Crisis Magazine: újraindult a neokonzervatív katolikusok lapja

Brian Saint-Paul, a Crisis Magazine szerkesztője beköszöntő írásában megemlékezik arról, hogy a nyolcvanas évek elején a katolikusok közt nem volt olyan népszerű Ronald Reagan republikánus elnök, a szabad piaci kapitalizmus és a Szovjetunió elleni harc szószólója. A Notre Dame Egyetem campusán azonban a két szerkesztő, a katolikus filozófus és a teológus 1982 novemberében megjelentette az első, 16 oldalas Crisist (teljes nevén a Catholicism in Crisis: A Journal of Lay Catholic Opinion, avagy Krízisben a katolicizmus: a világi katolikusok véleményének lapja).

Akkor az első vezércikkben arról írtak: ők elsősorban katolikusok. Katolikusnak lenni jelenti az érzéket a hagyomány, a közösség, a hit, az ima, a szemlélődés iránt, és talán a tragédia felé is. Ugyanakkor felvállalták a liberális jelzőt is abban az értelemben, hogy „nem vagyunk sem szocialisták, sem tradicionalisták”, és ilyen szempontból Jacques Maritainnel értenek egyet, aki kifejtette nézetét a rend időszakiságáról. A Crisis hisz a liberális társadalomban, mint hiteles, habár tökéletlen társadalomban.

Mint azt a mostani főszerkesztő leszögezi: az amerikai egyház ma jobb állapotban van, mint szerintük volt 1982-ben. II. János Pál és XVI. Benedek pápaságával „visszatért a teológiai bölcsesség”. Ezt a teológiai tradíciót a Crisis „liberálisnak” nevezi, szembeállítva a „baloldalival”. A lap szerzői szerint a katolikus társadalmi tanítás leginkább a demokratikus kapitalizmusban teljesedhet ki, az államok terjeszkedése pedig ennek a kiteljesedésnek „legfőbb akadálya”.

A főszerkesztő magyar fülnek különös fogalomhasználata az amerikai sajátosságokra vezethető vissza. Liberálisnak ilyen szempontból a II. Vatikáni Zsinat előttihez képest tartja II. János Pál és XVI. Benedek „teológiai bölcsességét”, az Egyesült Államokban pedig baloldalt egyértelműen a szocializmussal azonosítják. Akiket mi balliberálisnak hívunk, azok a Demokrata Párt szavazói, de a klasszikus liberalizmus hívei, a libertáriusok általában a Republikánus Pártra szavaznak. A katolikusok jelentős része viszont gazdasági megfontolásokból, a „társadalmi igazságosságból” kiindulva a demokratákra szavaz. Magyar szemszögből a Crisis teológiailag konzervatívnak, gazdaságilag pedig neokonzervatívnak-kapitalizmuspártinak nevezhető. Az amerikai katolikusok tradicionalista-konzervatív vonulatának lapja a Catholic World Report (amelynek van átfedése a Crisisszel), a teológiailag liberálisok pedig a National Catholic Reportert olvassák.

Utóbbi egyik szerzője, Michael Sean Winters írt is egy kritikát a Crisis újraindulása kapcsán. Ebben azt rója fel, hogy önfelfogása ellenére a Crisis szerinte egyáltalán nem ellenkulturális, és egyáltalán nem olyan nonkonformista, mint például  Hans Urs von Balthasar volt. Szerinte a Crisis és a katolikus neokonok csupán meg akarják keresztelni a Republikánus Pártot és a modern kapitalizmust. Winters úgy látja, a Crisis is konformista, ha nem is úgy, ahogy liberális ellenfeleik.

A Crisisnek számos rovata van: Politika, Üzlet, Egyház, Kultúra, Művészetek, Család, Klasszikusok, Videó, Eszmecserék. Tony Oleck cikkében üdvözli XVI. Benedek liturgikus reformját, John Zmirak Habsburg Ottót búcsúztatja, és számos cikket írt a lapnak a közismert katolikus gondolkodó, George Weigel is, II. János Pál életrajzírója, aki elmélkedik többek közt Róma és Moszkva kapcsolatáról, ír Michael Novakról, a Centesimus Annus fontosságáról vagy épp a „reakciós liberalizmus” és a katolikus társadalmi tanítás kapcsolatáról, amiben rámutat: a katolikus egyház aggodalma a szegények iránt nem azt jelenti, hogy az egyház szerint a szegények problémáját az államnak kellene megoldania. A felelősség mindenkire ráhárul, egyénekre, civil szervezetekre stb. Olvashatunk arról is, hogyan fektessünk be katolikusként, vagy épp a norvég merénylet kapcsán a kultúrális forradalomhoz vezető rossz útról. William Luckey pedig arról értekezik, hogy a gazdaság nem morálteológia. Stephen Hough Liszt Ferenc szemlélődéseit ajánlja figyelmünkbe. De olvashatunk a spanyol inkvizíció és a kereszteshadjáratok valódi történetéről is.

A Crisis küldetésnyilatkozatában azt írja, célja a tanításon át való apostolkodás. Képezni szeretné a katolikusokat, evangelizálni a nem hívőket, és megvédeni a katolikus egyház tanítóhivatalát. Elkötelezett az egyház társadalmi tanítása iránt, amelyet azonban szerintük elsősorban az egyének és közösségek, köztes intézmények, nem pedig az állam által kell megvalósítani.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír