Az Igét ünnepeljük… – Néhány gondolat Isten igéjének vasárnapjáról

Ferenc pápa új ünnepet rendelt el az egész Katolikus Egyházban. 2019. szeptember 30-án kelt Aperuit illis – Megnyitotta nekik az Írásokat kezdetű apostoli levelével létrehozta Isten igéjének vasárnapját, amelyet mostantól fogva az évközi 3. vasárnap kell ünnepelni.

Levelében kifejti, mennyire fontos, hogy az Ó- és Újszövetség kettős egységében értelmezett Írást az Egyház életének alapjává tegye a liturgiában, a hívek közösségi és személyes reflexiójában, és mennyire alkalmas lesz az is, hogy erre az ünneplésre a keresztény egységért végzett imádság hetéhez közel kerül sor, sőt akkor, amikor az előbbi imahéthez kapcsolódva a zsidó vallással való különleges kapcsolatunkat is rendszeresen felelevenítjük – e tényeknek és imádságos alkalmaknak ugyanis része és alapja az Írás iránti közös tisztelet.

A rendelkezés célja világos, nyomában helyenként mégis némi bizonytalanság támadt. Magyarországon hosszabb ideje kedvelt gyakorlat volt a Szentírás vasárnapjának megtartása esetleg körmenettel, a Szentírás egy kötetének ünnepélyes tiszteletével, a gyermekeknek vagy katekumeneknek való kiosztásával. Mostantól hogyan alakítsuk ezt a gyakorlatot? Egyes teológusok is óvatos kérdéseket fogalmaztak meg. Ha Isten Igéje, ahogy azt a II. vatikáni zsinat többször hangsúlyozza, mindig megszólal a liturgiában – sőt ott szólal meg igazán, olyannyira, hogy teológiai értelemben az egyéni bibliaolvasás bátorítandó gyakorlatát folytató hívő is az egész egyházzal egységben van, amikor elmélyül üzenetében –, vajon nem a feledékenység és hanyagság jele-e, ha külön vasárnapot szentelünk neki?

A változások és újdonságok, kivált, ha nem saját kezdeményezésünkről van szó, kihívás elé állítanak, elgondolkoztatnak – és ez jól van így. A Szentírás vasárnapját eddig Szent Jeromos ünnepéhez kapcsoltuk, aki a Vulgata latin fordításának készítője, a bibliatudósok védőszentje. Ahogy azt az ő változatos életútja is igazolja, a fordítás és értelmezés igényes munka, a megértés és közvetítés nem természetes. Ha az írott üzenetet bátrabban helyezzük mai összefüggésekbe, ha felismerjük, hogyan alapozza meg és vezeti a többi kereszténnyel és mellettük a zsidósággal való párbeszédünket, sőt hogyan kapcsol össze mindazokkal a vallásokkal, amelyek valamilyen szent könyvre hivatkoznak, az Írás könnyebben lesz eleven szó és tápláló ige nekünk magunknak is. Másrészt: a jelek szerint mégsem haszontalan, hogy emlékezzünk az Ige elsőbbségére, illetve arra, hogy mindig Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia és Igéje az, aki ünneplésünk középpontjában van, akinek egész titkába vezet be minden liturgikus ünneplés. A kérdés legfeljebb az, honnan közelítünk egyazon titokhoz, hogyan szólít meg minket, hogyan értelmezi a mi életünk eseményeit és távlatait is.

Gyakran halljuk és talán meg is tapasztaljuk, hogy a számtalan nyilatkozat, a szünet nélkül másolt digitális téveszmék és a tonnaszám piacra, majd meg szemétbe dobott könyvek korában leértékelődött maga a szó, s mintha keresztényként is többet kellene csendben lennünk, várnunk, figyelnünk. Az a csend, amelyre valóban szükségünk van, az Isten jelenlétének tejessége, a kimondhatatlan tapasztalata, a csodálkozás és ámulat csendje, amelyben Isten ajándéka, hogy magunkhoz térünk – miközben őt magát találjuk meg. Ezekben a pillanatokban a szavainknak ereje lesz, a csend is jelentést és értelmet kap. Azok a pillanatok, amelyekben már kaptunk egy-egy vigasztaló szót, amikor valaki fellelkesített, erőt adott, feloldozott láncainktól, azok a helyzetek, amelyekben újra kiszakadt belőlünk egy-egy megdöbbent kiáltás, vagy amikor mindeddig hallgatag áldozatok nyithatták meg sebesült szívüket, megtanítanak a szó értékére. Az Írás pedig éppen ezeknek a pillanatoknak, a döbbenetnek, a felismert igazságnak, az újra megtalált azonosságnak kincsestára.

Isten igéjének vasárnapja arra hív, hogy újrakezdjük az Írás olvasásának és értelmezésének kalandját. Tanuljunk felette és vele csendben lenni, és újra tanuljuk hitünk legfontosabb szavainak igazi mélységét és jelentését. Hogy a teológiában és az igehirdetésben ne legyünk felületesek, hiszen csak újat, frisset érintve lesz ízes a szavunk is, az életünk is. Hogy adjuk hozzá a világhoz, a mai tapasztalat sokféleségéhez és szépségéhez ezt a valaha leírt tanúságtételt Isten teremtő Igéjéről.

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír