Judit és Holofernész története – az ELTE bibliatudományi sorozatának utolsó előadása

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bazsányi Sándor azzal kezdte Istennek tetsző bűn című előadását, hogy bár egy ember félrevezetéséről és megöléséről lesz szó az előadásában, a téma csak lazán kapcsolódik a címhez, inkább szöveg és kép kapcsolatát vizsgálja a történet értelmezésein keresztül. Ennek megfelelően az előadó először általánosságban tárgyalta a kép és a szöveg közti különbségeket, ezután Judit és Holofernész történetének különböző képi és szöveges feldolgozásairól beszélt, majd részletesebben Artemisia Gentileschi 17. századi olasz festőnő értelmezését elemezte, illetve ennek a megjelenését Jorge Semprún kortárs spanyol író Húsz év, egy nap című regényében (2003).

A szöveget szimbolikus, míg a képet ikonikus jelként szokás értelmezni. Ez azt jelenti, hogy az előbbi egy tetszőleges hangsorral (vagy írásban betűsorral) írja le a világnak egy szeletét, alakja pedig önkényes, vagyis nem a jelentésen alapul (kivéve a hangutánzó szavakat, melyeknek a hangalakja egy bizonyos szintig a jelentéstől függ). Ezzel szemben a képnek természetétől fogva konkrétan meg kell jelenítenie valamit. A kettő kapcsolatáról az előadó két elméletet ismertetett: a képet lehet úgy is értelmezni, mint ami alárendelt a szövegnek, illetve úgy is, mint ami önálló, és a szöveggel egyenértékű jelentése van.

Az első esetben a kép a szöveget szolgálja; erre az előadó I. Gergely pápa iránymutatását hozta föl példának, aki szerint „ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet”. A képi és írásos ábrázolások közti hasonlóságon alapszik Horatius Ars poeticája is, viszont a kettő közti ellentétet fejezi ki Gotthold Ephraim Lessing 18. századi német író és filozófus Laokoón című esszéje, mely szerint más a dolga a festészetnek és a költészetnek. Szerinte, míg a szövegben könnyen ki lehet fejezni időbeliséget, a képzőművészet ilyen szempontból erősen korlátozott; célja egy „termékeny pillanat” megragadása. A második esetre, melyben a kép a szövegtől függetlenül létezik, az előadó Paul Klee szavait idézte: „a művészet nem a láthatót ábrázolja, hanem láthatóvá tesz”.

Ezután az előadó bemutatta Kibédi Varga Áron felosztását, mely a képeket a következő négy kategóriába sorolja: pluriszcenikus képsor (több képfelületen több jelenet), monoszcenikus képsor (több képfelületen egy jelenet), pluriszcenikus egyedi kép (egy képfelületen több jelenet), monoszcenikus egyedi kép (egy képfelületen egy jelenet). Bazsányi Sándor az összes típust példával is szemléltette, majd áttért Judit történetének különféle írott és képi feldolgozásaira.

Az első szöveg, mely említésre került, az eredeti Judit könyve volt; ez egy deuterokanonikus mű (ókori zsidó irat, mely a héber bibliának nem lett része, viszont egy másik kanonizáció során belekerült egyes keresztény bibliákba), amelyet Qumránban is megtaláltak. A története röviden a következő: Nabukodonozor babiloni király hadvezére, Holofernész, hadjáratot vezet Izrael ellen. Amikor éppen Bethulia városát ostromolja és már majdnem sikerült bevennie azt, enged Judit, egy zsidó özvegy csábításának. A fiatalasszonynak sikerül Holofernész sátrába férkőznie, ahol leitatja a hadvezért, majd lefejezi őt, és tettével megmenti a népét. Az előadó Judit átváltozásaira helyzte a hangsúlyt, és nem kívánta elemezni exegetikai, teológiai szempontból a történetet. Rámutatott, ahogy Judit először külsőleg csábítóvá válik, majd belsőleg is csalfa lesz, ezután gyilkossá válik, majd visszaváltozik önmagává. Az eredeti művel szemben például Friedrich Hebbel német költő Judit című drámája (1840) kitér a bűn kérdésére, mivel ebben az értelmezésben a gyilkosságnak erotikus felhangja van. Itt Judit a férje mellett tisztaságban él, és Holofernész veszi el ártatlanságát.

Ezután az előadó több festményt is bemutatott, melyek közül leginkább Michelangelo Merisi da Caravaggio 16. századi olasz festő Judit lefejezi Holofernészt és Artemisia Gentileschi azonos című alkotását állította ellentétbe. Bár mindkettő a gyilkosság pillanatát örökíti meg, hatásuk különböző. Caravaggio festményén Judit testtartásán és arckifejezésén látszik, hogy tartózkodik a tettétől, egyfajta távolságtartás olvasható ki az egész kép kompozíciójából, ahogy a vér a fehér ruhára fröccsen, a visszataszító, idős szolgáló pedig figyeli az eseményeket. Ellenben Gentileschi festményén Judit és a szolga koncentráltan, hozzáértően, együttműködő munkatársakként „dolgoznak” a lefejezésen, amit a kezek geometriai alakzata is erősít, illetve a vér is Judit felé fröccsen, jelezve, hogy a munkájának ára van. Itt Judit nem tartja el magától Holofernészt, hanem leszorítja a kapálódzó férfit. A kép ezenkívül nem tartózkodik a test- és erőszak-ábrázolástól: itt Judit nem marad tiszta. A festményt könnyű úgy értelmezni, hogy az ágyban elkövetett gyilkosság a nemi aktust helyettesíti. A néző is meg van szólítva, mivel közelsége azt az érzést kelti benne, mintha leselkedne, tanúskodna. Szó esett a festőnő magánéletéről is, illetve arról, hogy ez hogyan befolyásolhatta a festészetét. Gentileschin fiatalkorában erőszakot követtek el; lehetséges, hogy ezt a traumát próbálta erotikus festészetében feldolgozni. Témái között sűrűn megjelenik a hálószoba mint az erőszak színtere. Gentileschi társadalmilag is állást foglalt azzal, hogy nő létére aktív festő volt és a női princípiumot nem mint életet adó vagy házimunkát végző személyt, hanem mint gyilkost mutatta be.

Az előadáson utoljára tárgyalt feldolgozás Jorge Semprún Húsz év, egy nap című regénye volt. A cselekmény 1936 és 1956 között játszódik, és középpontjában egy meglepő rítus áll: 1936-ban meggyilkolják José Mariát, egy nagybirtokos család tagját, és ezt a tettet a gyilkosoknak minden évben meg kell ismételniük. A történetben többször megjelenik Gentileschi fentebb bemutatott festménye, és a szereplők életére megdöbbentő hatással van. Bár Semprún története nem adaptációja sem Judit könyvének, sem a festménynek, számos párhuzamot lehet vonni a festmény és a regény, illetve a festmény ábrázolásmódja és a cselekményszövés között.

Végezetül Bazsányi Sándor felolvasott néhány részletet a regényből, többek között Mercedes, illetve a regénybeli író találkozását Gentileschi festményével. Ezzel a befejezéssel az előadás témája messze került az eredeti történettől és a Bibliától is, egy tágabb értelmű feldolgozáshoz jutott el; így az eredeti történetnek olyan aspektusai kerültek elemzésre, melyek abban legfeljebb csak a felszín mögött voltak fellelhetők.

Az ELTE BTK most zárult bibliatudományi sorozatának előadásairól ITT tájékozódhatnak.

Forrás: Menczer Izabella/ELTE BTK

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír