Casciai Szent Rita – Umbria gyöngye I-II.

Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

Kultúra – 2008. június 26., csütörtök | 9:05

Casciai Szent Rita (1381-1447) a lehetetlennek látszó kívánságok beteljesítője, „Umbria gyöngye”, Olaszország egyik legismertebb szentje. A Giorgio Capitani rendezte, három és félórás film az ő fordulatokban, tragikus és csodás elemekben gazdag életét meséli el.

Dél-Olaszország, a XIV-XV. század fordulóján. Cascia városában a guelfek és a ghibellinek harcolnak egymással. Utóbbiak a Chicci-Mancini-klán vezetésével kíméletlenül érvényesítik érdekeiket. Nem ismernek irgalmat, jelszavuk: „Az ellenséget meg kell ölnöd, különben ő öl meg téged.” A bátorság számukra egyenlő az öldökléssel.

Ezzel a világgal áll élesen szembe Rita Lotti, a gyönyörű és mélyen vallásos lány, aki vallja: „A bátorság annyi, hogy mások vagyunk, mint a többiek.” Rita szinte minden idejét az Ágoston-rendi nővérek kolostorában tölti, segít a kerti és a konyhai munkában, ápolja a betegeket. Nagy szeretetben él a szüleivel, akik minden bizodalmukat Istenbe vetik. Édesapja Cascia jegyzője, úgy hívják, hogy a békéltető. Rita szülei azt remélik, egyetlen leányuk élete nyugalmas lesz. Örülnek, amikor a tisztességes ember hírében álló gubbiói jegyző megkéri Rita kezét. Ám minden másképp alakul, ahogy eltervezik.

Rita találkozik Paolo Mancinivel. Paolo számára ugyanolyan természetes, hogy az ellenséget, vagy az annak hitt személyt likvidálni kell, mint apjának, vagy bátyjának, Bernardónak, de a rengeteg gyilkosság, amit elkövetett, mégsem tette teljesen érzéketlenné a lelkét a jó és a szép iránt. Rögtön a film elején, vadul vágtató, üvöltöző lovasokat látunk, kezükben kivont kard, nyomukban felgyújtott viskók, szanaszét heverő holttestek. Az öldöklés, pusztítás képeivel szemben éles kontrasztként jelenik meg egy bepólyázott, síró csecsemő arca, totálisan kiszolgáltatva a határokat nem ismerő erőszaknak. Egy lovag lehajol a csecsemőért, felveszi, maga elé teszi a nyeregbe és elvágtat vele. A következő jelenetben látjuk, hogy átnyújtja a csecsemőt Ritának. Csak később derül ki, hogy a lovag Paolo volt, aki azonban titkolja azt, hogy irgalmasságot gyakorolt, mert ha ezt a társai megtudnák, akkor gyengeségnek vennék, márpedig ebben az erőszakra épülő világban a gyengeség, az irgalom a legfőbb, megbocsáthatatlan bűnök sorába tartozik.

Rita és Paolo között szenvedélyes szerelem szövődik. Rita nőül megy szerelméhez. Illúzióban él, abban a hitben, hogy Paolo teljesen más, mint a családja. Súlyos csalódásokat, traumákat kell átélnie, rengeteget szenvednie, hogy rádöbbenjen, Paolo szabadulása abból a világból, amelybe beleszületett, sokkal több időt vesz igénybe annál, mint azt ő a vágyaiban elképzelte. Ritát mindenkinél jobban szereti, de kénytelen alkalmazkodni a Chicci- és a Mancini-családban uralkodó, kegyetlen törvényekhez.

Rita súlyos lelki válságon megy keresztül, úgy érzi, nem szerethet egy gyilkost. Lelki anyja, az Ágostont-rendi kolostor főnöknője tárja fel előtte házasságának transzcendens vetületét, hogy bizonyára Isten akarata volt, hogy találkozzon Paolóval. A szeretet parancsára hivatkozik, s arra, hogy Jézus azt is mondta: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,13) Rita ekkor döbben rá, hogy Paolónak talán ő az utolsó reménye. Megerősíti őt ebben az is, amikor a házasságát eleinte ellenző édesanyja a halálos ágyán azt mondja: „Mindig próbáld előbb megérteni őt, mielőtt ő próbálna megérteni téged. És soha ne ítélkezz, bocsáss meg neki.”
Paolo retteg attól, hogy annyi vér tapad a kezéhez, hogy menthetetlenül a pokolra jut. „Lehet, hogy már késő megmenteni a lelkemet.” Rita azonban nem ismer lehetetlent: „Soha nem késő, ha hiszünk Isten szeretetében.

Paolo iszonyú bűnök után jut el a lelki megtisztuláshoz. Amikor akarata és érzései ellenére, csupán, hogy ne veszítse el végleg az őt puhánysággal vádoló klánfőnök, Guido Chicci bizalmát, megöli a legjobb barátját, Domenicót, noha nincs meggyőződve arról, hogy valóban elárulta volna őt, végleg eldobja a kardját, s attól kezdve molnárként él egy elhagyott tanyán, Ritával és két ikerfiukkal. Amikor pedig bosszút kellene állnia öccse, Franceso meggyilkolásáért, életben hagyja a hozzá kegyelemért könyörgő gyilkost. Ekkor kristálytisztán megmutatkozik ennek az erőszakra épülő világnak a legfőbb törvényszerűsége: a gyengeség megbocsáthatatlan bűn, amit meg kell torolni. Francesco gyilkosát Guido Chicci döfi le, s utasítja a fiát, Ludovico-t, hogy ölje meg Paolo-t. Paolo jobb latorként jut el a lelki megvilágosodásra, a bosszúnál előbbre valónak tartja az irgalmat, vállalva, hogy életével fizet ezért.

Rita a férje után a két fiát is elveszti, s végső kétségbeesésében a rendfőnöknő vigasztaló szavait sem hiszi el: „Paolóval valóságos csodát műveltél, megmentetted a lelkét… Az Úr már mindannyiukat magához ölelte, és ez kizárólag annak köszönhető, hogy megmutattad nekik a Paradicsomba vezető utat.”

Rita a teljes kitaszítottság állapotában jut el odáig, hogy felismeri, mi az igazi hivatása. Amikor már úgy érzi, nincs számára kiút, a Gondviselés kegyelméből rábukkan egy kunyhóban vajúdó leányra, akinek világra segíti a gyermekét. A születésnek itt kettős értelme van: egyrészt egy valóságos gyermek jön a világra, másrészt Rita is újjászületik. Gyermekei halála óta a hófehér esküvői ruhájában jár, amelybe anyja belevarrta azt a kis imát, amit apja minden este elmondott az asztalnál. Ritának eszébe jut, hogy anyja az ő vigasztalására szánta ezt a kis imát: „Boldogok a béke hírnökei… Mert ők az Isten gyermekeinek fognak neveztetni.”
Eszünkbe juthatnak a Hegyi beszédből Jézus Nyolc boldogságról mondott szavai: „Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)

Rita ettől kezdve valóban a lehetetlennel próbálkozik, hogy kibékítse a közben egymás ellen forduló Mancini és Chicci családot. A Mancini családból már csak a legidősebb fivér, Bernardo van életben, szívét teljesen betölti a gyűlölet és a bosszúvágy, már csak ennek él. Guido Chiccit és fiát, Ludovicót, Paolo gyilkosát a félelem tartja uralmában. Mindkét fél arra törekszik, hogy elpusztítsa a másikat. Rita minden hitét Istenbe veti, s egy emberi mércével szinte felfoghatatlan dolgot tesz. Megtudja, hogy Bernardo és csapata Ludovico meggyilkolására készülnek. Ekkor a gyakorlatban is megvalósítja Jézusnak az ellenség szeretetére és a megbocsátásra vonatkozó parancsát (Mt, 5,38-39; 43-48; 6,14-15). Tudja, hogy Ludovico ölte meg Paolót, de eszébe sem jut a bosszú. Ehelyett önmaga életét kockára téve, felfedi Ludovicónak, hogy Bernardóék mire készülnek. Majd amikor Bernardo megkapja a pestist és mindenki elmenekül a közeléből, Rita az, aki felkeresi, nem törődve azzal, hogy a pestis ragályos. A haldokló Bernardo kérdésére, hogy miért teszi ezt, Rita így válaszol: „Tudom, hogy mi a magány, a szenvedés és a kétségbeesés. De azt is tudom, hogy az Úr kegyelme végtelen. Mindig van idő felépülni és begyógyítani a sebeket.” Amikor Bernardo meggyógyul, egy lelkileg teljesen más ember borul le Rita lábai elé: „Egy örökkévalóság óta halott voltam, és most újra élek, hála neked.”

A filmbéli Rita olyan állhatatosan gyakorolja a szeretetet, a megbocsátást, a nagylelkűséget, hogy azzal szemben nem maradhat közömbös egyetlen lélek sem, még ha a gyűlölet kőkemény páncélt vont is már a szívük köré. Hittel vallja: „A gyűlölet az, aminek nem szabad hinnünk, mert az nem része az isteni akaratnak” Rita sugárzó szeretete és Istenbe vetett hite áttöri a gyűlölet áthatolhatatlannak hitt páncélfalát, s utat találva a szívekhez, megmozdítja és felszínre hozza a rég elfelejtett érzéseket, az irgalmat, a szeretetet, a részvétet, a megbocsátásra való készséget.

Giorgio Capitani filmje hitelesen mutatja be a lehetetlenségek szentjének élettörténetét. Mi pedig eltűnődhetünk azon, vajon mi volt az életében nagyobb csoda: az, hogy szívós és kitartó közbenjárására kibékült egymással a két, először szövetséges, majd egymást kérlelhetetlenül gyűlölő család, vagy az, hogy az egyik pillanatban még a folyóparton feküdt, imádságba merülten, s egyszer csak a zárt ajtók ellenére a kolostoron belül találta magát, esetleg az, amikor a kolostor udvarán kizöldült egy véglegesen elszáradtnak hitt szőlőtő, télvíz idején érett füge volt a fán, s virított egy vérvörös rózsa. Bizonyítja mindez, hogy mennyire igaz Rita életének vezérfonala: „Ha hisztek az Úristenben, nem létezik olyan, hogy lehetetlen.”

Casciai Szent Rita – Umbria gyöngye I-II. (olasz filmdráma, 2004., 210 perc)

Rendezte: Giorgio Capitani
Írta: Maura Nuccatelli, Elisabetta Lodoli
F.sz.
Vittoria Belvedere: Rita Lotti
Martin Crewes: Paolo Mancini
Lina Sastri: A rendfőnöknő
Dietrich Hollinderbawmer: Ferdinando Mancini
Forgalmazza: Etalon Kiadó Kft.

Magyar Kurír