„Az egyenes vonal, az Margit” – avagy: Az asszony, akit mellém adtál...

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ha azt mondom, olyan házaspárokat láttam, akikre jó ránézni, és akiknek nem esik nehezükre mélyen egymás szemébe nézni, azt mondják, szerencsések? Szerintem inkább szorgosak kapcsolatuk építésében, és kitartóak. Ráadásul még hisznek is. Hisznek abban az igenben, amit sok évvel ezelőtt mondtak ki egymásra, hisznek a jó Istenben, aki kíséri közös útjukat, és hisznek abban, hogy a szépen megélt házasságukkal az otthon ajtaján kívül is küldetésük van.

A temesvári és a nagyváradi egyházmegye hét házaspárja végezte el a Schönstatt-mozgalom kétéves képzését, vagyis „kijárták” a családakadémiát, és szombaton „le is diplomáztak”. Pontosabban, azt a jelképes okiratot vették át személyesen Pál József Csaba főpásztortól – a Romániai Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős püspökétől –, amely talán még hangsúlyosabbá és „látványosabbá” teszi, elsősorban a saját plébániájukhoz tartozó vagy a baráti körükben élő házaspárok és családok felé szóló küldetésüket. Jól működő család lenni, és más családokat is ebben segíteni.

A Schönstatt-családakadémiáról már olvashattunk, most maradjunk ennél az ünnepi, zárópillanatnál. A hét család egy híján húsz gyermeke közül volt, aki gitárt, más bongót vagy furulyát ragadott, és az egyik apuka vezetésével szépen végezték a zenei szolgálatot azon a szentmisén, ahova elkísérték a családokat meghívottjaik is, köztük a plébánosaik. Tisztán látszott, hogy mindenki nagyon készült a szépen megszervezett liturgiára, így lett családiasan ünnepi, alkalomhoz illő és megható momentumokkal. Mert milyen, ha nem megható, vagyis inkább: „szívtisztító”, ahogyan a gyerekek közül a legkisebb fiúk fehér kesztyűcskékben, igazi összeszedettséggel vigyázzák a „püspök bácsi” pásztorbotját, vagy éppen ritmusra billegetik ölükben a püspöksüveget?

A családbarát főpásztor pedig – vagyis Pál atya, ahogy őt a házaspárok nevezik (hisz püspökké szentelése előtt is részt vett találkozóikon) – a legegyszerűbb és legszemélyesebb gondolatait osztja meg, például a párok bemutatkozójához kapcsolódva. „Fogalmam sem volt két évvel ezelőtt, amikor az akadémia kezdődött, hogy mire jelentkezek” – mondta az egyik férj. Ezt az evangéliumban felolvasott angyali üdvözlettel hozta összefüggésbe a püspök: Máriának fogalma sem volt arról, mi hogyan fog történni. De nyitott szíve volt a kegyelemre, és nem beletörődésből, sokkal inkább bizakodva mondta ki igenjét. Ugyanakkor, jobb kérdezni – ahogy Mária tette (hogyan lehetséges?) –, mint hárítva magyarázkodni, ahogyan az első emberpár.

És hogy miért egyenes vonal Margit? Mert a férje így rajzolta le. A képzés elején ugyanis mindenki készített egy amolyan életútrajzot, amelyen megjelentek a fontos mérföldkövek – mint például a családalapítás, a Schönstatt-mozgalommal való megismerkedés és a személyesebb állomások. „Az asszony, akit mellém adtál…” ő a biztos pont, egyenes, mint egy vonal, maga a stabilitás. (Hát nem jó ezt ebben a változatban is hallani?)

A diplomaátvétel és a főpásztori áldás előtt a házaspárok az oltár elé sorakozva – némelyek hangjából ítélve talán majdnem olyannyira megilletődve, mint a házasságkötésük szertartásakor – megosztották „szívtémájukat”, vagyis azt a rövid gondolatsort, amely a képzés első évében, a „pár-beszélgetésük” gyümölcseként fogalmazódott meg, kapcsolatuk egyedi és közös valósága. Egy olyan téma, amely a második évben nagyelőadássá érlelődve és formálva, a személyesség erejével más párok belső építkezését szolgál(hat)ja. Sorolhatom? „Mennyit jelent egy cseppnyi idő a házasságban?” (Dotterer-Kiszely Szilárd és Anikó), „Egység a Kétségben – a házastársi egységről” (Kovács László és Katalin), „A házasság munka” (Marossy-Holcz Levente és Bea), „Erősségek és gyengeségek a házasságban” (Zöld Zoltán és Margit), „Családapostolkodás” (Veres István és Kármen), „Természet – Isten gondoskodó szeretetének tükre” (Wagner András és Andrea), „Házasságépítő hétköznapok, avagy egy ünnepélyes ígéret (nem) hétköznapi folytatása” (Piklor László és Melinda).

Az ünnepélyesség alaphangulatát azt hiszem elsősorban a családiasság adta, na és az egymás iránt kifejezett hála: hála az együtt töltött két évért, a Magyar Schönstatt Családból érkezett előadókért, Böbe nővérért, és nem utolsósorban azokért a papokért, akik kísérőik voltak ezen az úton.

Az, hogy „jólesett”, gyenge és mulandó kifejezés lenne arra, hogy mit jelentett számomra egyházamnak ezt az arcát látni… Ezzel a hét házaspárral együtt hiszek abban, hogy ami általuk következik, az „egy ünnepélyes diplomaosztó (nem) hétköznapi folytatása”.

Forrás és fotó: Serbán Mária/Rómkat.ro

Magyar Kurír