Az ökológiai megtérés útján – Séta Nevelős Gábor jezsuita szerzetessel a természetben

Nézőpont – 2024. március 26., kedd | 17:02

Minél erősebben kötődünk a természethez, annál inkább készen állunk, hogy gondot viseljünk rá. De mit ad az embernek a természet, hogyan találhatjuk meg benne Istent, és mi az egyéni felelősségünk a teremtett világért? Ezekről beszélgetett Neulinger Ágnes, a Jezsuita.hu munkatársa Nevelős Gáborral, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia (FFJA) ökológiai referensével a Normafa ösvényein.

Tizenhat perc. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a Déli pályaudvarról indulva megérkezzünk a Normafához a 21-es busszal. A hétköznap délutáni járat tele van a környéken lakókkal, de rajtunk kívül akadnak mások is, akik a parkerdőbe igyekeznek. Két barátnő az utazás közben megkezdett beszélgetést folytatja a természetben, egy fiatal srác pedig futófelszerelésben érkezve azonnal nekilát a bemelegítésnek, ahogy leszáll a buszról.

„Itthon vagyok. A természetben érzem a békét önmagammal, másokkal és Istennel” – adja meg az alaphangot Nevelős Gábor SJ, és gondolata jól rímel Ferenc pápa Laudato si’ teremtésvédelmi enciklikájának címére, amely közös otthonunk gondozására hív. Kinézzük magunknak az ösvényt, amelyen elindulunk. A hétköznap ellenére folyamatosan találkozunk sétálókkal, futókkal, kutyájukkal játszó emberekkel. „Falun nőttem fel, számomra természetes volt, hogy pár percre van az erdő, a mező – mondja. – A belvárosi élet sokat ad nekem, közel vannak a találkozási lehetőségek és a programok. Egyúttal számomra kihívás is benne élni, mert a mesterséges környezet »be tudja darálni« az embert.” Azt mondja, sokat számít az is, hogy a teljes kikapcsolódáshoz csend kell. Ez itt, a Normafánál adott, ide nem szűrődik be a város zaja, ellentétben az egyébként ugyancsak természetet kínáló Gellért-heggyel, ahova időnként sétálni jár. A nap ragyogóan süt, szinte nem is érezni, hogy csak 4-5 fok van. Az erdőben mindössze néhány madár sürgölődik az etetők körül, de a téli környezet Gábor atyának szép és izgalmas: „Bár a fák csupaszok, bennük rejlik a hamarosan ébredő természet.”

Utunkat a Szent Anna-réti kápolna felé vesszük. Az erdei út tiszta és rendezett, szemét alig van, csak néhány elveszített zsebkendő hever az ösvény mellett. Aztán egy helyütt eldobott műanyaghulladékkal találkozunk, és rögtön felmerül a kérdés, hogy ez már ökológiai bűnnek számít-e. „Ha használtunk valamit, akkor tegyük olyan helyre, ahol nem bánt másokat, és ahol akár újrahasznosítható is lehet. Ez volna a felelős hozzáállás – mondja Nevelős Gábor. – Még nem jellemző, hogy a teremtett világ károsítására bűnként gondoljon a hívő ember. Viszont az is sokat számít, hogy foglalkozunk vele és tudatosítjuk a problémát, mert innen indulhat el a társadalmi változás is.”

A Laudato si’ szerint a természetnek egyrészt önmagában is nagy értéke van, másrészt közvetve is visszahat az emberre. Ferenc pápa második hivatalos megnyilatkozása a teremtés védelméről, a Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítás tavaly jelent meg. Ebben arra hív mindenkit, hogy változtassunk a szokásainkon, és építsünk jobb világot közösen. Gábor atyát is foglalkoztatja a kérdés, és befolyásolja hétköznapi döntéseit, például autó helyett inkább a közösségi közlekedést választja, és a hulladékkezelésre is odafigyel. „Budapesten, a Mária utca körüli jezsuita intézményeknek lett egy helyi komposztálója. Ezt a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia segítségével, a Naphimnusz Egyesület szakembereivel és egy lelkes házaspár segítségével alakítottuk ki, és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjaival és a munkatársakkal közösen gondozzuk – mondja büszkén. – Olyan jó érzés a teafiltert, a kávézaccot, az almacsutkát a komposztálóba, és nem a vegyes hulladék közé tenni.”

De még nem kaptunk választ a kérdésre, hogy bűnnek tekinthető-e egy palack eldobása az erdőben. Nevelős Gábor szerint igen, hiszen nem építi, hanem rombolja a kapcsolatainkat más emberekkel, önmagunkkal és végső soron Istennel is. Ökobűnt ugyan még nem gyóntak meg nála, de lelki beszélgetésekben elő szoktak kerülni etikai és ökológiai szempontok az életmódunkkal kapcsolatban.

A nap melegen süt, jólesik a séta az erdőben. Két kutya rohan el mellettünk, láthatóan élvezik a szabadságot. Közben felmerül a kérdés, kinek van dolga a természetvédelemmel, és mi a hívők felelőssége. „Vannak, akik kételkednek a klímaváltozásban, és azt mondják, semmi szokatlan nincs abban, ami most történik. Ez nagyon elgondolkodtat – idéz fel Gábor atya egy cikket, amelyben ironikusan beszéltek egyfajta »klímavallásról«, a zöldaktivizmusról és arról, hogy nem is létezik globális felmelegedés. – Az a gond ezekkel a kijelentésekkel, hogy féligazságokat tartalmaznak. Összetett problémáról van szó, amelyet komoly tudományágak vizsgálnak. Egyúttal nagyfokú egyetértés rajzolódott ki arról, hogy két évszázada az emberi tevékenység káros hatást gyakorol a természeti egyensúlyra. Egyszerű válaszokat könnyű adni és könnyebb is befogadni, mert sok esetben azt igazolják, hogy nem kell változnunk. Így nem állítanak kihívások elé, pedig szükségünk volna rá.”

Ráadásul sokan kételkednek abban, hogy az egyéni erőfeszítéseknek van-e értelmük a rendszerszintű környezeti problémák mellett. Nevelős Gábor SJ szerint feltétlenül felelősek vagyunk a teremtett világért, és ez ott kezdődik, hogy rendet rakunk magunk körül. Úgy véli, van abban igazság, hogy egy nemzetközi cégnek vagy egy államnak sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy magánembernek. Azonban – lelkiségi alapon megközelítve a kérdést – azt kell néznünk, hogy a földi és öröklétünk szempontjából mit tehetünk. „Az, hogy mit gondolok, hogyan fogalmazom meg a véleményemet, és hogyan élek, döntő abból a szempontból, hogy békében leszek-e magammal, másokkal, Istennel.”

A teljes cikk ITT olvasható.

Szöveg: Neulinger Ágnes

Fotó: Pásztor Péter

Forrás: jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria