Az Apokalipszis árnyékában

A XX. század kilencvenes éveinek közepén a pápa, Krisztus földi helytartója, az evangéliumi tanítás hirdetője és sziklaszilárd védelmezője a különböző, egymáshoz rejtélyes módon kapcsolódó, de Isten embere számára világosan értelmezhető jelekből felismeri, hogy megjelent a földön a Jelenések könyvében szereplő Antikrisztus, mégpedig az Európai Államok Szövetségének elnöke személyében. A katolikus egyházfő megbízza a húsz éve kolostori magányban élő tudós karmelita szerzetest, Elijah atyát – eredeti nevén David Schafert –, hogy legyen a hírnöke, vigye el üzenetét az ördög parancsait engedelmesen teljesítő elnökhöz, hiszen Krisztus érte is meghalt a kereszten, és ezért „Egyetlen lélek elvesztése is katasztrófával ér fel.”

David Schafer élete tele volt viszontagságokkal, tragikus fordulatokkal. Lengyelországban született, zsidóként, egész családja elpusztult Auschwitzban, egyedül ő élte túl a borzalmakat, miután egy Pawel Tarnowski nevű könyvkereskedő elbújtatta. A világégés után Izraelben telepedett le, elvégezte a jogot, megnősült. Nagy szerelemben élt Ruthtal, a feleségével, akit azonban egy arab terrorista bombája gyilkolt meg, méhében a magzatával együtt. David Schafer lelkét sokáig a bosszúvágy, a harag, „az igazságszolgáltatásnak álcázott gyűlölet” töltötte be. Mivel képességei kiemelkedőek voltak, fényes világi karrier várt rá, sokan benne látták Izrael leendő miniszterelnökét. Élt benne a vágy, hogy egy alapvetően új világot hozzon létre a hatalma révén, egy titkos hang súgta a fülébe: „Meg tudnád menteni a világot…, útját tudnám állni egy újabb holokausztnak. Azt hittem, olyan vagyok, mint Isten. Természetesen egy jóságos, alázatos Isten.”

David Schafer élete akkor vesz gyökeres fordulatot, amikor évekkel a háború után megtudja, hogy Pawel Tarnowski vállalta helyette, hogy Auschwitzba hurcolják. David pályája ekkor már emelkedőben van, mégis, hasonlón ahhoz, ahogy Illés próféta a Kármel hegyén meghallotta Isten szavát, ő is felismeri ebben az Úr jelét. Ezt követően egész további életét Istennek szenteli, vállalja a kereszt hordozását, hirdeti és éli a szeretetet, olyan rendíthetetlen hittel, hogy a Szentatya őt tartja legalkalmasabbnak arra, hogy bemerészkedjen az oroszlán – vagyis a lelkét a Sátánnak eladó elnök – barlangjába.

Az ördög csábítására nemet mondó Elijah atya ellenpontja a történetben az elnök, aki a hamis küldetés jegyében – ő lesz az, aki megteremti az emberiség jólétét, a minden földrészre kiterjedő folyamatos világbékét – teljesen aláveti magát a sátán utasításának. Ennek megfelelően démoni erővel rendelkezik. Külső megjelenése kifogástalan, szinte mindenkit elbűvöl, képes hipnotizálni az embereket, még Elijah atya is érzi, hogy gyengül a hite a közelében, erősen kell imádkoznia, nehogy teljesen a hatása alá kerüljön. Kenyéradó gazdájához méltóan az elnök hazug és gyilkos (Jn 8,44), hiszen miközben látszólag minden megnyilvánulásával az emberiség boldogulásán fáradozik, a közvélemény előtt „egyfajta világi szentként” jelenik meg, a párbeszédet segíti elő az egymással szemben álló felek között, a háttérben hidegvérrel gyilkoltat le mindenkit, aki fellép ellene, vagy akiről feltételezi, hogy veszélyeztetheti a hatalmát. Legfőbb célja, hogy szembefordítsa a hívőket az egyházzal, eltántorítsa őket Istentől, miközben azt sugallja, hogy az ember önmaga erejéből istenné válhat. Terveihez sikerült megnyernie a sajtót és a médiát, melyek úgy mutatják be, mint „aki képes arra, hogy biztosítsa a békés átmenetet a nemzetállamok korában a világszövetségbe.” Az elnök fel akarja használni a katolikus egyházat, amíg szüksége van rá, „De valójában megveti, mert sosem fogta fel isteni mivoltát. Nem érti az Egyház erejét. Azt gondolja, ez csak egy emberek által létrehozott intézmény.”

A regény írója egyetlen pillanatra sem hagy olvasójában kétséget afelől, hogy a modern korban uralkodó ateista-materialista irányzattal szemben – amely relativizálja az értékeket, megkérdőjelezi a hagyományos család szerepét, a nemek identitását, szinte mindenütt törvényerőre emeli az abortuszt, lassan az eutanáziát is, megkérdőjelezi, hogy létezne önmagában jó, illetve rossz – a katolikus egyház az, amely rendíthetetlenül hirdeti, hogy a világot csak a Megváltó Krisztus lelkülete mentheti meg a pusztulástól. A világ zűrzavaros, de a Szentatya „minden mondata tele van bölcsességgel, soha nem szűnik meg Jézus Krisztust mint a történelem Urát, mint az igaz egység, a béke és remény forrását hirdetni! A szájából fényt árasztó szavak özöne ömlik, és nyom nélkül tűnik el a föld mélyében. Senki nem figyel oda.” A pápát és az általa vezetett katolikus egyházat a közvélemény formálását irányító ún. „haladó” erők a fejlődés legfőbb gátjának tekintik, minden kezükben lévő eszközzel igyekeznek lejáratni, hiteltelenné, nevetségessé tenni, megújulásra képtelen középkori kövületként beállítani, s munkájuk igencsak hatékony. A könyv egyik alakja így fogalmazza meg az általános közvélekedést: „… ma a világon két nagy probléma van. Az egyik az, hogy hárommilliárddal több ember van a bolygón, mint kellene, és el kell tűnniük. A másik meg a római katolikus egyház. És annak is el kell tűnnie.” A pápa világosan látja a veszélyeket: „A világ színpadán vannak olyan szereplők, akik döntő támadásra készülnek a nyájam ellen. Közeledik az a pillanat, amikor minden erejükkel igyekeznek megosztani és szétrombolni, amit csak tudnak. Azt kiabálják, béke, béke, de nincs béke sehol. A szívük tele van gyilkos indulattal. Gyűlölik Isten nyáját, és mégis mindenhol megváltóként lépnek fel. Ez is benne van az isteni Gondviselés tervében. Ő még ezt is megengedi, mert az összecsapásnak az Egyház és az anti-Egyház között el kell jönnie.”

A regény szerint az ördögi és démoni erők által irányított elnöknek magában a katolikus egyházban is sikerül támogatókat szereznie, akik a háttérből áskálódnak, hallgatnak el fontos információkat, szolgáltatnak ki a sajtónak bizalmas iratokat. Vezetőjük a fiatal és jó megjelenésű Vettore bíboros, aki titokban mindenről tájékoztatja az elnököt.

A könyv törzsanyagát három epizód egészíti ki, amelyek szorosan kapcsolódnak a fővonalhoz. Az egyik az exnáci, exkommunista, exdemokrata, kettős ügynök, semmiben nem hívő lengyel gróf, a pedofil hajlamú Smokrev története, aki minden elképzelhető aljasságot elkövetett hosszú élete során. Isten azt az embert küldi megmentőként az idős Elijah atya személyében a halálán lévő Smokrevhez, akit ő annak idején el akart pusztítani: a fiatal fiúkat kedvelő gróf ugyanis a holokauszt idején meg akarta vásárolni Pawel Tarnowskitól az ifjú Dávidot, de ő elutasította. Smokrev pedig bosszúból Auschwitzba küldte Pawelt. Ám ötven évvel később a minderről tudomást szerző Elijah atya Smokrev végtelen gonoszságával szemben Krisztus végtelen szeretetét és kegyelmét mutatja meg a számára, s így a rettenetes bűneit megbánó gróf végül jobb latorként hal meg.

A másik történet a gyermekkori hitét elvesztő Annáé, a Hágai Nemzetközi Bíróság vezetőjéé, akit az elnök bíz meg azzal, hogy kezdjen viszonyt Elijah atyával, kompromittálva így őt és az egyházat. A szerzetesből áradó krisztusi jóság azonban megérinti Anna lelkét, s bevallja mindezt. Elijah atya megbocsát neki, s az asszony akkor elmeséli, hogy rájött: a keresztény humanizmust hirdető és annak szellemében élő férjét, Stefanót, az olasz kereszténydemokraták legnagyobb reménységét az elnök ölette meg, brutális kegyetlenséggel, majd a nagy nyilvánosság előtt képmutató módon úgy tett, mintha mindent elkövetne a gyilkosok kézre kerítésére. Anna ugyancsak az életével fizet mindezért, de tudjuk, hogy Jézus mit mondott: „Ne attól féljetek, aki megöli a testet, de a lelket nem tudja megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Mt 10,28).

A harmadik epizód központi szereplője az amerikai lelkipásztor és újságíró, Smith atya, akit egyházon belüli ellenségei ártatlanul vádolnak meg és juttatnak börtönbe, mert nem fogadja el a modernista, az egyház fellazítására alkalmas nézeteiket, s mindvégig hűségesen kitart Krisztus tanítása mellett. Ez esetben is Elijah atya, mint az igaztalan vádakkal megrágalmazott pap újságíró gyóntatója az, aki erőt önt belé, figyelmeztetve a megbocsátás fontosságára, s az evangélium minden körülmények közötti hirdetésére: „Terjeszd az Igét, taníts, táplálj, védelmezz – és válj hasonlatossá ahhoz, aki vitte a keresztet és meghalt rajta.” Smith atya ennek szellemében lesz a börtönben rabtársai lelkitámasza.

Elijah atya pont a legnagyobb próbatétel során szenved vereséget. Kiűzi ugyan az elnökből az ördögöt, de ezt követően az elnök ugyanúgy szolgálja a sátánt, mint korábban. Ha az ember ellenáll a kegyelemnek, Krisztus is tehetetlen. Az ördögtől megszállt elnök megváltónak képzeli magát, s tudjuk, hogy a történelemben milyen rettenetes pusztításokat végeztek az Istent elutasító uralkodók, még ha szavakban békét is hirdettek.

A történet során Elijah atya átéli az Istentől elhagyatottság mindennél nyomasztóbb érzését is, pedig Krisztus egyetlen pillanatra sem hagyja magára, ott van mellette mindvégig, látomások, álmok, érzések formájában, mindezek mellett pedig elküldi hozzá Rafael arkangyalt egy nyolc éves fú alakjában, s maga az Úr is megjelenik előtte, egy tizenhat éves kamasz alakját magára véve. Ez a regény egyik legszebb jelenete, amikor az elfeketedett égen a megjelenő fény kirajzolja az Emberfia jelét, „ami az átlyuggatott sebeiből áradt.” A szent életű Elijah atya pedig megkapja Krisztustól a végtelen kegyelmet, az ítélet napján „Te fogsz Tanúskodni mellettem a Bűnös Ember ellen, aki az én házamban akar lakozni és bitorolni Isten trónját.”

Michael D. O’ Brien regénye minden hamis illúziótól mentesen mutatja be, hogy a kereszténység igaz híveire minden korban érvényesek Jézus szavai: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ” (Jn 15,18-20). Ám a gyűlölet mellett ott van a kereszten átragyogó isteni fényesség is, Krisztus kegyelme és szeretete, melyet senki, még a gonosz ereje sem olthat ki soha (Szent István Társulat, 2012).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír