Botos Máté a PPKE BTK-ról: Bölcsésznek születni kell

Elégedett a PPKE BTK reputációjával?

Ahhoz képest, hogy milyen fiatal kar vagyunk, gyorsan el tudtuk fogadtatni magunkat. Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás után létrejött felsőoktatási intézmények közül a Pázmány egészen biztosan bizonyította életképességét és azt, hogy egy ilyen új egyetemre szükség volt.  A demográfiai válság úgy tűnik, minket kevéssé érint meg: 2010-ben 15 százalékkal többen jelentkeztek hozzánk, mint egy évvel korábban, és 2011-ben ez a tendencia folytatódott. Beágyazódtunk és elfogadottak vagyunk, a HVG Diploma 2011 felsőoktatási melléklete is megerősíti ezt azzal, hogy az összes hazai felsőoktatási kar közül minket rangsoroltak a kilencedik helyre. Ez nagy siker. 

A Pázmány társadalomtudományi képzései a HVG rangsorában az első helyen végeztek.

A HVG magyar felsőoktatásról szóló mellékletében az ország 167 karát rangsorolták, mi megosztott helyen végeztünk kilencedikként az összesített listán. Ebben benne van a bölcsészkari képzési területek szinergiája. Vannak alapvetően társadalomtudományi profilú intézmények, például a Corvinus vagy az ELTE társadalomtudományi karai - mégis mi értük el az első helyet a társadalomtudományi rangsorban, a bölcsészképzések területén pedig a negyedik legjobb karnak bizonyultunk. Az egyetem ugyanis nagyon helyesen nem szervezett külön kart a társadalomtudománynak, most tehát ezeket a szakokat is a BTK-n oktatjuk, sőt, pedagógiai és gazdaságtudományi képzésünk is van. Így egyfajta mikrokozmosz van kint Piliscsabán, a hallgatók pedig, úgy vélem, közvetlenül érzékelik, hogy a világ még annál is sokkal színesebb, mint amire számítottak felvételiző-érettségizőként.

Mostanában arról hallani, hogy egyre nagyobb a hiány a mérnöki képzéseken, és túlképzés van a társadalomtudományi, valamint a bölcsészképzéseken. 

Aki matekból gyenge, az úgysem fog informatikai képzésre jelentkezni. Hiába hozzuk létre a legjobb intézményeket és próbáljuk a legjobb módszerekkel vonzóvá tenni a természettudományos és mérnökképzéseket a diákok számára, akit a történelem vagy a nyelvek érdekelnek, az ilyen szakra fog menni. Senkinek az érdeklődését nem lehet büntetlenül megváltoztatni. Bölcsésznek egyébként is születni kell, az ilyen beállítottságát akkor is megőrzi valaki, ha később más lesz a munkája. Akit pedig nem engednek bölcsésznek lenni, az egy életre frusztrálódhat. Emellett sajnos igaz az, hogy a természettudományos műveltség nagyon alacsony fokon áll Magyarországon. Elvárjuk a mérnököktől, hogy tudják, ki volt és mit írt Dosztojevszkij, de a bölcsészektől nem várjuk el, hogy tudjanak bármit is a Fermat-sejtésről. Ez egészségtelen, és mesterkélt szembenállást eredményez a reálos és a humán beállítottságúak között. Bölcsészképzésre, mint a jelentkezők számának növekedése bizonyítja, van igény, amit szolgáltatói oldalról – magától értetődően csakis magas színvonalon – ki kellene elégíteni. Emellett az EU célkitűzése, hogy érjük el, hogy az érettségizettek körében 40 százalék legyen a diplomások aránya. Ezt nem lehet úgy megvalósítani, hogy a meglévő igényeket mesterségesen szűkítjük, ahol meg nincs igény, oda forrásokat csoportosítunk át, hogy oda vonzzuk az embereket. Ha az a cél, hogy minél több kiművelt emberfő legyen az országban, ennek a bölcsészet alapvetően eleget tud tenni. Arról nem is szólva, hogy egyszerűen nem igaz az az állítás, miszerint bölcsész munkanélküliekkel van tele az ország. Mérnök végzettségű munkanélküliből közel ugyanannyi van konkrétan egy dél-magyarországi régióban, mint állástalan diplomás bölcsészből. A mérnökképzés erősítése pedig nem teljes mértékben piaci igény, hanem jórészt kormányzati döntés kérdése. 

Az első évfolyamok végzettjei nosztalgiával emlékeznek vissza arra az időre, amikor még kevesen tanultak a Pázmányon. Hogy látja a minőség és mennyiség összefüggésének kérdését?

Megértem az első évfolyamok nosztalgiáját és csoportöntudatát, de azóta számos induláskori gyermekbetegséget kinőttünk és sikeresen alkalmazkodtunk a folyamatosan változó feltételekhez. Az eltömegesített felsőoktatás korszakában a Pázmány bölcsészkarának kifejezett célja, hogy – főleg a mester- és doktori képzésekben – a minőségi képzést biztosítsa. Természetesen ez az alapképzés szintjére is igaz, hiszen hozzánk igen magas a bekerülési pontszám, ám azt tudomásul kell venni, hogy egyre szűkülő bázisból dolgozunk, és az intézmények működése jelen pillanatban sajnos attól függ, hogy hány hallgatójuk van. Az oktatási tárcának vannak olyan elképzelései, amelyek szerint a feladatfinanszírozást részesítenék előnyben, azaz ne kelljen beengednünk a közepesnél is rosszabb diákokat a felsőoktatásba csak azért, hogy ki tudjuk fizetni a gázszámlát. Magától értetődik, hogy nálunk is vannak olyan hallgatók, akik több fejfájást okoznak, mint örömet, de ezeknek az aránya igen csekély. Ráadásul a mesterképzéssel formálisan is bekövetkezik egy minőségi szelekció. Régen három év után nem lehetett a képzésből oklevéllel kilépni. Aki hat félév után, mondjuk ki, kiesett a rendszerből, az diploma nélkül távozott. Most a bolognai rendszernek köszönhetően tőlük valamifajta elismeréssel tudunk elköszönni három év után. 

A tanárképzés újra ötévessé tételéről mit gondol?

A tanárképzés jelenlegi állapotában katasztrofális helyzetben van. Aki tanárnak akar menni, lehetetlen procedúrákat kell vállalnia. Olyasmiket kell elvégeznie, ami nem feltétlenül szándéka szerint való. Mindez elbátortalanítja a hallgatókat. A mesterszakos hallgatóknak eleve csak harmada készül egyben tanárnak is. Az osztatlan képzésben választható volt a tanárképzés, nem volt szó kizárólagosságról. Azt sem tartom jónak, hogy megszüntették a kétszakosságot, egyébként még a bolognai rendszer bevezetése előtt. A középiskolák könnyebben tudják alkalmazni azt, aki két tárgyat is tud tanítani. A bolognai rendszer jelenleg eléggé felemás ebből a szempontból, mert egy főszak mellett el lehet végezni benne egy mellék- (minor) szakot is, ami így másfél szak. Nem tudom, egy igazgató amikor felvesz egy tanárt, minek fogja tekinteni a minor szakját, teljes értékűnek-e, vagy semmilyennek. Az ötéves képzés opcionális visszaállításának híve vagyok. Fel kellene ajánlanunk az ötéves képzés lehetőségét a hallgatónak, aki ha nem megy neki, kiszállhatna három év után, de aki öt évig tanul, annak ne kelljen három év után is szakdolgozatot írnia. Egyes szakokon a BA-diploma teljesen értékelhetetlen piaci alapon. Nem tudom, mihez fog kezdeni például egy végzett BA-s pszichológia szakos, akinek a diplomájába az van írva, hogy „okleveles viselkedéselemző”. 

Hagyományosan a kommunikáció, szociológia, történelem, magyar, angol szokta a legtöbb érdeklődőt vonzani. Milyen szakok iránt nagy az érdeklődés?

Ezekre mindre több hallgató jelentkezik, mint az elmúlt években, de a szabad bölcsészet alapszak is nagyon népszerű, az ELTE-n kívül ugyanis csak nálunk van művészettörténet szakirány, de a filmelmélet-filmtörténet is vonzó. A szabad bölcsészet a magyar felsőoktatás vegyesfelvágottja: mindent beleraktak, ami máshova nem fért. Szerintem ugyan a művészettörténetnek a történettudományokhoz több köze van, mint a filozófiához, vagy az „ember- és társadalomismeret” szakirányhoz; de hát ugyebár a felsőoktatásban azt, hogy milyen képesítési és kimeneti követelmények vannak, nem mi határozzuk meg. 

Mit kezdenek a kis szakokkal? A Szlavisztika Intézet szakjai például nyilván nem vonzanak sok érdeklődőt, ám igen színvonalas kutatói munkát végeznek. 

Kezdjük az elején. Van alapjáraton a rendszerben egy jelentős finanszírozási anomália. Más az eszközigénye ugyanis egy kommunikáció szakosnak, akinek a képzéséhez az átlagnál jóval több technikai eszközt kell beszerezni, meg egy filozófia szakosnak, akinek könyvtárra van szüksége, mégis ugyanaz a normatíva jár utánuk. Az alma a körtével versenyez. A kis szakok fajlagos költségei pedig az átlagnál jóval nagyobbak. Megoldást jelenthetne, ha a finanszírozásnál figyelembe vennék a képzési feltételek sajátos költségeit. A gond azonban az, hogy az alapnormatívát kiegészítő kisszakos pályázat, mint pénzügyi kompenzáció nem elégséges a fenntartásukhoz, hiszen nem fordítható a főállású kollégák bérének fedezésére. Summa summarum, meggyőződésem, hogy vannak olyan képzések, amelyeket mindenképp az államnak kellene eltartania. Lehet, hogy el kell gondolkodni, van-e értelme fenntartani egy szakot, amire nincs jelentős társadalmi igény. De arra a szakra mégis jár két-három ember évente, és kulturálisan óriási veszteség lenne, ha megszüntetnék például országosan az egyiptológiát, az altajisztikát vagy a klasszika-filológiát. Ezek kevesebb embert szólítanak meg, mivel elvégzésük az átlagnál jóval nagyobb energiát igényel, de hát kultúránk integráns alkotóelemei! Nem, nem minden pénzben mérhető érték, így nem is kérdéses, hogy nem lehet forintosított problémaként kezelni a fennmaradásukat! Magától értetődő módon ugyanakkor ezeknek a kis szakoknak kiemelkedően jelentős tudományos tevékenységet kell felmutatni. Nem tartom elfogadhatónak, ha valaki egy ilyen szak esetében nem az átlagosnál többet, vagy csak magyar nyelven publikál, esetleg úgy véli, hogy a külföldi szakmai jelenlét a határon túli egyetemek magyar nyelvű kiadványaiban való szereplést jelenti. Arra meg már csak utalnék, hogy például angol szakra középfokú nyelvvizsgával érkeznek a jelentkezők, ellenben az arab vagy héber szakirányokon az adott nyelvet is az alapoktól kell megtanulni. A jelenlegi képzési és finanszírozási rendszer ezt nem veszi figyelembe, márpedig a kis szakok oktatóit és hallgatóit éppenséggel nem elbátortalanítani, hanem támogatni kellene. 

Említette beszélgetésünk elején a piliscsabai mikrokozmoszt. Az itteni elhelyezés nem eredményez egyfajta elzártságot?

Nézze, az országban meglehetősen egyedülálló módon nálunk az egyetem karai magas fokú autonómiával bírnak. Ez persze magában rejthetné a elszigetelődés veszélyét, de kollégáimmal azon vagyunk, hogy ez semmiképpen ne következzen be. Az egyetemen belül ez viszonylag könnyen megy, egyetemi szinten már fél tucat olyan képzés van, amit valamelyik társkarunkkal közösen biztosítunk, s most lényegtelennek tartanám azt a kérdést, hogy melyik képzésnek melyik kar a gesztora. A tudományos életben pedig legkevésbé sem eredményez elszigeteltséget az, hogy az oktatók heti két-három napot Piliscsabán töltenek. A piliscsabai campust én egyedülálló lehetőségként fogom fel: ide tényleg tanulni jönnek az emberek. Aki ide kijön, az be fog ülni az órájára, kocsmázni ugyanis Budapesten is tud. Egyébként a modern információs technológia felhasználásával már most élőben tudjuk közvetíteni a különböző karokon zajló előadásokat, ami nyilvánvalóan a térbeli elszigetelődés kérdését egyre kevésbé láttatja fontosnak. A piliscsabai hely szelleme egyébként, remélem, „átjön” a képernyőn is… Itt a hangulat nagyon közvetlen, mégis tisztelettudó, amikor az akkreditációs bizottság itt járt, több tagja megjegyezte: olyat, hogy a diákok előre köszönnek a tanároknak, csak a Nemzetvédelmi Egyetemen tapasztaltak, ami azonban nem olyan meglepő, lévén katonai iskola… Itt viszont nem a szolgálati szabályzat miatt kívánnak jó napot a hallgatók. Az Educatio Kht. által az elmúlt években készített felmérés alapján 15 alapszakunkból 11 az első helyre került abban a kategóriában, hogy milyen a légkör és a tanár-diák kapcsolat. Akik itt végeztek, intenzívebben kötődnek az alma materhez, mint akik máshol – ezt az alumnusainkról is tudjuk.

Melyek a legerősebb kutatásaik?

Katolikus egyetem lévén az itt folyó kutatások hangsúlyosan kapcsolódnak a valláshoz, kereszténységhez, egyházhoz, a szociológiától a nyelvtudományig. Sok olyan területe van a tudománynak, amit az előző hatvan évben marginalizáltak, tudatosan elkerültek. Feladatunknak érezzük, hogy ezeket rehabilitáljuk. Fel kell mutatnunk, hogy például a valláspszichológia és a vallásfilozófia ugyanolyan legitim kutatási terület, mint mások. Erősek vagyunk ókor- és középkortörténetben, de a huszadik században is, bár utóbbiban nagy a konkurencia. A barokk kori magyar irodalom kutatása is jelentős nálunk, amire tulajdonképp Pázmány Péter neve kötelez is minket. A bíboros ritka jó tollú szerző volt, ráadásul az érvelése is lenyűgöző. Elemi feladatunk és kötelességünk egyháztörténettel foglalkozni. Nyilván nem nekünk kell lenni az egyetlen és kizárólagos helynek, ahol valaki a keresztény kultúra, a katolikus identitás területein kutathat, oktathat. Annak örülünk, ha minél több helyen van ilyen. Viszont feladatunk, hogy felmutassuk: nem csak azok kanonizálható értékek, amiket az előző száz évben ilyenként határozott meg a „tudományos mainstream”. És ezek adott esetben nem csak a nemzeti, hanem a katolikus kultúra részei is. Zrínyi Miklós katolikus államférfiként írt és alkotott. 

Milyenek a külföldi kapcsolataik?

Egy híján húsz év alatt nagyon sokrétű hálózat alakult ki a külföldi kapcsolatainkban. Ez nem csak a hétköznapok munkájában, de a legmagasabb, reprezentatív szinteken is megnyilvánul. Az elmúlt két év során például három díszdoktort avatott a bölcsészkar, további kettőt avatunk az elkövetkező hónapokban. Vető Miklós, nemzetközileg elismert, nagyhírű filozófus vagy John Lukacs, az Egyesült Államokban élő magyar történész nem szorulnak magyarázatra, ahogy Jean-Luc Marion, a francia akadémia tagja, az egyik legtekintélyesebb és legismertebb kortárs katolikus filozófus sem. Ez persze csak a homlokzat, büszkén vállaljuk őket és büszkék vagyunk rá, hogy ők is büszkén vállalnak minket. Az Európai Unió az Erasmus-ösztöndíj 2010-es magyarországi sikertörténetének a Pázmányt nevezte meg, ahol arányosan a legtöbb hallgató ment külföldre és a legtöbb külföldi hallgatót fogadták. Ennek megfelelően természetesen vannak angol nyelvű programjaink, de most teljes szakokat is szeretnénk angol nyelven akkreditáltatni. A La-Roche-sur-Yon-i katolikus egyetemmel közös diplomát fogunk kiadni a francia mesterszakon végzetteknek. Ezen az egyetemen tanít például Stéphane Courtois, A kommunizmus fekete könyvének szerkesztője. A Pázmány Magyarországon egyedülálló módon tagja egy nemzetközi kutatóegyetemi hálózatnak, az IRUN-nak, amiben többek közt részt vesz a krakkói Jagelló Egyetem, vagy éppen a barcelonai és a glasgow-i egyetem is.  

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Beszélgetéssorozatunk korábbi részei:
PPKE HTK: nem csak a munka miatt tanulunk teológiát
PPKE ITK: laboratórium egy csipben
PPKE JÁK: Schanda Balázs a jogászképzésről
Sapientia: szerzetesi sokszínűség és sok világi