Bemutatták Őze Sándor, a PPKE Történettudományi Intézetének vezetője új kötetét

Kultúra – 2016. április 14., csütörtök | 13:35

„Apokaliptikus időszemlélet a korai reformáció Magyarországán” címmel jelent meg Őze Sándor egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Történettudományi Intézetének vezetője legújabb monográfiája. A kötetet április 6-án mutatták be a PPKE bölcsészkarának budapesti épületében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az akadémiai doktori disszertáció anyagából készült kötetet Heltai János irodalomtörténész, egyetemi tanár (Miskolci Egyetem), az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa méltatta. A professzor kiemelte, hogy Őze Sándor könyve történeti és irodalomtörténeti szempontból egyaránt mérföldkő. Az apokaliptikus nézeteket, gondolkodásmódot a hazai szakirodalom az eddigiekben csupán egy-egy szerzőre vagy rövidebb korszakra koncentrálva tárta fel a hazai előzmények, valamint a nemzetközi kontextus ismertetésével, a teljes horizont vizsgálata azonban mindeddig elmaradt, Őze Sándor éppen ezt a hiányt töltötte be monográfiájával.


Heltai János elmondta: miután a szerző elvégezte a szükséges fogalmi tisztázásokat, sorra veszi azokat a főként bibliai szövegeket, amelyek az apokaliptikus látásmód alapjait képezik, majd tematikus és kronológiai rendet egyaránt tartva mutatja be az apokaliptikus gondolkodás kultúrtörténetét. Érdeklődésének fókuszpontjában a reformáció kori Magyarország (1526–1666) áll, ezért a XVI. századot megelőző és követő időből elsősorban olyan szerzőkre és művekre koncentrál, amelyek a XVI. század apokaliptikájának forrásai vagy továbbélései, kifutásai voltak.

A könyvbemutató során felléptek az egyetem Boldog Özséb Színtársulatának tagjai közül – Medgyesy S. Norbert egyetemi docens vezetésével – Mester Noémi, Sallai Regina, Takács Fanni, Horváth László és Lénárth Ádám, akik a kötet tematikájához szorosan kapcsolódó korai magyar szövegeket olvastak fel, így Batizi András verseit, Pseudo-Methodius jóslatát vagy az Őze Sándor által is forrásnak tekintett Nagy Sándor kaukázusi kapujának feliratát. Az „Az nap harag napja leszen…” szekvencia népi változatát és a Kájoni János által kiadott utolsó ítélet-éneket („Ó, mely félelem…”) Kakucs Katalin népdalénekes, történész hallgató szólaltatta meg.

Őze Sándor: Apokaliptikus időszemlélet a korai reformáció Magyarországán (1526–1566) című kötetét a Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány jelentette meg.

Forrás: Kovács Bálint/PPKE BTK Történettudományi Intézet

Fotó: Bojtos Anita, Guitman Barnabás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria