„Az ajtóhoz jön tehát, és kopogtat…”

A régi korok hangulatát, vallásos érzületét, archaikus jellegű nyelvezetét is felvillantó kiadvány, melyet Jenei Béla szöveggondozásában ezúttal a mai magyar nyelvhez és korunk írásához igazítva ad az olvasó kezébe a szerkesztő/szaktanácsadó Kiss Gábor, rendkívül értékes és érdekes olvasmány is mindamellett, hogy könyvtörténeti és irodalomtörténeti, szentírástörténeti jelentőségű mű. E kötet több szempontból is rendkívüli üzenetet hordoz a hit évében és a II. Vatikáni Zsinat jubileuma idején.

Pesti Mizsér Gábor, a XVI. századi jeles bibliafordító, meseíró és szótárszerző a XXI. század embere számára is elévülhetetlen, örök igazságot fogalmaz meg Új Testamentuma előszavában, melyet Hubert Ildikó fordított: „Sokszor és sokféleképpen szólt egykor Isten atyáinkhoz a próféták által, a végső korszakban pedig Fia által szólt hozzánk…, (majd) a Szentlélek (is) szólt különféle nyelveken, hogy minden nép fiai úgy hallották azokat szólni, mintha saját nyelvükön szólnának. Nincs tehát okod csodálkozni, keresztény pannóniai olvasó, hogy Jézus Krisztus, a te szabadítód, ezekben a végső napokban a te született nyelveden és beszédeddel szól, amelyen ezelőtt sok századokon át egyáltalán nem szólt, hogy mindenkinek vagy a kevéssé művelteknek is megismerésre ajánlja magát. Az ajtóhoz jön tehát, és kopogtat, és enyhülésre és nyugalomra hívja mindazokat, akik a bűnök különféle terheitől nyögnek…”

Vagyis: a szent igéken, Krisztus evangéliumain keresztül Isten minden korban kopogtat lelkünk ajtaján, befogadást remél, jó magvetőként hitünket növeli és emeli, földi utunkon iránymutatást ad. De aktuális e könyv természetesen a zsinati ökumenikus szellem jegyében is, hiszen Pesti Mizsér Gábor  a Szentírásnak az Erasmus-féle görög szövegét fordította le magyar nyelvre (bár a Vulgatára is támaszkodva – az evangélisták életére, munkásságára vonatkozó utalásokat is Szent Hieronimostól, azaz Jeromostól idézi). Fordítását a reformáció hajnalán, korához képest is meglepően kifejlett, szabatos nyelven, közérthetően végezte el. Amint azt maga is írja az előszóban: a „kopogtató Ige” így „mindenkinek vagy a kevéssé művelteknek is megismerésre ajánlja magát”. Erasmust idézve érvel és ellenkezik azokkal, „akik nem akarják azt, hogy a tudatlanok, a köznép nyelvére… lefordított isteni könyveket olvassák, mintha a nap nem mindenkinek ugyanúgy sütne, és Krisztus tanítása bármiféle életkort, nemet, szerencsét, nyelvet vagy képzeletet megkülönböztetne…” Végül napjainkhoz is szóló, megszívlelendő üzenettel zárja gondolatait: „… bárcsak… ebből (ti. a Szentírásból) énekelne a földműves az eke szarvára, ebből dalolna a takács a vetélőre, ilyen mesékkel enyhítené az út unalmát az utas, ezekről szólna minden keresztény társalgás – ugyanis rendszerint olyanok vagyunk, amilyenek napi beszélgetéseink…”

A bibliafordító pesti polgári családból származott (innen előneve: Pesti), széles látókörű tudós, a magyar nyelvű irodalom művelésének első öntudatos hirdetője volt a XVI. században. Eredetileg papnak készült, 1536-38 körül teológiát tanult Bécsben. A humanizmussal Budán ismerkedett meg. Gyakran megfordult Mátyás király bibliotékájában, innen a könyvek iránti elkötelezettsége, tisztelete. A papi pályától visszalépve később humanista tanulmányainak élt. Mint példaképe, Erasmus, az úgynevezett „mérsékelt katolikusok” közé tartozott, s nem csatlakozott a reformációhoz, humanista műveltségét az irodalomban, a könyvkiadásban bontakoztatta ki. Alig végezte el tanulmányait, három olyan jelentős munkát adott ki, melyek azóta is tiszteltté teszik nevét a magyar irodalomban. Ezek egyike az Új Testamentum magyar nyelven, mely XVI. századbeli bibliafordításaink egyik legrégibb és legtisztesebb emlékeként említtetik meg a szentírásfordítás gazdag irodalmában. Másik két korszakjelző műve: az Esopus fabuláinak magyarra fordított kiadása szintén 1536-ban jelent meg, míg az első magyar nyomtatott szótárgyűjtemény, a Nomenclatura sex linguarum, mely mint címe is utal rá, hatnyelvű szótár (latin, olasz, francia, cseh, magyar és német) 1538-ban látott napvilágot.

Pesti Gábor 1536-ban kiadott Új Testamentumának nemrég megjelent mai magyar nyelvhez igazított reprint kiadása a mai olvasásban sem értelemzavaró régies hang- és szóalakzatokat is meghagyva kimondottan élvezetes olvasmány, az egykori ízes, pesti nyelvjárásban íródott evangéliumos könyv olvasása közben csodálatos, megérintő, archaikus szöveg interpretációkra bukkanhatunk. Ezek közül megosztunk néhányat az olvasókkal.

Az evangéliomok fejezeteit kapitulomokként jelöli a fordító. Szent Máté harmadik kapitulomában olvassuk Keresztelő Jánosról: „Akoron az napokba járula János Babtista is, prédikálva Zsidóságba az pusztába, és mondván: Penitenciát tartsatok, mert el kezelgett mennyeknek országa…” (Mt. 3,1-2.). A hamis prófétákról szólva a Halotti beszéd és könyörgés szavai idéződnek fel: „Az ő gyimelcsekről megesméritek őket… Nem hozhat az jó fa gonosz gyimelcset. Minden fa, ki nem teremt jó gyimelcset, kivágatik és az tűzre tétetik…” (Mt. 7, 16-18.). Vagy idézhetem Péter tagadásának megjövendölését Márk evangéliumából (ahol a kakas nem pusztán megszólal): „És monda neki Jézus: Bizon, mondom neked, hogy ma ez éjjel minekelőtte a kakas kétszer énekel, háromszor tagadsz meg engemet” (14, 30-31.). (Ez utóbbi összefüggésben lehet azzal is, hogy korábban általános volt, hogy a vers és a lírai szöveg dallammal együtt született, vagyis szólás és dalolás/éneklés a közlés összefüggő tartalmát jelölte meg.) Egy utolsó idézet János evangéliumából, a templomszentelés ünnepéről: „Kernyülvevék (körülvevék) azért őtet a zsidók, és mondanak neki: Míg tartod a mi lelkönket felfüggesztve (bizonytalanságban)? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyilván…” (10, 24-25.).

Máté evangéliumában (csak itt!) az Úrtól tanult imádság, a Miatyánk végén még ott volt a XVI. században (a protestánsoknál ma is meglévő) a katolikus fordításból elmaradt záró mondat: „Mert tiéd az ország, tiéd az hatalmasság és az dicseség örekken örekké.”

Az evangéliumok szövege mellett a jobb és baloldali margórészen az újszövetségi igék ószövetségi kapcsolódó igehelyeit tüntette fel a fordító, illetve az egyes ünnepekre rendelt evangéliumi szakaszokra hívta fel a figyelmet („Vízkereszt napján való, Úrnap után hatod vasárnapi, Misericordia vasárnapi, Áldozó csöterteki evan.”). Ebben az időben még nem volt szokásban a fejezeteken belül az egyes versek számozása (ezt bekezdésenként a kiadó pótolta a könnyebb tájékozódás végett). A kötet zárásaként Pesti Mizsér Gábor egy összefoglaló igenaptárt közölt, mellyel az oldalszámozás szerint könnyen fellapozhatta azokat a korabeli olvasó. Hasonlóképpen megtaláljuk a szentek ünnepnapjaihoz kapcsolódó evangéliumi igék fellelhetőségét is oldalszám szerint. Végül egy rövid igemagyarázat került a kötet záró lapjára, mely csupán egy-két (a korabeli szöveg alapján) könnyen félreértelmezhető sort emel ki, és értelmez helyesen Mária szűzi házasságával és szűzi anyaságával kapcsolatban.

A kötet megtartotta az eredetű mű iniciáléit és eredeti díszítő elemeit. Érdekesség, hogy a Tinta Könyvkiadó tisztelegve  a régi korok mesterei előtt, felvágatlanul (nyolcadrét hajtogatott lapokba fűzve) nyújtja át az Új Testamentumot az olvasónak, aki ily módon lapról lapra maga bonthatja ki a könyvet és az Új Testamentum szellemi üzenetét.

Toldi Éva/Magyar Kurír