Belső igényünk, hogy családban éljünk

Hazai – 2014. március 15., szombat | 17:30

A család és a közösségi szerepvállalás a témája a III. Karitatív Önkéntes Szolgálatok Kárpát- medencei Találkozójának, amelyet március 13-án és 14-én Kecskeméten szervezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A konferencia az idén 25 éves karitatív szervezet regionális ünnepi rendezvénye is egyben - tudósít a maltai.hu.



Az ember belső igénye, hogy családban éljen, hogy keresse társát, és életet adjon - mondta előadásában Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke Kecskeméten.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Szeretetszolgálat elnöke felidézte, hogy 1989-ben az akkori politikai hatalom egyszerűen elfogadta és értékelte egy keresztény karitatív szervezet megnyilatkozását. "Azzal, hogy kinyitottuk a kapunkat, kinyitottuk a szívünket is. Hiszen, ha elgondolkodunk azon, hogy az embernek mire van szüksége, akkor elsősorban arra, hogy valahol helye legyen ebben a világban és otthon legyen ebben a világban. És, ha ezt a gondolatot végigvisszük, akkor ez azt jelenti, hogy helye az embernek vagy a másik emberben van, aki elfogadja őt, vagy nincs helye ebben a világban. És különösen akikért mi dolgozunk, akik valamiképpen kiszorulnak az emberek világából, a közösségekből. Mindegy, hogy miért, megint nem szeretnék, hogy kik is azok, akik ezekkel a gondokkal küszködnek. Egy biztos, ezeknek az embereknek ha helye van a mi életünkben, akkor valami megváltozott. Valamiképpen az életünk értelmet nyer. És nyilvánvalóan ez azt is jelenti, hogy az ember a másik ember világában lehet otthon. A másik ember szívében, ha így tetszik."

A karitatív szervezetek magyarországi szerepvállalásának jelentőségét hangsúlyozta Soltész Miklós Szociális és Családügyért felelős államtitkár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 25 éves jubileumi ünnepségén, Kecskeméten. A városi televízió tudósítása szerint az államtitkár kiemelte, hogy a Máltai Szeretetszolgálat nagy segítséget nyújt az Ócsai lakóparkban élők mindennapi életében, és a katasztrófahelyzetekben is nélkülözhetetlen támogatást nyújtanak a bajba jutottaknak. Mint mondta, a kormány egyik legfontosabb feladata, hogy megerősítse a családok szerepét a társadalomban, ebben pedig kiemelt szerep jut ezeknek a szervezeteknek, élükön a Máltai Szeretetszolgálatnak. Hiszen ezek nélkül nem működne például a családtámogatási rendszer sem. Ezért az elkövetkező időszakban is számítanak a karitatív szervezetek munkájára, ami nem merül ki a legelesettebb rétegek megsegítésében. Az önkéntességnek nemzetépítő ereje is van. 

Az államtitkár elismerően szólt a kecskéméti Matkói úti máltai hajléktalan ellátó központról. Szerinte példaétkű összefogásnak és szakmai munkának köszönhető, hogy a szolgálat újat hozott a hajléktalan ellátás rendszerébe. Olyan megoldást kínálva, ami valódi segítség a bajba jutott embereknek. Szerinte egy olyan hajléktalan ellátási rendszer valósult meg a városban, amilyen korábban még nem volt az országban. Ezt a kecskeméti modellt a kormány is beemelte programjába.

Magyar Kurír