Bódi Mária Magdolnára emlékeztek Litéren

Hazai – 2012. március 26., hétfő | 15:53

Zarándokok sokasága érkezett március 24-én a Veszprémi Főegyházmegye Balaton menti kistelepülésére, Litérre, hogy tisztelegjenek az 1945. március 23-án vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna emléke előtt, aki tisztességét mentve, egy reá támadó szovjet katona gépfegyver-sorozatának esett áldozatul. Bódi Mária Magdolna sírjánál Márfi Gyula veszprémi érsek Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel és Seregély István nyugalmazott egri érsekkel helyezett el virágot. Innen a hívekkel átvonultak az iskolaudvarba, ahol megkoszorúzták a hét évvel ezelőtt állított emlékszobrot.

„Add meg nekünk Urunk, hogy Bódi Mária Magdolnát a szentek társaságában tisztelhessük, mindig a te nagyobb dicsőségedre!” – hangzott fel a könyörgés a település temetőjében, a vértanú leány sírja mellett a szertartás kezdetén. A szentéletű, hitvalló helytállásával munkahelyén, a fűzfői Nitrokémiában a munkások között is evangelizáló fiatal leány boldoggáavatásának ügye folyamatban van – tájékoztatta az egybegyűlteket Márfi Gyula érsek. A pár éve előkerült, még Mindszenty József idején készült jegyzőkönyvek kéziratát újabb tanúvallomásokkal sikerült bővíteni, és megkezdődött olasz nyelvre való lefordítása is. A főpásztor Bódi Mária Magdolna ügyének gondozását titkárára, az egyházjogász Szakács Péterre bízta.

Az érsek és az egyházközség lelkipásztora, Szécsi Ferenc plébános minden esztendőben jeles vendégpásztorokat hív meg, hogy a koncelebrált szertartást vezessék. Az idén Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta a szentmisét az egyházmegye papjaival, valamint a vértanú boldoggáavatásáért létrehívott alapítvány kuratóriumi elnökével, Seregély István nyugalmazott egri érsekkel.

A szertartáson – melyet hagyományosan Bódi Mária Magdolna vértanúságának helyszínén, a mai iskolaudvaron tartottak – idén is sok fiatal; a település országos hírnevet szerzett gyermek-néptáncosai, Balatonalmádiból érkezett ministráns-zarándokok, Várpalotáról, Veszprémből jött katolikus iskolás növendékek vettek részt. Az iskolaudvaron, ahol 2005-ben szobrot állítottak Bódi Magdi emlékére, kis ünnepség keretében felhangzott  Szentmárki Markója László papköltő, vértanúságra emlékeztető, megrendítő verse; majd Temesi József jezsuita Bódi Mária Magdolna áldozatáról szóló könyvéből egy részlet. Ezután a főpásztorok, a település vezetői, továbbá Bódi Mária Magdolna Litéren és Balatonalmádiban élő rokonai és a tisztelői elhelyezték a szobornál koszorúikat.

A szabadtéri szertartáson szentbeszédében Bábel Balázs kiemelte többek között: Krisztus megváltó haláláig, feltámadásáig az emberiség számára értelmetlennek tűnt bármiféle megpróbáltatásnak, szenvedésnek az elviselése, mert az emberek úgy gondolták, a halállal befejeződik minden és nincs folytatás. De Krisztus tudta, hogy halálát feltámadás fogja követni, s ezért is merte hívni követőit erre a nagyon nehéz, de végül is győzelmes útra. A főpásztor emlékeztetett a kereszténység kétezer évének vértanúira, napjaink áldozataira; majd hangsúlyozta: Bódi Mária Magdolna nemrég szinte az ismeretlenségből lépett elő, hiszen a kommunista éra alatt beszélni sem lehetett vértanúságáról, mesterséges hallgatás övezte személyét. Magdi olyan értékért adta életét, szüzességéért, amely értéket a mai világ már nem ismer el – fogalmazott Bábel Balázs érsek. Ma minden érték fölborult, a nemek megítélésében gender-program van terjedőben, és a különböző médiumokon ömlik a pornográfia. Ezért rendkívül fontos, hogy rámutassunk: a szüzesség a legnagyobb Istennek való odaadottságot, szeretetet jelenti. Bódi Magdi bár az akkori egyházi törvények szerint nem léphetett be szerzetesnővérek közösségébe, de életét Istennek ajánlotta fel azzal, hogy szüzességi fogadalmat tett. Fontos, hogy hitvalló élete, megélt kereszténysége a fiatalok előtt példaként álljon. Imádságunk ezért szálljon az Úrhoz és kérjük az ő közbenjárását a magyar ifjúságért, jövőnkért – zárta gondolatait az érsek.

Toldi Éva/Magyar Kurír