Bőröndben vitte haza Scheffler János vértanú szatmári püspök földi maradványait

Scheffler János földi maradványait ez év június 17-én hozták fel a szatmárnémeti székesegyház kriptájából a templomtérbe, 24-én pedig Schönberger Jenő püspök megszentelte a jobb mellékoltár mellett helyet kapó új síremléket. Galambos Ferenc kanonok, nagyprépost 1965 őszén még káplán volt, amikor egy bőröndben hozta haza Scheffler János földi maradványait a jilavai börtönhöz tartozó temetőből. 

Galambos Ferenc a szatmári egyházmegye sajtófelelőse, Józsa János kérdésére elmondta: volt, hogy Scheffler János vizsgáztatott a tanár helyett a szemináriumban, mivel az egész éjjel a doktori vizsgájára készült. Amikor kijött valaki, mindig érdeklődtek, hogy mit kérdezett. Akik nem dohányoztak, azoktól megkérdezte: fiam, dohányzol? Nem, püspök úr! – jött a válasz. Erre ő mindig azt mondta: jó, fiam, ne is szokjál rá! 

1944 szeptemberében bombatámadás érte a szatmári püspökséget de Scheffler megmenekült, mert kint volt a szatmárhegyi szőlőben. Galambos Ferenc elmesélte: a püspök gondolkodott rajta, mit csináljon velük, kispapokkal, akik utolsó évesek voltak és már csak egy vizsgájuk volt. Végül felhívta Barna József hatodéves évfolyamtársukat, odahívta a szatmárhegyi szőlőjébe, átadott neki öt levelet – amelyek a dunántúli püspököknek voltak címezve – és azt mondta, induljanak el, ne legyenek egy helyen, mert nem tudni, mit hoz a jövő, ki marad életben. Azt üzente: „Elmentek, és én bízom benne, hogy már az első helyen, Budapesten, Marcell atya befogad benneteket. Felhatalmazást is adok, hogy szenteljenek fel benneteket.” Be is fogadták és karácsony vigíliáján felszentelték őket az egyetemi templomban. De az óvóhelyen is készítettek egy oltárt, hogy ha bombázás lesz vagy valami más közbejön, ott folytatódhasson a szentelés. „Aztán amikor az oroszok bejöttek, akkor is jártunk házakhoz pincékbe misézni, kis pohár volt a kelyhünk. Temettem is, egy alkalommal a birétumot majdnem elvitte a légnyomás, ahogy egy akna elrepült fölöttem. Aztán azzal voltunk elfoglalva, hogy minél hamarabb üzenjünk a püspöknek. A portásunk szatmári volt, ő jött át a határon és jelentette a püspök úrnak, hogy fel vagyunk szentelve.” 

Abban az időben a kispapok mehettek volna Gyulafehérvárra tanulni, de a püspök úgy döntött, hogy nem küldi őket az államilag befolyásolt teológiára, hanem beindítják az úgynevezett mezei teológiát. „Hozzám is elküldtek három kispapot. Egész nap tanultak, nekünk pedig annyi feladatunk volt, hogy ki kellett esténként kérdeznünk őket, és ha nem értettek valamit, meg kellett nekik magyarázni. Ez olyan titokban ment, hogy azt mondtuk az egyikre, ő a kántor, a másik a temetőőr, a harmadik pedig a sekrestyés, hogy ne sejtsék, mi folyik itt. Amikor jött vizsgáztatni Czumbel kormányzó úr, ahogy betette a lábát, máris megjött a Securitate és mennie kellett. Akkor aztán elmentünk a hegyekbe. Azt mondta Czumbel, hogy a mennyországban találkozunk. Az a mennyország egy szép hely volt a felsőbányai hegyekben. Mi reggel korán elmentünk hozzá és együtt fölmentünk a hegyekbe, egy mohás, kellemes helyre. Egész nap kérdezgették a kispapok. Amikor leérkeztünk a hegyről, kérdeztem tőle, hogy átmentek-e a kispapok, mert nem kérdezett semmit tőlük. De kérdeztek ők! – mondta. – Aki nem tud, az kérdezni sem tud. Aki viszont kérdez, az tud is! Ezzel a vizsga be volt fejezve.”

Galambos Ferenc azt is elmesélte, miként vitte el a Securitate a püspököt. „Felsőbányai káplán voltam ’50-ben. Bejöttem Szatmárra és éppen páran beszélgettünk a püspökség folyosóján amikor a püspök úr bejött, és behívott a szobájába. Akkor találkoztam vele utoljára. Elmesélte, hogy a Securitatétól jön. Azt kérték tőle, hogy írjon egy cikket a békéről. <Mondtam nekik, hogy nagyon szívesen, de nem abban a lapban, amelyben szidják a pápát, szidják az egyházunkat. Ha engednek egy külön lapot nekünk, abban nagyon szívesen. Volt, hogy szépen beszéltek, majd durvábban, kimentek, visszajöttek, dübörögtették az autót. Míg odavoltak én imádkoztam a rózsafüzért, és eljutottam ahhoz a titokhoz, hogy ’Aki érettünk a keresztet hordozta’. Akkor azt mondtam magamban, Uram, ha akarod, én is vállalom!” Majd hozzátette: <Most te haza mégy, mondd el a Bánya-környéki papoknak, hogy a szatmári püspök egy darab kenyérért (az életéért) nem adja oda a hitét.> Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Meglepett, hogy nem volt benne izgalom, szépen, nyugodtan mondta el az egész történetet. Én akkor elmentem Felsőbányára és többet nem láttam őt, nem hallottam felőle.”

Amikor már a püspök halála után Galambos Ferenc megérkezett a jilavai temetőbe a földi maradványaiért, odament az ottani ortodox paphoz, aki megmutatta a sírt, majd kerítettek egy embert, hogy kiássa, aki estig dolgozott. „Az ortodox pap felesége gyolcsból készített egy párnatokszerű dolgot, a csontokat beletettük, a pap pedig még aznap eljött velem Bukarestbe, ahol vettünk egy bőröndöt. Ebbe helyeztük a püspök földi maradványait. Az ortodox pap ellátott jótanácsokkal is: a bőröndöt a vonaton tegyem fel a csomagtartóra, ne szóljak semmit, otthon mossam meg vízzel, áztassam bele borba, majd selyemben tegyük bele a koporsóba. Otthon ne doboljuk ki a dolgot, csendben helyezzük örök nyugalomra. Én hazajöttem, elvégeztem amit kellett, egy Kuritán nevű ezermester csinált neki egy bádogkoporsót, levittük a kriptába és elvégeztük a temetést. 

Másnap az állami inspektor már faggatózott. „A kormányzó behívott engem, én pedig az ortodox pap tanácsai alapján elmondtam, hogy nem volt prédikáció, csak mi voltunk lent a zárt kriptában. Ennyi elég volt, el is simult minden! A városban mindenki tudta, hogy a püspök itthon van, de senki nem beszélt róla.” 

* * *

Úgy érzem, hogy az egyházmegye mindent megtett, ami emberileg lehetséges volt ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljünk Scheffler János boldoggá avatására. Én hiszem azt, hogy Scheffler püspök úr nem csak életében mondta el és gondolta komolyan azokat a szavakat, hogy ő mindig a Szatmári Egyházmegyéért fog dolgozni és imádkozni, hanem most meg fogja tenni a maga részét – mondta el Schönberger Jenő szatmári püspök Józsa Jánosnak. – Van bennem tehát izgalom, van bennem aggódás, de csak egy nagyon kicsi, hiszen a Jóistenre bízom az egészet, és már rég rábíztam, ugyanúgy a Scheffler püspök atyára. Aztán ami nem rajtam múlik, ami nem tőlünk függ, ott majd az Isten megteszi a maga részét.

Hozzátette: „Nagyon szubjektív lennék, ha azt mondanám, hogy minden sikerült, minden nagyszerű. Megmondom őszintén, azt majd a jövő fogja eldönteni, hogy mennyire volt sikeres. A mi részünkről csak annyit tudunk mondani, hogy igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni.” Schönberger Jenő kifejtette: „egy boldogot avatunk, ami azt jelenti, hogy míg eddig az imádságainkat érte mondtuk, ezután már az ő közbenjárását is kérhetjük. Remélni tudom, hogy az a kegyelem, ami Istentől árad, hatványozottabban fog áradni Scheffler János közbenjárására.” 

„Úgy gondolom, hogy ez a kegyelmi ajándék inkább az ő példáján keresztül fog hatni. Eddig még csak imádkoztunk a boldoggá avatásáért, a kultuszát majd csak a július 3-i esemény után kezdhetjük meg, amikor már tiszteljük őt, úgy, mint az egyház által jóváhagyott és hitelesített személyt, aki ott van a boldog örökkévalóságban Isten társaságában” – mondta a szatmári püspök.

Rámutatott arra is: ennek a kultusznak a kiépítése a következő évek feladata. „Minden bizonnyal lesznek majd olyan intézményeink, templomaink, amelyeket az ő tiszteletére fogunk szentelni, az ő pártfogása alá fogunk ajánlani, az ő évente visszatérő ünnepét igen nagy fénnyel fogjuk majd ünnepelni, mert mindaz ami látható, az hordoz magában kegyelmet és elindít az emberekben valamit. Nagyon remélem, hogy ez sikerülni fog.”

Július 3-ára közel húszezer embert várnak a (helyi idő szerint) 10 órakor (magyarországi idő szerint 9 órakor) kezdődő ünnepségre Szatmárnémetibe, melyre a székesegyház előtti téren kerül majd sor. A boldoggáavatási szertartásra az ünnepség elején kerül sor, majd szentmisével folytatódik a program. A boldoggáavatáson Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa felolvassa XVI. Benedek pápa levelét, ezt követően leplezik le Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életét Szőke János budapesti szalézi atya, a boldoggáavatási kérelem posztulátora ismerteti, majd Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét.

A boldoggáavatáson részt vesz Francisco Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Mureşan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek és metropolita, valamint Románia római és görög katolikus egyházmegyéinek püspökei; számos magyarországi és külföldi püspök (Munkácsról, Szabadkáról Nagyszombatról). Összesen körülbelül 35 püspök vesz részt a szertartáson, továbbá több mint százötven katolikus pap; de tiszteletüket teszik más felekezetek képviselői is, így Csűri István királyhágómelléki református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Alexandru Tincu nyugalmazott ortodox esperes is.

A Duna Televízió, valamint a Mária Rádió élőben közvetíti az ünnepséget. Scheffler János életéről és a boldoggáavatás előkészületeiről korábbi cikkünkből tájékozódhat.

Szatmárnémeti Egyházmegye/Magyar Kurír

(szg)