Boldog pap vagyok – Villanófényben Nyúl Viktor

Beszélgetésünkre a Pécsi Advent egyik rendezvényéről érkezik, utána pedig még egy tévéinterjú is várja. Nyoma sincs benne sem a kapkodásnak, sem a fáradtságnak, holott munkás napon van túl. Reggel hatkor a székesegyházban mutatott be szentmisét, utána pedig lekváros kenyeret reggelizett a fiatalokkal a látogatóközponttá alakított magtár épületében. Napközben ellátta helynöki feladatait, a délután pedig már a Kőtár dísztermében találta, ahol fogadta és köszöntötte a fellépőket és a vendégeket.

Ahogy beszélgetünk, rögtön világossá válik számomra, hogy mit látnak benne a diákjai: Viktor atya a találkozásokra nyitott ember, figyel a beszélgetőtársára, szívesen veszi, ha kérdezik, és beszélhet az örömről, ami betölti őt. „Fontos, hogy jelen legyünk az emberek között a társadalomban, hogy ne zárkózzunk be az Egyház védett terébe. Fontos a beszéd, mert a szónak ereje van, de ahogyan Jézus esetében is látjuk, a szavainkhoz tetteknek is társulniuk kell. A keresztény öröm átadása elsősorban tanúságtétel” – mondja, majd hozzáteszi: ennek legfőbb forrása az öröm, hogy megtalálta az életfeladatát. „A helyemen vagyok. Azért lettem pap, mert úgy érzem, az Úrjézus küld engem az emberekhez. Arra hív, hogy szeretetéről, irgalmáról beszéljek, s a vele való barátságot megélve másokat is elvezessek hozzá. Az már másodlagos, hogy ezt milyen feladatkörben teszem: káplánként, plébánosként, tanárként vagy éppen helynökként. Mindenütt az embert kell meglátni, és a lelkek javát szolgálni minden tettemmel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak mindig megragadni, amit az adott nap hoz” – fogalmaz Viktor atya.

Számára a hét mindig a vasárnappal kezdődik, az adott nap pedig az azt megelőző estével. Már kispapként felfedezte magának azt a módszert, amely lelki épülését szolgálja, ez pedig a lectio divina, a Szentírás imádságos olvasása. A vasárnapi evangélium a hét minden elmélkedésének, imájának irányt mutat, és heti ritmust ad számára. „Az evangéliumot forgatom magamban, és amelyik szava megragad bennem, azt a szót teszem meg az adott napon a cselekedeteim mozgatórugójává. Isten szava a legjobb formáló erő az életemben. Úgy alakít, hogy folyamatosan kérdez, én pedig igyekszem felelni a kérdéseire.” Így éli meg a napjait, mindig időt biztosítva magának a csendre, az elmélyülésre. Ahogyan fogalmaz: „Mindennap ünneplem, hogy az Úr meghívott, s ő az én szerető atyám is. Bizonyosságot ad, hogy tudom, szeretett ember vagyok, és én is képes vagyok szeretni. Tudom, ki vagyok, mi az életem értelme és igazsága, s tudom, hogy mindennap, amikor felkelek, az ő szeretetére akarok válaszolni.”

A spirituális növekedés mellett lényegesek számára az élet fizikai és szellemi dimenziói is. Fontosnak tartja a kapcsolatokat, a barátságot, a családot és minden találkozást, ahogyan a testedzést, a pihenést, a művelődést és az önképzést is. „Minden cselekedetünk lehetőség arra, hogy megújuljunk a szeretetben. Tanítványnak kell maradnunk. Ajándék a meghívottságunk, de ez a mindennapokban feladattá válik. Minden helyzetben úgy kell jelen lennünk, hogy figyeljük arra, mit tanulhatunk belőle.”

A Pécsi Egyházmegye 2018-ban kinevezett pasztorális helynöke ötgyerekes családból származik. Ikernővére is egyházi hivatást választott, a Boldogasszony Iskolanővérek örökfogadalmas szerzetese. Szüleik lakóhelyük egyházi közösségének cselekvő tagjai.

Hivatástörténetét felelevenítve Viktor atya a déd- és a nagyanyjáról mesél. „A Jóisten sajátos humora csillan meg ebben a történetben. Dédnagyanyám a halálos ágyán azt álmodta, hogy pap vagyok, és lóval megyek Godisára. Lehajolok hozzá, felveszem magam mellé a nyeregbe, és miseborral kínálom. Az utolsó találkozásunkkor megölelt, és azt mondta: Fiam, legyél pap! Amikor több mint húsz évvel a halála után kineveztek plébánosnak, megdöbbenve értesültem arról, hogy Godisa lett az egyik filiám. A kinevezésem körüli napokban pedig éppen lovas fesztivált tartottak ott.”

Az egyházi szolgálat felé vezető útja nem volt éppen egyenes vonalú. A család a szocializmus éveiben nem élt gyakorló vallásos életet. Anyai nagyanyja figyelmeztetést kapott, hogy az állása megtartása érdekében ne járassa a lányát hittanra. Így Viktor atya édesanyja nem gyakorolta a keresztény hitét. „Az ikernővéremmel titokban kereszteltek meg minket; egy apáca volt a keresztanyánk. Édesapám ugyanis akkor a település iskolájának igazgatója volt.” Viktor atya harmadikos korában kezdett hittanra járni. „Rögtön megérintett mindaz, amit ott hallottam. Ministrálni kezdtem, és fokozatosan belenőttem a hit mélyebb megélésébe” – meséli. Gimnáziumot is ennek megfelelően választott. Pannonhalmán, a bencéseknél tanult, és az érettségi után rögtön jelentkezett a szemináriumba. Püspöke Budapestre küldte tanulni, majd öt évre a római szemináriumba került. 2005-ös diakónusszentelése után pedig további két évet töltött a római ír papi kollégiumban.

Pappá szentelését 2006-ban ünnepelte Pécsett. Hat éven át káplánként szolgált a székesegyházban, majd négy évig plébános volt Magyarszéken, ahol tíz filia tartozott hozzá. Jelenleg helynökként segíti a Pécsi Egyházmegye pasztorációját. Papnak lenni számára szolgálat. Így fogalmaz: „A hivatást ajándékba kaptam. Az én felelősségem, hogy hűséggel megéljem, küzdjek, és másokat is elvezessek az Úr szeretetére.”

Fotó: Loósz Róbert

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. február 10-i számában jelent meg.