Az igazság és szeretet közösségében – Katolikus pedagógusok konferenciája Esztergomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Adalbert Központban mindhárom konferenciatermet megtöltötték a pedagógustalálkozó résztvevői, a 16 főegyházmegyei köznevelési intézmény 650 dolgozója. Oláh Gábor, az EKIF, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság tanügyi igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

Erdő Péter bíboros, prímás bevezető szavaiban a katolikus iskolák különleges felelősségére és kihívásaira hívta fel a figyelmet. Az intézmények identitását döntően kifejező feladat, ami az oktatás minden más szereplőjével közös, a magas színvonalú ismeretátadás és nevelés. A katolikus intézmények számára ettől nem elválasztható a munkájukat átható szellemiség. Ezt a világképet meghatározza, mit gondol az emberről, mit tart hivatásának és mit tekint boldogsága forrásának – hangsúlyozta Erdő Péter. Rámutatott e világkép egységének fontosságára: „A személyes Isten iránti tisztelet és szeretet, a Krisztus személyében történelmileg is elérkezett végső és teljes isteni kinyilatkoztatás harmóniába rendezi magunk körül a világot. Ennek fényében ismerjük fel felelősségünket környezetünk iránt, és ráébredünk, hogy az Isten iránti odaadás és az emberek iránti segítő szeretet nem valami függeléke csupán az általános emberi tevékenységnek, hanem ez alkotja minden értelmes cselekvésünk lelkét. Ez ad sajátos színt minden megnyilvánulásunknak.”

Kitekintve a világra Erdő Péter annak jelentőségére hívta fel a figyelmet, hogy a katolikus iskolák az egész földkerekségre szóló rendszert alkotnak, a tanulók száma a Nevelési Kongregáció adatai szerint meghaladja a 60 milliót.

A bíboros szólt a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésének munkájáról is. „A fiatalok életének akkor marad felejthetetlen emléke ez a nagy nemzetközi megmozdulás, ha nagylelkűen részt tudnak venni az előkészítésben és lebonyolításban” – buzdította Erdő Péter a pedagógusokat a diákság bevonására az előkészületekbe.

Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke előadásában az egyházi oktató-nevelő intézményrendszer kialakulását bemutatva foglalkozott a katolikus pedagógusidentitás kérdésével. Az Egri Főegyházmegyének 2010 előtt – akkor tette szabaddá a kormányzat az utat a felekezeti iskolák alapítása előtt – tíz intézménye volt. Ma 49 egységben 22 ezer diákot tanítanak.

Ternyák Csaba szerint nagyon fontos érzékelni az ebből a helyzetből fakadó missziós lehetőséget és kötelezettséget. Rámutatott: az intézményrendszer két lépésben alakult ki: elsőként azok az iskolák jöttek létre, melyek egyházi kárpótlásként kerültek vissza a tulajdonjogok rendezése kapcsán az Egyház fenntartásába. „A pedagógusok érezhették úgy, hogy a fejük felett hoztak döntést, és pusztán táblacsere történt az intézményen.” 2010 paradigmaváltást hozott: egyházi intézmények alulról jövő kezdeményezés hatására alakultak. Ternyák Csaba azt hangsúlyozta, egyházmegyéjében csak akkor mondtak igent egy-egy önkormányzat iskolaátvételi kérésére, ha megvolt a pedagógusok, szülők részéről az 51 százalékos támogatottság, de előfordult a 90 százalékos támogatottság is. Az, hogy ennyi felkérést kaptak, jelzi, hogy ugyanolyan kulturális elkötelezettséggel rendelkeznek a semleges beállítottsággal szemben.

Az újonnan átvett intézményekben – a II. vatikáni zsinat szellemében – kimondták  a vallásszabadság tiszteletben tartását, ugyanakkor törekedtek a katolikus identitás kialakítására. Nincs tehát világnézeti elvárás a fenntartó részéről, de azt leszögezik, hogy a pedagógusaiknak tiszteletben kell tartaniuk az iskola szellemiségét. Ugyanakkor azt is tudatosították, hogy a katolikus identitás megerősítése katolikus pedagógusok által történhet meg. Ennek motorja lehet minden vallását gyakorló pedagógus, de főként az intézményvezető. Fontos továbbá a papi jelenlét, ideális, ha saját lelkipásztora van az iskolának, fontos a területi plébániával, egy élő közösséggel való együttélés. Egerben több kezdeményezés elindult: már előre vezetői képzésbe vonják be az intézményvezető-jelölteket, a kántortanítók mintájára képzik az énektanárokat. Minden lehetséges módon hangsúlyozzák az Egyházhoz tartozás fontosságát. „Nem csupán személyes ügyem ez, mert Krisztus testének, az Egyháznak vagyok a tagja. Tudatosítanunk kell, hogy Krisztusba öltözünk, a testének vagyunk a tagjai. Ő a fő, ő adja az identitást. Mi együtt vagyunk a test, felelősek vagyunk egymásért” – határozta meg a katolikus identitást az egri főpásztor. 

A Ghánából érkezett Charles Gabriel Palmer-Buckle érsek, Accra főpásztora statisztikai adatokkal alátámasztva mutatta be országa oktatási helyzetét. A Magyarország háromszorosát jelentő területen élő 30 millió ember 65 százaléka fiatal, 35 év alatti. Az oktatási rendszer jelentősége éppen ezért óriási. Az 1957 óta független köztársaságban a lakosság 71 százaléka keresztény, a muszlimok 17 százalékban vannak jelen, és számokkal nem alátámaszthatóan élnek Ghánában tradicionális afrikai vallások hívei is. A keresztények között a legnagyobb arányban, 23 százalékban a pünkösdisták vannak jelen, a katolikusok a protestánsokat követve 13 százalékban. A lelkipásztorkodás derékhadát az elmúlt 10–15 évben szentelt kétezer pap jelenti.

Az érsek dicsérte a vallás- és felekezetközi párbeszédet, a kihívások között mégis megemlítette az oktatási intézményekben jelentkező nehézségeket. Ghánában léteznek a Katolikus Egyház fenntartásában működő magániskolák, és olyan állami fenntartású iskolák, ahol a katolikusok együttműködő partnerek. Kiemelt gondot jelent, hogy a nemzetközileg – a Világbank és az EU által – támogatott  oktatás világnézeti semlegességet követel, gyakorlatilag előírja a keresztény értékek háttérbe szorítását. Így a legnagyobb kihívás a szekularizáció, mely kifejezett vallásellenességgel párosul. Accra főpásztora az evangélium hirdetését, a hit átadására irányuló katekézist és a szolgáló szeretet gyakorlását fogalmazta meg a katolikus oktatás-nevelés elsődleges küldetéseként. Hogy mire kell nevelni, azt öt pontban foglalta össze: 1. az engedelmességre, az önuralomra; a fegyelem követelményére, ami a helyes önbizalom alapja; 2. a bölcsességre, ami tág értelemben az élet művészetét jelenti; 3. a fizikai tartásban való növekedésre; 4. az istenfélelemben, szeretetben való előrejutásra és 5. a szeretetszolgálatra. 

A pedagógus személyisége a hatás forrása – erről szólt Gombocz János, a Testnevelési Egyetem professzor emeritusa. Az iskola gyakran unalmas és fanyar, és a pedagógus óriási versenyben van a gyerekek környezetével; ebben a helyzetben kell azt a kettős feladatot teljesíteni, hogy az „Egek Urához emelje a diákot, és higgyen abban, érdemes őt oda felemelni”. Legfőbb eszköze ebben a munkában személyisége. Gombocz János szerint a pedagógus számára fontos, hogy erős egyéniség legyen, holott éppen az egyéniség volt az, amit nem támogatott sem közelmúltunk, sem régmúltunk pedagógiai felfogása. A régmúlt előírások, szabályok, útmutatások sokaságával próbálta felvértezni a tanárt, miközben abszolút nem volt tekintettel annak vérmérsékletére, adottságaira. Később a reformpedagógia pedig egyenesen a háttérbe szorította a pedagógus személyét, aki kívülről irányított, személye megjelenése a gyerekek között nem volt lényeges. A szocialista, Makarenko elveit követő pedagógia pedig tantestületi nevelésről beszélt.

A ma tapasztalható tanári hozzáállást három típus alapján írta le. Az ibolya típusú pedagógus a „majd csak kicsöngetnek” elvet követi, a túlélésre törekszik, és nem tesz erőfeszítést, hogy együttműködésre bírja a diákot. A harcos ezzel szemben minden pillanatban harcol, de ha a gyerek „tanulékony, aggódó figyelmet kifejező szemekkel alszik”, nem veszi észre. A harmadik típus az, aki magával viszi a tanítványt, aki tudja, a nevelés kényszer, azaz rá kell kényszeríteni a gyereket annak végzésére, amire szüksége van. A neveléskutató a sok, működőképes hozzáállást elősegítő erény közül hármat mutatott be. A láttatni tudó, önfegyelmet gyakorló és az ajándékozni képes ember képes a figyelmet felkelteni és hatást gyakorolni. Gombocz János arra figyelmeztetett, mindenkinek a saját módszerét kell megtalálnia, mert a hatás akkor lesz maradandó, ha az hitelesen következik a tanár személyiségéből.

A konferencián delegáció képviselte a Katolikus Pedagógiai Intézetet, az Egri Főegyházmegyét, valamint a Pécsi, a Debrecen-Nyíregyházi, a Székesfehérvári és a Nyíregyházi Egyházmegyét. A résztvevők között volt Snell György püspök, az EKIF előző vezetője; Bárány Béla atya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelője; Fábry Kornél, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára.

Az idei tanévben 25 éves fennállását ünneplő szentendrei Szent András Katolikus Általános Iskola diákjai, a Kenguru csoport akrobatikus ugrókötél-bemutatót tartott. A 15 éve szakkörként induló, ma egyesületként működő csoport tagjai eredményesen szerepelnek diákolimpiákon.

Fordul a kocka! címmel vitte színre a saját élményük alapján összeállított darabot a Salkaházi Sára Katolikus Nevelési és Oktatási Központ (NOK) KisMese köre. A Feldmár Intézet a balassagyarmati börtönben indította hét évvel ezelőtt mesekör programját, az ott tanultak alapján tart foglalkozásokat Oláh Attila tapasztalati munkatárs a sajátos nevelésű igényű tanulók iskolai nevelését, oktatását, szakmához juttatását felvállaló, a közelmúltban egyházmegyei fenntartásba vett Salkaházi Sára Katolikus Iskolában.

A találkozó közös szentmisével zárult. A főcelebráns és szónok Erdő Péter bíboros volt, koncelebráltak a résztvevő paptestvérek, valamint az esztergomi szeminárium tanárai.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A most felolvasott evangéliumi szakasz mintegy elővételezve beszéli el az Oltáriszentség alapítását. „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, az én testem a világ életéért.” Ezek a szavak szinte egybecsengenek az utolsó vacsora nagyszerű kijelentésével. A mai evangélium nem általánosságban arról beszél, hogy az örök élet feltétele az, hogy higgyünk Jézusban. A hit tágabb valóságán belül egyetlen pontra figyel: örök életünk abból fakad, hogy Krisztus testével táplálkozunk. A test és vér kettősségének ebben a beszédben az étel és ital kettőssége felel meg. Ha hallgatjuk Jézus szavait a kenyérről, amelyet ad nekünk, óhatatlanul megjelenik szemünk előtt az utolsó vacsora képe. Szinte látjuk az Urat, amint megtöri a kenyeret. Az erős kifejezések szinte sulykolják lelkünkbe a meggyőződést: Jézus emberi valósága nem csak látszat, Jézus áldozatát nem lehet elspiritualizálni: az eucharisztikus test és vér a legreálisabb jelenlétnek és a legreálisabb részesedésnek az igazságát tárja fel.

2. Hitünk szerint az Eucharisztia a legbensőségesebb közösség misztériuma. Amikor Krisztus az utolsó vacsorán az Oltáriszentséget rendelte, tanítványai között – mintegy új családja körében – osztotta ki a kenyeret. Az utolsó vacsora asztalközössége szinte elővételezi, titokzatosan előre megjeleníti minden idők egyházának közösségét. Asztalközösségben lenni Krisztussal megszentelődést kíván. Csak a megkeresztelt ember járulhat az Eucharisztiához. De hogyan is járulhatnánk másként a Szentek Szentjéhez, a mindent megtisztító és átvilágító isteni tűzhöz, ha nem úgy, hogy belsőleg megtisztulunk és az imádás magatartásával közeledünk hozzá? „Szentség a szenteknek” – ezt kiáltották szentáldozás előtt az ókeresztény egyházban, ezt halljuk ma is a keleti egyházak liturgiájában. Szent Pál apostol a Korintusiaknak írt első levelében így fogalmazza meg ezt: „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27–29). Ezért hangzik el ünnepélyes szertartásokon olykor ismét a felhívás: Csak az járuljon szentáldozáshoz, aki a katolikus egyház teljes közösségében van, aki a kegyelem állapotában van, és kellőképpen felkészült az Oltáriszentség vételére. A katolikus egyház teljes közösségének legnagyszerűbb kifejezése és erőforrása az Eucharisztiában való közös részesedés. Ezért lehet a keresztények egységének végső beteljesedése és célkitűzése is, hogy majd ha a hit és a Krisztustól rendelt pásztorok közös elfogadása megvalósul, mindennek megkoronázásaként létrejöhessen az eucharisztikus közösség.

3. Ez a krisztusi közösség maga az Egyház. Ennek vagyunk a részei, ennek szeretetét képviseljük a tanulók és a munkatársak felé, de a világ előtt is. Mert a katolikus iskolában az Egyház nem pusztán valamiféle fenntartó szervezet, hanem az igazság és a szeretet közössége. Segítsük hozzá a fiatalokat, hogy megértsék az Egyházat, hogy ne adjanak hitelt ellenséges érzületű történelmi legendáknak, hogy rányíljon a szemük az igazán katolikus értékekre a művészet, az irodalom, a tudományok és a mindennapi élet területén. Ez sokszor a tananyag kiegészítését kívánhatja meg tőlünk. Máskor egyszerűen csak a megvilágítást, a szeretet fényét kell hozzáadnunk az ismert tényekhez. De mindenképpen éreztetnünk kell, hogy nem valami elvont távoli történetről van szó, hanem az életünkről, annak szépségéről és értelméről. Ez persze nekünk magunknak is nagy feladatot jelent. Csak azt a szeretetet lehet továbbadni, ami él bennünk. Az egyház iránti bizalom és szeretet fontos erősítői lehetnek a közös élmények, zarándoklatok, lelkinapok vagy akár a vakáció és a szabadidő jól megválasztott programjai.

Kérjük a Feltámadt Krisztust, erősítse meg szeretetünket az Oltáriszentség és egyházunk iránt, borítsa be jelenlétének áldásával óvodáinkat, iskoláinkat, családjainkat, kísérje világosságával mindannyiunk munkáját. Ámen.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír