Befejeződött a máltaiak tanzániai missziója

Kitekintő – 2015. augusztus 26., szerda | 13:51

Tanzánia legnépesebb városában, Dar es-Salaamban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – két kenyai és egy ugandai szerepvállalás után – a negyedik kelet-afrikai misszióját teljesítette: vízügyi fejlesztést hajtott végre a város egyik legrosszabb helyzetű iskolájában. A Máltai.hu cikke.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több helyszínen van jelen a szubszaharai területen vízügyi projektjeivel: 2011-ben elsőként jelent meg magyar kezdeményezésű humanitárius fejlesztési programmal a térség egyik nagyvárosi nyomortelepén. Kenya fővárosában, Nairobiban, a szubszaharai térség egyik legnagyobb szegregátumában épülhetett fel az első, magyarok által létrehozott szanitációs központ Afrikában, ahol a helyi lakosok tiszta, egészséges ivóvízhez és alapvető higiénés szolgáltatásokhoz juthatnak.

2012-ben a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium támogatásával egy nagyobb szabású, de azonos célú és tartalmú vállalkozás valósulhatott meg Mombasában. Az ország tengerparti üdülővárosának legnagyobb nyomortelepére a világon elsőként vezette be az ivóvizet a magyar segélyszervezet.

2013-ban Uganda fővárosában, Kampalában valósítottak meg fejlesztést a magyar máltaiak, az afrikai nagyváros három különböző szegregált telepén. Az ugandai programban az innovációnak számító, telepi körülmények között egyedi, biogázt felhasználó központokat hoztak létre a magyar szakemberek. Az aktívház mintájára megvalósult fejlesztés a lakosoknak – a víz és a higiénés szolgáltatások mellett – az egészséget nem károsító lehetőséget biztosít a főzésre és otthonaik világítására.

2014-ben a program Tanzániában folytatódott: Dar es-Salaam nagyváros egyik igen rossz körülmények között működő általános iskolájának ivóvízellátását fejlesztették, alakították át a karitatív szervezet munkatársai, kétezer gyermek napi vízszükségletét biztosítva. Mindezzel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat napjaink egyik legnagyobb globális humanitárius kihívására adott az egyes területeken adekvát és sikeres válaszokat.

A terepmunka gyakran szélsőségesen nehéz körülmények között zajlott. Mivel e telepekről az egyes országok, kormányzati szervek nem vesznek tudomást, a szeretetszolgálat munkatársai nem rendelkeztek megbízható előzetes információval az ott élőkről és a helyi körülményekről. A milliós lélekszámú telepeken lakóknak nincsen személyi azonosságuk, a helyi közigazgatás számára nem léteznek. A lakosság számát, összetételét csupán megbecsülni tudják, az egyes programokat mindig szinte a nulláról kellett kezdeni.

A munkát nehezíti a telepi lakók folyamatos mozgása, a lakosságcserék és belső vándorlások. Mivel e telepek a helyi bűnszervezetek központjai, a terepmunka gyakran kábítószer- vagy fegyverkereskedők általi fenyegetettségben folyik (az épített központok ugyanis konkurenciát jelentenek a lopott vizet újraértékesítő kartelek számára), fegyveres katonai védelem mellett. A telepeken a fertőző betegségek hatalmas kockázatot jelentenek a missziókban részt vevőknek. (A munkát a 2014-es nyugat-afrikai ebolajárvány idején is folytatni kellett, amely ugyan alacsony számú megbetegedést okozva, de átterjedt e keleti területekre is: Ugandában 2014 végén, 2015 elején ütötte fel a fejét a vírus.)

A magyar segélyszervezet mindegyik nagyvárosban a leginkább rászoruló nyomortelepeken járul hozzá az emberi élethez méltóbb körülmények megteremtéséhez. E programok keretében a legnehezebb helyzetű városrészekben telepítettek tiszta ivóvizet és hoztak létre komplex, úgynevezett szanitációs központokat, ahol a legalapvetőbb higiénés szolgáltatásokhoz juthatnak az ott élők.

2014-ben Tanzánia legnépesebb városa, Dar es-Salaam egyik igen rossz állapotban lévő általános iskolájában valósított meg a szeretetszolgálat komplex higiénés kapacitásbővítési programot. A fejlesztés eredményeképpen legális és tiszta ivóvízhez, továbbá az egészség szempontjából alapvető higiéniai szolgáltatásokhoz juthatnak az ott tanuló, alapfokú oktatásban részt vevő diákok – közel kétezren. Az elérhető és stabil vízvételi lehetőséget egy újonnan épített vízgyűjtő tartály biztosítja, a program keretében felújított vízcsapokkal, víznyerő szigetekkel összeköttetésben. Ezenfelül több nagy kapacitású higiénés blokk is létesült, szennyvízelvezető rendszerrel, oktatási és közösségi helyiséggel. A program keretében megújult a rendszert működtető elektromos hálózat egy része, és tervben van a meglévő berendezések alkatrészeinek további cseréje is. A projekt oktatóelemeket is tartalmaz az iskola diákjai és tanárai számára, melyek révén fejlesztik alapvető higiénés ismereteiket, és az épített objektumok karbantartási feladatait is elsajátítják.

Tanzániában naponta több millióan nem jutnak tiszta ivóvízhez, közel ötmillió ember számára nem állnak rendelkezésre a megfelelő egészségügyi körülmények. Az alapvetően szükséges higiénés szolgáltatások megteremtésével, fejlesztésével és a stabilan elérhető, tiszta ivóvíz biztosításával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagymértékben hozzájárul a gyermekek egészségi állapotának javításához,  a fertőzésekből eredő megbetegedések számának csökkentéséhez.

Fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria