megszervezett „online szentmiséjéről” Klára szenttéavatási eljárásának a résztvevői egyöntetűen tanúskodtak: „nem tudván a súlyos betegség miatt fölkelni az ágyból, hogy bemenjen a kápolnába, a nővérek mindannyian elmentek a szokásos módon a matutinumra, magára hagyván őt. Akkor az úrnő sóhajtozván mondta: »Ó, Uram Istenem, íme egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.« Amikor is hirtelen hallani kezdte az orgonát, a responzóriumokat és a testvérek zsolozsmázását Szent Ferenc templomából, mintha ott lett volna”. (KlPer, 30) Egy másik tanú is részletezve idézi fel ugyanezt a csodás eseményt: „Miként ő betegségében minden gondolatával Krisztusán csüngött, azonképpen Krisztus is meglátogatta őt szenvedéseiben. (…) Márpedig a két hely sokkal távolabb van egymástól, semhogy Klára pusztán emberileg véve hallhatta volna az éneket, feltéve, hogy az ünnep nesze Isten különös rendeléséből hatott el hozzá, vagy pedig hallását élesítette meg minden emberi mértéket meghaladó módon. De még ennél a hangcsodánál is csodálatosabb volt, hogy vele egyidejűleg méltónak találtatott arra is, hogy az Úr jászolát szemlélje.” (CKl, 29) E korabeli „távolléti karácsony” és az Úr születésének 2020. esztendejében körvonalazódó karácsonyunk közötti nyilvánvaló áthallásokon és különbségeken túl, az egykori csoda ráirányíthatja a figyelmünket arra a tényre, hogy

a ferences lelkiség középpontjában valójában a jászol áll: a Megtestesült Ige misztériumának elragadtatott szemlélése.

Klára a szent liturgia térben és időben csaknem korlátlanul szerteágazó kapcsolatiságán keresztül valójában ahhoz az 1223-ban megélt másik csodálatos szentestéhez kapcsolódott, amely Assisi Szent Ferencet a karácsonyi ünnepkör talán mindezidáig legjelentősebb misztikusává avatta.

Történt, hogy Ferenc testvér a karácsony méltó megünneplésére készülve, az adventet Greccio városához közel, visszavonultan töltötte. Két héttel az ünnep előtt egy helybeli jómódú barátját, Giovanni Velittát beavatta abba a tervébe, hogy szeretné az ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan élőképként megjeleníteni, maga előtt látni a betlehemi jelenetet. Barátja segítségével megtörténtek a rendkívüli karácsonyhoz szükséges előkészületek, és a kis város „mintegy új Betlehemmé változott”. Ferenc, aki minden bizonnyal felszentelt diakónus volt, a szentmisén átszellemülten prédikált Isten alázatáról, az ebből fakadó igazi örömről és arról, hogy a karácsony valójában a hozzánk érkező isteni világosság és gyengéd szeretet ünnepe.

A jászolba helyezett törékeny kisgyermek másképp jelenítette meg azt a kis Jézust, akit a korabeli ábrázolásokon inkább megkoronázott édesanyjának ölén ülő királyi gyermekként mutattak be, hódolóival és díszes udvartartásával övezve.

Ennek kontrasztjában a Ferenc által szervezett, istállóban rendezett „bibliodráma” ráirányította a figyelmet az örök Ige földi születésének méltatlanul egyszerű körülményeire, valamint a szentmiséknek (és konkrétan a grecciói ünnepi szentmisének) arra a karácsonyi dimenziójára, hogy az Isten Fia ott a kenyér és a bor szerény színei alatt lett és lesz jelenvalóvá. Ferenc a titkot szemlélve misztikus emelkedettséget él meg: az Úr jelenlétének édességében szinte gügyög, mint egy gyermek, és úgy ejti ki Betlehem nevét, mint egy bégető bárányka. A Poverello szavai és a betlehemi történet élményszerű megjelenítése olyan erős hatást tettek a jelen lévő egyszerű emberekre, hogy – bizonyos felsőbb egyházi körök ellenállásával is dacolva – a betlehemállítás szokása hamarosan általánosan elterjedt a környéken és világszerte. Ezzel összefüggésben a karácsony ünnepe is további fejlődésnek indult: megfigyelhető az ünnep tartalmának archetipizálódása, az időszak liturgikus éven belüli felminősítése, illetve bensőségesebbé és családiasabbá válása. Ezek a betlehemezés elterjedéséhez kapcsolódó folyamatok (amelyeket az alábbiakban még részletesebben is megvilágítunk) az évszázadok alatt hozzájárultak a karácsonyi ünnepkör ma ismert arculatának és lelkiségének kialakulásához. Ahogy Ferenc pápa e népszokást méltató Admirabile signum kezdetű, 2019-es apostoli levelében fogalmaz, Greccio visszamutat Betlehemre:

„A jászol megláttatja, megérintteti velünk ezt az egyedülálló és rendkívüli eseményt, amely megváltoztatta a történelem menetét.”

Ferenc számára a karácsonyi ünnepkör hangsúlyosan az adventi készületi idővel vette kezdetét. Ez az időszak előhívta benne a szentmisék karácsonyi dimenziója iránti érzékenységet: az Eucharisztiában újra meg újra az Ige megtestesülésének misztériuma válik jelenvalóvá. Mivel a szent cselekmény értelmét általában az utolsó vacsora húsvéti eseményeinek összefüggésében keressük, ezért Ferencnek szüksége volt a betlehemi történet élményszerű megjelenítésére ahhoz, hogy az Eucharisztiában az örök Ige karácsonyi evangéliumát szemlélhesse. A még megszólalásra képtelen grecciói újszülött az emberré lett isteni Szó beszédes jelévé vált Ferenc számára, ami e misztikus élményében elválaszthatatlanul összekapcsolódott az eucharisztikus jelenlét hittitkával, vallási tapasztalatával. Nem maradt ránk Ferenc grecciói prédikációjának szövege, más írásaiból mégis képet alkothatunk mondanivalójának magváról. Az örök Ige megtestesüléséről Ferenc például így ír elragadtatott szavakkal: „Az Atyának eme oly méltó, oly szent és dicsőséges Igéjét a legfölségesebb mennyei Atya az ő angyala, Szent Gábriel által hirdette meg a szent és dicsőséges Szűz Mária méhébe, kinek méhéből a mi emberségünk és törékenységünk valóságos testét vette magára.” (2LHív, 4) Egy másik helyen Isten igéjének írásos megjelenési formáiról ezt olvassuk tőle: „Mert sok dolog szentté lesz Isten igéi által, és az Oltáriszentség is Krisztus igéinek erejével jön létre.” (LRend, 37) Ezért „ha az Úr írott neveit és igéit bárhol tisztátalan helyen találják, szedjék össze, és tegyék tiszteletre méltó helyre.” (1LŐr, 5) Az igeteológiának ebben a szövetében Isten önajándékozó szeretetének karácsonyi örömhíre Ferenc számára mélyebb, archetipikus értelmet nyert. Ez a felfedezés azután nemcsak neki adott új rálátást a hittitkok egész rendszerére, hanem világszerte előmozdította a karácsony ünnepének fejlődését is.

Az eddigiek nyomán talán nem meglepő, hogy Ferenc a karácsonyt egyenesen az „ünnepek ünnepének” nevezi, mert még a megváltástörténetet megelőzően megnyilvánul benne Isten szentháromságos szeretetének ősajándéka. Az egyik évben, amikor a karácsony péntekre esett, és valaki szóvá tette, hogy az ünnep ütközik a böjti fegyelemmel, Ferenc nem hagyott kétséget afelől, hogy milyen magasra értékeli ezt az ünnepet, akár nagypéntekhez képest is: „Azt szeretném, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, vagy legalább hogy zsírral kenjék őket, mivel nem tudnak enni.” Ferenc kérte továbbá, hogy karácsonykor búzát és más magvakat szórjanak az utakra a lakott helyeken kívül, hogy a pacsirták és más madarak eleget ehessenek. Anton Rotzetter OFMCap ezzel kapcsolatban leszögezi: „tévedés lenne azt hinni, hogy Ferenc csak érzelmeivel nyílt meg a megtestesülés titka előtt. A karácsonyról való elmélkedésben, amelyet az Officium Passionisban találunk, szemünket mélységes belátásokra nyitja rá. Újra elmondja a paradoxont: Isten – gyermek, hontalan, aki nem kapott szálláshelyet. Ferenc ujjongva dicséri Istent, aki ennyire társa lett az embernek a szenvedésben. Átgondolja:

ez a születés a szenvedés kezdete.

Ez az ámulat egész valónkat kérdőre vonja. »Vessétek el önzéseteket, hordozzátok a szent keresztet, engedelmeskedjetek a végsőkig az Ő szent parancsának« – mondja. A megtestesülés paradoxonának folytatódnia kell az ember életében.”

Amikor a ferences Duns Scotus János csaknem egy évszázaddal később a skolasztikus teológia eszközeivel bontja ki Ferenc intuitív karácsonyi vízióját, akkor az egyházatyák tanúságtételére alapozva, a teológia érveléstechnikájával védi meg az incarnatio absoluta tantételét. Erre utalva írja Schütz Antal: „Megdönthetetlennek tartom Scotus nézetének teológiai megokolását (arra vonatkozóan, hogy Isten) csak miután elhatározta, hogy legyen Krisztus, határozta el, hogy Krisztus egyúttal megváltója legyen annak a bűnnek, melyet csak azért engedett meg, mert Krisztus útján akarta jóvátenni.” Ennek nyomán lépett előre a liturgikus rangsorban a karácsony ünnepe.

Ferencnek karizmatikus érzéke volt ahhoz, hogy Krisztus életének eseményeit a saját élete tanúságtételén keresztül mások számára hitelesen megjelenítse, ezért a kortársak gyakorta „második Krisztusként” emlegették. Amit a szentmise „karácsonyi dimenziójaként” misztikusokra jellemző érzékenységgel és intenzitással megélt, azt képes volt például a „grecciói bibliodráma” közvetítésével átadni a körülötte lévő, kevésbé éber lelkeknek is. Ennek megfelelően Johannes Baptist Freyer OFM a Poverello pedagógiai karizmáját olyan pontokon elemzi, amelyeket a karácsonyi jelenetre is könnyen alkalmazhatunk: (1) Megfigyelhető, hogy Ferenc az Isten alázata fölötti elragadtatott pillanataiban is méltóságteljes egyszerűséggel van jelen a társai között, és ezzel a szent egyszerűséggel cselekszik és szól: a legkevésbé sem tagadja meg az ünnep korabeli szekuláris elemeit, miközben a „fent lévőkre” fordítja hallgatósága figyelmét. (2) Minden részletében gondja van arra, hogy megteremtse a hiteles összehangot az evangéliumi tartalom és az ünneplés alaphangja, illetve formája között. (3) Ferenc jó érzékkel megtalálja az egyensúlyt az ünnep családiassága, közösségi dimenziója, illetve az egyéni áhítat jogos igényei között. (4) Miközben a megtestesült Ige misztériumát ünnepli, Ferenc számára alapvető, hogy megszólítható legyen nem csupán Isten, hanem a mellette élő embertársai számára is. (5) Ferenc mint karizmatikus ünnepmester, szeretné mindenkiből előhívni azt a „jóakaratú embert”, aki a karácsonyi evangélium címzettje lehet. (6) Nem zár ki senkit az ünnepből, amelyet istengyermeki játékossággal és kisebb testvéri nyitottsággal próbál közel hozni mindenkihez. (7) Végül Assisi Szent Ferencre mint karácsony misztikusára sajátosan jellemző, hogy az ünnep középpontjában álló evangéliumi fényt, örömöt, gyengéd szeretetet a megtestesülés misztériumának kozmikus dimenziójában is felmutatja. A Ferenc által felszított és megosztott misztikus karácsonyélmény csendes egyszerűséggel beépült az ünnep fejlődésébe, ahogyan azt jól dokumentálja a liturgikus időszakhoz kapcsolódó szakrális művészet korabeli fellendülése.

Szent Klára „online” részvétele abban a karácsonyi ünnepi liturgiában, amelyet Szent Ferenc grecciói misztikus élménye hatott át, két „vízió” találkozásáról szól. Számunkra is jelentőségteljes, hogy ők ketten éppen karácsony evangéliumában találkoznak leginkább egymással. Ismerik a karácsonynak azokat a színeit, amelyek nyolc évszázad múltán ma kissé megfakulni látszanak számunkra. Klára betegágyon szerzett tapasztalata felől közelítve a történet üzenetéhez tartozik, hogy a lelki öröm mindig mélyebben meghatározhatja az embert, mint bármiféle fizikai gyötrelem. Ferenc Greccio-élménye felől közelítve pedig szembeötlő, hogy az ajándék elfogadására képes, leegyszerűsödött ember az, aki valóban az isteni szeretet karácsonyi megajándékozottjává válhat.

Felhasznált irodalom

BORRIELLO, LUIGI ET AL. (ed.): Dizionario di Mistica, LEV, Città del Vaticano, 1998.
CAROLI, ERNESTO (ed.): Dizionario Francescano, Edizioni Messaggero, Padova, 1995.
FREYER, JOHANNES BAPTIST: Ferenc, egy új élet formátora, Acta Pintériana 7 (2021) 1–10.
KELLY, JOSEPH F.: The Feast of Christmas, Liturgical Press, Collegeville, 2010.
ROTZETTER, ANTON ET AL.: Assisi Szent Ferenc. A kezdet, és ami abból megmaradt, Vigilia, Budapest, 1995.

Szöveg: Bagyinszki Ágoston OFM

Fotó: Vatican News; Wikimedia Commons

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.