Búcsúünnepet tartottak Vasváron és Dukán

Hazai – 2014. szeptember 15., hétfő | 10:55

Több ezren vettek részt 2014. szeptember 13–14-én megtartott Mária-búcsún Vasváron – tájékoztat a Szombathelyi Egyházmegye.


Vasárnap 10 órakor tartották az ünnepi szentmisét, nemcsak a templom telt meg hívekkel, hanem a környező utcák is. „Mária az örömre tanítja az embereket” – mondta szentbeszédében Burbela Gergely, a Magyar Verbita Rendtartomány vezetője. Hangsúlyozta: amikor Mária igent mondott Istennek, hogy a Fiát világra hozza, örömmel tette ezt, bár tudta, hogy áldozattal is jár. Nekünk is ezt a lelkületet kell magunkévá tennünk. Máriára tekintve pedig tudhatjuk: az égben van, aki közbenjár értünk Istennél.


Az ünnepi szentmise után körmenetet tartottak, amelyen az eső ellenére is több százan kísérték a Mária-szobrot.

Szeptember 12-én délelőtt ünnepi, búcsúi szentmisét mutatott be a dukai Szűz Mária Szent Neve tiszteletére szentelt templomban Bodorkós Imre plébános.


Ez a nap évről évre a szentségimádás napja is. A szentmisén nemcsak a helyi, hanem a környező települések hívei is részt vettek, hiszen a templom búcsúnapja és szentségimádási napja az egész plébánia ünnepe. A nap során lehetőség volt a közös és az egyéni imára is.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria