Az örökre szóló igen öröme

Az ünnepi szentmise elmélkedésében a házasokhoz és a házasságra készülőkhöz szólt. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy kapcsolatainkban ne legyünk felszínesek, felületesek. Nagyon sok elmélyült barátságos és őszinte beszélgetésre, időre van szükség ahhoz, hogy egymást valóban felismerhessük, és ennek nyomán valóban szerethessük.

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művére utalva idézte: a róka is azt mondja a kis hercegnek, hogy „az idő, amelyet a rózsáddal töltöttél az teszi őt egyetlenné, páratlanná a világon.”

Ha nem szánunk egymásra elég időt, ha csak úgy futtában történik az ismeretség, ha csak felszínes dolgokról beszélünk, de egymás szívének szándékait, a tudásunkat, érzelmeinket nem tárjuk fel egymás előtt, akkor nem ismerjük a másikat, és akkor nem tudjuk őt szeretni sem. A házasokra is érvényes ez újra-meg újra még mélyebben ismerjék meg egymást.

A szentmisén azért imádkoztak, hogy Istentől megkapjuk azt a kegyelmet, hogy élni és halni tudjunk egymásért, és így jussunk el a teljes boldogságra. Nagy Károly apát-kanonok idézte a Szentatya gondolatát: a házastársak Istentől kérték a kegyelmet, hogy amint Ő saját Fiának életét adta, ezáltal ugyancsak legyenek képesek egymásért mindent feláldozni.

A szentmise végén Márfi Gyula érsek Isten közbenjárását kérte, hogy a házastársak újra meg újra ki tudják mondani: szeretlek téged most és mindörökre. A főpásztor végül megáldotta a megjelent párokat.

A ka­to­li­ku­sok kö­ré­ben már a kö­zép­kor­ban szo­kás volt, hogy Szent Valentin nap­ján a sze­rel­me­sek ap­ró­sá­gok­kal lep­ték meg egy­mást. Szent Valentin vér­ta­nú a III. szá­zad­ban élt; kert­jé­nek vi­rá­ga­i­ból rend­sze­re­sen meg­aján­dé­koz­ta a szo­mor­ko­dó­kat. Azért szen­ve­dett vér­ta­nú­sá­got, mert ke­resz­tény szer­tar­tás sze­rint ad­ta össze a sze­rel­mes­pá­ro­kat.

Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír