Blogfigyelő: Sandro Magister

Sandro Magister 1943-ban született az olaszországi Busto Arsizióban. A Milánói és a Szent Szív Egyetemen tanult teológiát, filozófiát és történelmet, 1967-ben szerzett licenciátust teológiából. Magister jelenleg a L’Espresso újságírója, aki egyházi és különösen vatikáni ügyekre specializálódott. két könyvet is írt az olasz egyház politikatörténetéről. Az egyik az olasz egyházpolitikát taglalja 1943-1978 között (1979), a másik pedig az Extraparlamentáris egyház: a pulpitus diadala (2010). Magister 2010 óta az olasz püspöki konferencia tévéjének, a TV 2000-nek a tanácsadója. 2002 óta vezeti a L’Espresso honlapjának Chiesa című rovatát, amely 2002 óta angolul, 2006 pedig spanyolul és franciául is közreadja cikkeit.

A www.chiesa honlapon (amely nem annyirra blog, mint inkább egy komplex hírportál dinamikus része; a blog a Settimo Cielo nevet viseli) Magister mellett mások is publikálnak. Egyrészt azok, akiknek az írásait ő részben vagy egészben közölni kívánja az olvasókkal, másrészt a Diario Vaticano című rendszeres rovatban egy *** formában megjelölt személ, akit sokan Magisternek gondolnak, de neki nem lenne értelme álnév mögé bújnia, így valaki másról lehet szó (ennek a személynek pedig igen érdekes belső értesülései vannak).

Magister közismerten benediktiánus, azaz rokonszenvez a pápa irányvonalával. Ennek fényében nem csoda, hogy a pápa liturgiára vonatkozó beszédének gyűjteményes kötetét is ő szerkesztette. Ugyanakkor azt is tudni lehet, hogy Magister közel áll Ruini bíboroshoz (aki II. János Pál „olasz megfelelője”), Tarcisio Bertone államtitkárt viszont mintha nem igazán kedvelné.

Legutóbbi posztjában Magister Piero Gheddo, a Missziók Pápai Intézetének munkatársának véleményét ismerteti a missziók zsinat utáni összeomlásáról és az Ad gentes zsinati dokumentum megszületésének körülményeiről. Szerinte a Progaganda Fide jól végezte munkáját, míg meg nem szüntették, a zsinat után pedig a missziós munka arra korlátozódott, hogy „szeressük a felabarátunkat” és „orvosoljuk az igazságtalanságot”, és olyan téves vélemények terjedtek el, hogy nem fontos a Krisztushoz való megtérés, elég, ha elfogadjuk az evangélium békéről és szeretetről szóló tanítását. Emellett számokkal alátámasztva bizonyítja az atya, hogy a missziók igenis sikeresek voltak 1960 előtt, és rámutat, hogy a zsinat munkáját hogy egészítette ki II. János Pál Redemptoris missio kezdetű enciklikája.

Magister továbbá kifejti, szerinte mi a püspöki szinódus munkájának lényege röviden. Gyakran ír liturgikus kérdésekről, valamint a kiszivárogtatási botrányról is számos érdekes értesülése volt, ahogy a nagyszombati érsek felmentéséről is. Arról is ír, hogy a szinóduson megtört a csend egy kényes témáról, a muszlimok megtérítéséről. Több főpap is felszólalt a témában, és elhangzott, hogy jelentős probléma, hogy a muzulmánok nem tudják elkülöníteni egymástól a vallási, társadalmi és a politikai szférát, így a keresztényeket azonosítják a nyugatiakkal. Emellett az iszlám csak az iszlámra való áttérés jogát ismeri el, az iszlámról más vallásra való áttérés jogát nem.  

Korábban Magister írt többek közt a Neokatekumenális út liturgiája körüli problémákról is, nemrég pedig érdekes elemzést írt a legutóbbi konzisztóriumról, ahol hat bíborost kreált a pápa, szeptemberben pedig a Martini bíboros szellemi örökségéről szóló vitát elemezte. 

Kapcsolódó:
Katolikus szemmel
Rorate Caeli

SzG/Magyar Kurír