Az okkultizmus kapu a sátán számára az ember életébe

Hazai – 2010. november 25., csütörtök | 21:33

November 24-én gyóntatási továbbképzés volt Mátraverebély-Szentkúton, ahol előadást tartott Leopold Jablonský szlovák ferences exorcista. A Nagyszombati Főegyházmegye exorcistája az okkultizmus következményeiről és a szabadulás útjáról beszélt mintegy hetven pap előtt.

A ferences atya előadása kezdetén kiemelte, hogy a megváltott ember a Szentháromság misztériumában él, a sátán célja azonban az, hogy ebből kiszakítson minket. A gonosz lélek hatása az ember életében különbözőképpen van jelen: a kísértés, a függőség, a külső és benső támadások, valamint a megszállottság mind olyan állapotok, amelyeket jól ismer a keresztény hagyomány.

Az okkultizmus e folyamatban egy kapu, amelyen keresztül bejárat nyílik a sátán számára az ember életébe, hogy megalázza megváltott létünket. Ezeknek ma divatos területe többek között a fehér mágia, amikor különféle népi vagy alternatív gyógymódokkal, segédeszközökkel, varázsigékkel és energiákkal orvosolnak. Hatásuk első látásra sokszor pozitív, hosszú távon azonban az ember szabadságának megrontói. A fekete mágia, amelynek kifejezett célja az ártás vagy az előző nemzedékek bűneinek hatása életünkben (pl. öngyilkosság; olyan helyek, ahol spiritiszta szeánszokat műveltek; szóbeli átok) ugyancsak olyan esemény, amelynek nyomora alól csak Krisztus tud megmenteni bennünket.

Az előadó Jairus leányának feltámasztását emelte ki: Jézus csak a közvetlen családtagoknak és néhány tanítványának engedi meg, hogy ott legyenek a csodánál (Mk 5,39–42). Vagyis az egyháznak a hit és a szeretet olyan közösségeit kell megteremtenie, ahol meg lehet szabadulni a gonoszság műveitől. Leopold atya arra is felhívta a papság figyelmét, hogy először mindig értelmi szinten kell ezeket az eseteket tisztázni, mert ha ez kimarad, könnyen nevetségessé válhatunk. És csak ha kizárható például a magány miatti képzelgés, a serdülőkori figyelemfelhívás vagy valamilyen pszichés betegség, akkor beszélhetünk a gonosz lélek által okozott problémáról, amelynek okait és forrását is tisztázni kell. 

A ferences előadó saját gyakorlatáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a kifejezett megszállottságot kivéve szabadító imával és az egyházban még kellően nem elterjedt, de a római rituálé által ismert ún. exorcista olaj alkalmazásával minden felszentelt személy orvosa lehet a megkötözöttségeknek – személyek és helyek esetében egyaránt. Majd azt kérdezte: vajon a papok kellően hisznek-e felszenteltségük ezen ajándékában? Az előadó a pap feladataként emelte ki, hogy a megkötözöttség állapotban lévőket el kell vezetnie ahhoz, hogy tudatosan szabadulni akarjanak megkötözöttségükből, imádkozni kell ezek megszűnéséért, valamint kérni kell a Szentlelket, hogy kegyelmével foglalja el a hívő életét. És nagyon fontos lépésként jelölte meg a keresztségi fogadalom megújítását.

A Nagyszombati Főegyházmegye exorcistája külön kiemelte: a pap felszentelésekor az apostolokhoz hasonlóan hatalmat kapott a gonosz élek hatalmának megtörésére, a hívek pedig leginkább úgy tudnak e negatív erők ellen védekezni, ha tudatosan szabadulni akarnak a bűnöktől, tartózkodnak a pogány szimbólumok viselésétől, és élő szentségi életet élnek.

A jelenségek további tanulmányozásához a nagyszombati exorcista a Toscanai Püspöki Konferencia Lelkipásztori Útmutatását ajánlotta, amely magyar nyelven megtalálható a karizmatikus.hu oldalon.

Magyar Kurír

(szg)