Az én papom: Tóth Tamás

Amikor ma délután azon gondolkoztam, miként is kezdhetném Tamás atyáról szóló írásomat, odafordult hozzám hároméves kislányom, és megkérdezte: „Anya, min gondolkozol?” „Tamás atyáról” – mondtam neki, és megkértem, segítsen nekem. „Neked mi jut eszedbe róla először?” – kérdeztem, és nem hittem volna, hogy olyan választ kapok, amiből majd nyitógondolatok lesznek. „Az, hogy szeret minket, és mi is szeretjük őt!” – felelte. És micsoda tiszta szívű bölcsesség ez! Szeret, és mi szeretjük. Igen.

Tamás atya szeretete olyan szeretet, ami maradandó nyomot hagy. Olyan, ami képes a teljes odafordulásra valamiféle nem kézzelfogható jelenlét által, ami árad belőle. A hit tekintete dereng át rajta, ami képes felfedezni a másikban Isten arcát. Ami áttör minden látszaton, és meglátja a rendkívülit a közönségesben, a különlegest a hétköznapiban. Nekem szárnyakat adott, amikor úgy éreztem, mázsás kövek húznak, mentőöv volt, amikor úgy éreztem, elsüllyedek.

Magával ragadó lendülete és példája arra ösztönöz, hogy – Stan Rougier szavaival élve – „egy csillagra függesszem életemet”, vagyis merjek nagyot álmodni. És micsoda szükség van erre! Magas eszmények által vezetve lenni és nagy dolgokra törekedni! Hát ha az embernek az álmodozás után még arra is futja az erejéből, hogy hozzálásson a megvalósításnak! Mint ahogy Tamás atya is teszi. Például otthonná tudta alakítani közösségünket. Nem volt kis feladat.

Prédikációit nem véletlenül kíséri figyelemmel hívek sokasága. Tamás atya mindig figyelembe veszi azt is, kik hallgatják, szavaival képes megérinteni a legidősebbektől a legfiatalabbakig mindenkit. Azáltal, hogy felelni tud a modern kor kihívásaira, közel tud kerülni az emberekhez, és sokkal hitelesebben, befogadhatóbban tudja hirdetni az evangéliumot. És ez tényleg örömhírhirdetés. Még nem volt olyan, hogy mise után ne egy kicsit boldogabban hagytam volna el a templomot, mint ahogyan betértem oda.

Külön hálás vagyok neki azért, hogy nem utasításokkal és követelésekkel taszigál előre, hanem finoman megmutatja a fejlődés irányát, üdítő szabadságot hagy, és lelkesít, hogy magam kutassak, magam fedezzem fel a titkokat.

Köszönöm őt a Jóistennek!

Szerencsés Dóra