Az élet ajándéka – Csoda történhetett a magyar ferences vértanúk közbenjárására

– Ádám ma egészséges, de hosszú utat kellett bejárniuk addig, amíg eljutottak ide…

– Igen, ez a történet azzal kezdődött, hogy 2016. július 3-án, Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva elzarándokoltunk Mátraverebély-Szentkútra, ahol az áldást adó pap megkérdezte, milyen áldószöveget mondjon. Mi azt válaszoltuk, amit gondol, erre ő gyermekáldásért könyörgött.

Hamarosan kiderült, hogy kisbabát várok, ami már önmagában is hatalmas csoda, mert autoimmun betegségem miatt ennek alig volt esélye.

Telt az idő, a terhesség tizenegyedik hetében jártam, amikor vérzés jelentkezett nálam. Mire a kórházba értünk, már a ruhám és az autó is vérben úszott. A baba még élt, viszont a méhlepény felső része levált, és egy nagy méretű vérömlenyt is találtak a baba mellett, a magzatburok megrepedt, a magzatvíz folyni kezdett. Felajánlották, hogy az életem védelme miatt szakítsuk meg a terhességet, és ezt tanácsolták – a későbbi bonyodalmak idején – családtagjaink is. Ők a másik gyermekem érdekére hivatkoztak: hisz’ neki édesanyára van szüksége, az én életem a legfontosabb, gyerekem még lehet másik. Visszautasítottuk az abortuszt.

– Hogyan került „képbe” ekkor a ferences vértanúk csoportja?

– A kórházban tartózkodás idején az orvosok azt várták, hogy melyik nap kell majd betolniuk a műtőbe a terhességmegszakításra. Ekkor az egyik ferences atyától kaptam meg a magyar ferences vértanúk imakilencedét, ennek hatására kezdtünk imádkozni az ő közbenjárásukat kérve a kisbabáért, hogy velünk maradhasson, és ismerőseinket is kértük, hogy imádkozzanak értünk.

A sopronkőhidai fogvatartottak festményei a ferences vértanúkról

A vizsgálatok megállapították, a méhlepényen egy 24 × 65 milliméter nagyságú leválás látható, valamint egy 84 × 87 × 34 milliméteres vérömleny alakult ki a méhemben. A kisbaba csodálatos módon tökéletesen jól volt, méretei akkorák voltak, amekkorának lennie kellett – minden ellenére szépen fejlődött. A kialakult vérömleny nem szívódott fel, sőt tovább nőtt, a huszadik héten még mindig nagyobb volt, mint a kisfiunk. Az orvosok nem tudták, hogy mi okozza ezt az állapotot, az egyetlen biztos információnk az volt, hogy csodával határos módon a magzat megfelelően fejlődik.

Nagy szakmai vitát követően leállították a számomra létfontosságú véralvadásgátló injekciót, így ötven százalék körülire nőtt az esélye, hogy tüdőembóliát, stroke-ot vagy trombózist kapok, ráadásul csupán tizennégy százaléknyi esély maradt a magzat sikeres kihordására. Ekkor a környezetünkben már minden rokonunk, barátunk és munkatársunk imádkozott a babáért és értem.

A terhesség huszonharmadik hetében tovább súlyosbodott az állapotom, volt olyan éjszaka, amikor azért imádkoztam, hogy mindketten éljük túl azt a néhány órát. Mivel foggal-körömmel ragaszkodtunk a kisbabánkhoz, kaptunk egy kis időt, hátha le tudják állítani a fájásokat és a vérzést. Az imáink meghallgatásra találtak, de idegőrlő hetek következtek, aggódtam a kisbabáért, a nélkülem otthon lévő kétéves lányomért, és féltem attól, hogy meghalok.

A szomszéd szobában feküdt egy lány, várandóssága huszonnyolcadik hetében, ugyanolyan problémával, mint ami nekem volt. Egyik este hirtelen vérezni kezdett, és mire berohantak vele a műtőbe, a kisbabája meghalt. Az egyik szobatársunknak a huszonötödik héten kellett megszülnie a halott babáját, miután az egyik délelőtti CTG-n már nem volt szívhang. Rettegtem, hogy ez velünk is megtörténhet.

– Mi erősítette ebben az állapotában?

– A ferences atyák többször meglátogattak, ekkor mindig gyóntam és áldoztam is. Ezek az alkalmak és az atyákból áradó erős hit tartották bennem a reményt, hogy Isten ebben a nehéz helyzetben is mellettünk van, és megsegít bennünket. Egyikük egy alkalommal X. Piusz pápáról beszélt, akinek az édesanyja elveszítette a gyermekét, majd elzarándokolt egy kápolnába, és azt mondta a Szűzanyának, hogy ha gyermeke születhet, akkor őt Istennek ajánlja papi szolgálatra. Nem sokkal ezután megszületett a fia, akiből végül pápa lett. Ez a gondolat nagyon megérintett, úgy döntöttem, hogy bár elzarándokolni nem tudok sehová, de csendes imádságban kérem Istent, hogy mentse meg a fiunkat, adjon nekem lehetőséget arra, hogy megláthassam őt, és ha lehet, akkor legalább addig vele maradhassak, amíg megtanítom imádkozni. Majd felajánlottam Istennek, ha életben marad, és hívást érez a papi szolgálatra, én mindenben támogatni, segíteni fogom. De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem ahogyan Ő, mert Ő tudja, hogy mi a célja velünk.

– Eközben a cél a bűvös huszonnyolcadik hét volt…

– Igen, ekkor már mindenki ezért imádkozott, mert ha ekkor megszületik egy gyerek, akkor már jó esélye van arra, hogy életben maradjon, igaz, valószínűleg maradandó agyi vagy érzékszervi károsodással fog élni.

A huszonhetedik hét utolsó napjaiban többször nem voltam magamnál a fáradtságtól és a fájdalomtól. Néhány óra elteltével már fekve is többször elájultam, és a baba szívhangja sem volt már tökéletes. Végül megszületett a gyermekünk, a terhesség huszonnyolcadik hetében. 39 centiméter és 1480 gramm volt, születése után rögtön felsírt, a neonatológus csodájára járt, hogy a korához képest milyen fejlettnek tűnik, és hogy milyen nagy a súlya. A szülés megindítása előtt is a vértanúkhoz könyörögtünk.

A születés után az első 48 óra kritikus, ha életben marad a baba, akkor a következő két hét sorsfordító, mondta a neonatológus. Az intenzív osztályon minden látogatást kihasználva álltunk az inkubátor mellett, imádkoztunk, hogy túlélje, hogy egészséges legyen, de annak is utánajártunk, hogy vész esetén miként keresztelhetjük meg. Hál’Istennek, jól vette az akadályokat, nem volt agyvérzése, és az igen gyakori tüdőbetegség sem jelentkezett, elkerülte minden kórházi fertőzés, és a kezdeti súlyvesztés után szépen gyarapodni kezdett. 2017. február 15-én hozhattuk őt haza, ekkor 2060 gramm és 42 centiméter volt.

Mikor hazaengedték, szemészeti kontrollt írtak elő, mivel a jobb szemén, az ideghártyán kóros ereződést tapasztaltak, ami a doktornő szerint látásromlást, legrosszabb esetben vakságot okozhat. Ekkor azért kértük a ferences vértanúk közbenjárását, hogy visszaforduljon a betegség, és ne károsodjon a szeme. A következő kontrollon a doktornő megállapította, hogy az ereződési zavar már nem áll fenn a korábban érintett szemen, a látása tökéletes, és csak egyéves korában lesz szükség újabb vizsgálatra.

– Hogyan alakult azóta gyermekük fejlődése?

– A fiunk most már lassan egyéves, barátságos, nyitott személyiségű, érdeklő kisgyermek. A szakemberek szerint teljesen egészséges. Értelmi és mozgásfejlődése az időre született társainak megfelelő ütemben zajlik. Öt hónapos korában mindkét irányba forgott, nyolc hónaposan kezdett kúszni, kilenc hónaposan mászni és felállni. Jelenleg bútorok mellett oldalazva lépeget, és próbál néhány lépést önállóan is megtenni.

A boldoggáavatási peranyag átadása
a Szentek Ügyeinek Kongregációjában (2013)

– Miért éppen a ferences vértanúk közbenjárását kérték ebben a nehéz helyzetben?

– Házasságom mélypontján a ferences atyák beszéltek róluk, ajánlották, hogy imádkozzam a kilencedet a boldoggá avatásukért, és kérjem a közbenjárásukat, hogy a kapcsolatunk újra kiegyensúlyozottá váljon. Nem sokkal ezután a férjemmel kezdtünk kilábalni akkori válságunkból. Ezért gondoltam a várandósság ideje alatt is, hogy őket hívom segítségül, amit megerősített, hogy újból megkaptam az imafüzetet.

De a kórházból való hazatérésünk után is fohászkodtam hozzájuk, mert egy alkalommal otthon a légzésfigyelő elkezdett sípolni, és mikor beszaladtam Ádámhoz, nem vett levegőt. Kivettem az ágyából, csipkedtem, masszírozgattam, de csak szürkült, és mereven feszítette magát a kezemben, kidülledő szemekkel. Nagyjából egy-két percig nem vett levegőt, végső kétségbeesésemben és tehetetlenségemben kértem ismét a vértanúk közbenjárását, kértem, hogy mentsék meg őt. Mire a koraszülöttmentő kiérkezett, már szabályosan lélegzett.

– Mi az, amit hite, istenkapcsolata szempontjából fontosnak tart elmondani erről az időszakról?

– Hisszük, hogy mindketten azért lehetünk most egészségesek, mert a ferences vértanúk közbenjárására a Jóisten meghallgatta azt a sok-sok imádságot, amit hozzá intéztünk. Gyermekünket hálából az egyik vértanúról neveztük el [Károlyi Bernát Krausz Ádám néven született a Békés megyei Almáskamaráson 1892. június 19-én – a szerk.], hogy neve emlékeztessen minket erre a részünkről, de talán orvosi és teológiai szempontból is csodának mondható, felbecsülhetetlen isteni ajándékra, amit az ő élete jelent számunkra.

Forrás és fotó: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

Magyar Kurír