Az ünnepekről tartott előadást Németh Gábor a győri hittudományi főiskola szabadegyetemén

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kiindulópontként elhangzott, hogy csak az ember képes ünnepelni, és az embernek természeténél fogva ünnepelnie kell. Az ünnepek átszövik egész életünket: lehetnek vallásosak, laikus-profán jellegűek, kapcsolódhatnak valamilyen kultúrkörhöz vagy családhoz, de egy ünnep lehet spontán is. Két megközelítést említett Németh Gábor: az egyik az ünnepet csak annak funkcionalitásában nézi, és hasznosságát keresi; a másik nézetet vallók az ünnepet önmagában vizsgálják, tudván, hogy az emberhez egyfajta „pszichológiai kényszerként” hozzátartozik. Megtöri a hétköznapok ritmusát, és önmagában bírja okát: azért ünnepelünk, mert ünnepelni kell, és ünnepelni jó.

Az ünnep szó több nyelvben ’szent idő’-ként is érthető (gondoljunk például az angol holiday szóra), így az ünneplés az az idő, amit megszabadítunk a hasznosság kényszerétől, és pazarlóan odaadjuk Istennek, a családunknak és a közösségnek, melyben élünk – emelte ki az előadó. – Az ünnepléssel együtt jár az emlékezés, a tökéletesség „homályába” elvesző múlt felidézése, ami eszünkbe juttathatja a harmóniát. Az ünnepléshez mindig hozzátartozik az öröm, a játékosság, valamennyire még a legszomorúbb esetekben is.

Ma pedig az ünneplésben mintha a szabályok áthágása, a mértéktelenség jelentené az örömöt, pedig a szabadság nem ugyanaz, mint a szabadság érzete – hangsúlyozta Németh Gábor. – Az öröm, a játékosság feltételezik a közösséget. Bár „egyedül” érkezünk, nem tudunk egyedül, magányosan ünnepelni. Nem elég, ha más emberek is vannak körülöttünk, szükségünk van közösségre; a közös ünneplés pedig segít elmélyítenünk egymás közti kapcsolatainkat. A közösség ünneplése általában bevett, állandó, és mégis változó szokások, rítusok szerint történik. Ez egyrészt biztonságot ad, de ha végleg homályba vész egy ünnep eredete, és annyi marad belőle, hogy „ezt így szoktuk”, akkor az ünneplés kimerülhet nyűgös, tartalom nélküli formaságokban.

Az ünneplő embert századunkban háttérbe szorítja a racionális ember, aki mindenben hatékonyságot, sikert és eredményt keres, és akinek ezek nélkül minden másodlagos. A 21. század embere elfelejtett ünnepelni, mert már csak a munka – szórakozás – testi regenerálódás háromszögében mozog, úgy, hogy a nyakába szakadó szabadidővel nem tud mit kezdeni, a pihenést pedig a testére korlátozza. Vajon elvesztettük volna az idő természetfeletti vonatkozását? – tette fel a kérdést a főiskolai tanár. – A zsidóságnak két okból kell megtartania a szombatot: egyrészt mert a teremtés végén, a hetedik napon Isten is megpihent, másrészt pedig azon a napon adott Isten szabadságot választott népének az egyiptomi fogságból. A pihenésre kapott szabadság tehát Istentől ered. A pihenéssel, szabadidővel kapcsolatban pedig azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy kivel töltöttük el, nem azt, hogy mivel telt.

Németh Gábor előadásának végén kiemelte: amint csak az ember képes ünnepelni, ugyanígy csak az ember képes arra, hogy unatkozzon. Az unalom pedig nem más, mint a célba vehető érték tagadása, egyfajta felszabadulás a munka alól, ami egyben el is távolít a létezéstől, elszegényíti cselekvésmintáinkat, ami, Szent II. János Pál pápát idézve, egy új, eredetétől elszakított embertípust hoz létre (vö. Redemptor hominis, 16.). Vagyis meg kell tanulnunk újra ünnepelni, „pazarolni” az időt Istenre és egymásra.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír