Karácsony a Csókay családban

– Mit jelent Önnek a karácsony?

– A megtérésem óta nekem az a fontos a karácsonyban, megéljük-e, hogy Jézus köztünk van, bennünk van. A Jóisten annyira szeret minket, hogy naponta huszonnégy órát akar velünk tölteni. Szenzációs ötlet, hogy a megtestesülés egy ártatlan kisgyermekben történik, mert az újszülöttet a legkönnyebb befogadni. Ha Jézus felnőttként jön el közénk, vele szemben lennének fenntartásaink.

Óriási lehetőség az emberiségnek, hogy kisbabaként érkezik hozzá a Szentháromság Egy Isten, mert így be tudjuk fogadni, és valóban bennünk élhet.

Isten álmunkban is szólhat hozzánk, ahogy Józsefhez szólt. Hozzám a meghalt kisfiam szólt. Mentem álmomban a villamoson egy városban, lehetett akár Budapest is, a gyermekünk ott ült egy domboldalon, és integetett, hogy „Helló, papa, jól vagyok!” Gyorsan leszálltam a villamosról, futottam visszafelé, de mire odaértem, már nem találtam őt. Figyelni kell az álmokra. József is álmában kapta az üzenetet, hogy vigyázzon a Szűzanyára.

– Ha visszaemlékezik a gyermekkorára, milyen karácsonyi emlék jut az eszébe?

– A legkedvesebb karácsonyaim azok voltak, amikor elmentünk Mosonmagyaróvárra. A szüleim onnan származnak, és akkor még éltek a nagyszülők. A templom mellett laktak. Angyal jött a karácsonyfához szép csilingeléssel. Hagyományos katolikus karácsonyok voltak ezek, a Mennyből az angyalt, a Stille Nachtot énekeltük.

– Mik a kedvenc karácsonyi dalai?

– Most gyújtottuk az első adventi gyertyát, innentől kezdve végre hallgathatjuk a karácsonyi zenéket, amire egész évben vágyom, de a gyerekeim mindig finoman leintenek, hogy nem most van ennek az ideje. Johnny Cashnek is volt egy szép karácsonyi lemeze, egy időben azt hallgattuk.

– Az 1998. decemberi megtérésélménye után hogyan változott itthon az ünnep?

– Igen, ez huszonkét éve volt, úgyhogy huszonkét éves leszek, mert onnantól számítom az életkorom. Rögtön utána következett egy nagyszerű karácsony. A legnagyobb fájdalmunk előtte az volt, hogy majdnem tönkrement a gyönyörű szép házasságunk, ami egy diákszerelemből bontakozott ki, de azt kell mondanom, mégiscsak olyan pogány keresztény szerelem volt. Fordulat jött akkor decemberben:

a feleségemmel mindketten átéreztük azt a csodás misztériumot, hogy ha itt van közöttünk Jézus, akkor tényleg van örök szerelem.

És ez most is így van. Hatvanöt éves vagyok, ő meg hatvanhárom, de ugyanígy lesz kilencvenéves korunkban is. Ha Jézus nincs ott a házasokkal, ember legyen a talpán, aki nemhogy az örök szerelmet, de akár az örök szeretetet is meg tudja őrizni.

Mindennap fel kell fedezni a másikban Isten arcát, és akkor örökké szerelmes vagyok belé.

Most is, ahogy ott ül. De magamban is fel kell fedeznem Isten arcát. És ez úgy lehetséges, ha nemcsak vasárnap találkozom vele a misén, hanem a nap huszonnégy órájában.

Az a megtérés utáni karácsony nagy boldogság volt mindkettőnknek. Utána Daniella várandós is lett a kislányunkkal. Ő a negyedik gyerek, utána jött Marci. A kislányunk pecsétet nyomott a majdnem tönkrement szerelmünkre.

– Van itt egy olyan családi karácsonyi fotó, ami azután készült, hogy Marci tízévesen meghalt. Egy interjúban említette, hogy ezen a képen már tudnak mosolyogni.

– Igen, mosolyog itt mindenki, apu is, anyu is; én még egy kicsit „nyelem a békát”. Akkortól tudtam újra mosolyogni, amikor felismertem, mi történik az utolsó vacsora termében. Ez másfél évvel a kicsi halála után volt, húsvétkor. Jézus a feltámadása után bement a tanítványok közé, ők pedig megölelték. Itt, ha kinéznek, ebben a medencében fulladt meg Marcika. A medence mögött van egy betonpálya, ott teniszeztünk. Hagytam győzni. „Győztem, papa! Jaj, de jó!” – mondta, és megöleltük egymást. Amikor újra láttam, ott volt a medencében, megfulladva. Az ölelés ezért fájó pont lett nekem. Sok szenvedés után döbbentem rá, hogy amikor Jézus az utolsó vacsora termébe lép, és megölelik a tanítványok, nem úgy néz ki, mint nagypénteken a kereszten, mert ott egy bonctermi preparátum volt, hanem frissen, üdén, teljes fiatalságában jött közéjük a feltámadása után. Ugyanez fog történni velünk is. Én ezt a gyereket még testben meg fogom ölelni. De ha majd egyszer megölelem őt, akkor mi a probléma? Ekkor hatolt a szívemig, mit is jelent a test feltámadása, bár az értelmemmel addig is tudtam, hogy jó helyen van a gyermekünk. Természetesen ez csak kis része a mennybéli örömnek, de fontos.

– Orvosként az élete mindennap arról szól, hogy óvja az életet, a betegek a jobb életminőségéért dolgozik.  Mit jelent Önnek maga az élet?

– Nagyon fontos, hogy az örök életünkből szinte csak pár pillanatnak felelhet meg az itt leélt, ideális esetben nyolcvan-kilencven év. A fogantatás a lelki létezésünknek is a kezdete. Onnantól az örök élet felé megyünk, vándorok vagyunk. Ha ebben a kontextusban szemléljük az életet, nem történik semmi baj, ha elmegyünk innen a földről.

Minden félelmünk, például a Covid-vírustól való is, tulajdonképpen az elmúlástól való félelemből ered. Nem kell félnünk az elmúlástól. Ez a legnagyobb üzenete a megtestesülésnek és a kereszthalálnak, ami elvezetett a feltámadáshoz.

Jézus kéréseit és a tízparancsolatot át lehet alakítani szeretetparanccsá, boldogságmondássá: boldogok, akik nem lopnak, nem paráználkodnak, nem ölnek, mert így öröm a földi életük. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Még az is, hogy a tízéves kicsi gyermekük elmegy innen.

Kell szenvedni, de az is a javamra válik. A Covid is a javamra válik. Minden a javunkra válik, ha Istent szeretjük.

Ő sokkal jobban szeret minket, mint ahogy mi tudjuk szeretni magunkat vagy egymást a házasságban. Ha ezt elfelejtjük, akkor dráma az öregkor, a betegség.

– Keresztényként tudjuk, hogy Jézus megtestesült értünk és megváltott minket. De mintha nem tudatosulna bennünk, hogy mit jelent ez a saját életünkre vonatkoztatva. Hogyan, mitől tudunk erre ráébrendni?  

– Az egyik a bűnbánat, a tékozló fiú megtérése. A másik, amikor egy ártatlanul ránk zuhant nagy szenvedés ér bennünket, és akkora kiüresedésbe jutunk, úgy belehullunk egy szakadékba, hogy ott egy pillanat alatt szívbéli istentapasztalatunk lesz. A harmadik: az ima, a böjt, az ima…

– Térjünk vissza a karácsonyra. Hogyan ünnepelnek szenteste?

– Teljesen úgy, ahogyan meg van írva a Móra Ferenc-könyvekben. Fönn vannak az emeleten a kicsik, itt lenn sötét van, megszólal a csengettyű, mire lejövünk. Én abba az ócska, régi magnóba beteszem a Csendes éjt, aztán elénekeljük a Mennyből az angyalt, elmondjuk a Miatyánkot, és az egyik vállalkozó szellemű gyerek felolvas egy bibliai részt. Az ajándékot odatesszük a fa alá, kis névjegyekkel.

Szerintem még mindig túl sok az ajándék, nem a kis betlehemi jászolon van a hangsúly. Pedig a mi jászolunk már kilencvenéves.

Amikor anyu kicsi volt, akkor is ez volt a fa alatt. Szenteste a nagyfiaink is át szoktak jönni, mind a négy gyerek itt van a két unokámmal.

Amíg nem voltunk mélyebben megtért keresztények, addig sajnos nálunk is tombolt az ajándékozási láz. Van ilyenkor valami vásárlási-ajándékozási kényszer, főleg a gyerekekben. Daniella is nagyon szeret ajándékozni. Én huszonkét éve mindig spirituális könyvet veszek a gyerekeknek, de volt, hogy elfelejtették hazavinni. Múltkor viccesen odaadtam újra, benne volt a tavalyi karácsonyi üdvözlet. Elfelejtetted elvinni, akkor most megint megkapod!

– Ki szokott főzni karácsonykor? Mindent Daniella készít? Vagy van valami, amit esetleg Ön?

 – Nem, nem! Az én főztömmel vigyázni kell! Csak lecsót tudok főzni. Egyszer sütöttek a gyerekek kacsát, de úgy elégették, hogy széndarabok voltak benne. Azért nekem is vannak feladataim, például a karácsonyfa-vásárlás. Mindig az első fenyőt veszem meg, amit meglátok. Daniellával 24-én délután díszítjük fel. Most az unokák miatt korábban fogjuk, mert ők mennek a másik nagymamához is.

– Szenteste mi a menü?

Altay Daniella: Mindig van borleves. Az egy nagyon nagy finomság! Fele száraz bor, fele víz, és sok tojássárgája kell hozzá. Narancshéjjal, citromhéjjal, szegfűszeggel lehet ízesíteni. Ezt eszünk, meg halat, és az egyik gyermekünk miatt rántott húst is sütünk. Amióta élek, azóta ez a menü szenteste. Bejglit mindig a nagyszülők csináltak. A gyerekek nem nagyon kedvelik, se a mákosat, se a diósat, de a hagyomány miatt mi is szoktunk sütni, ha már hatvanöt éven át mindig így volt. A zserbót szereti mindenki. András anyukája bevezette a sós mandulát, azt elvárják a gyerekek is.

– Milyen Önöknél az adventi készület?

A. D.: – Szerintem a legszebb szokás az angyalkázás. Advent első napján mindenki húz egy nevet, és titokban tartja. Az advent ideje alatt aztán az illetőnek apró meglepetéseket szerez: kipucolja a cipőjét, beágyazza az ágyát. Ezek azok a nem anyagi természetű dolgok, amikkel óriási örömöt lehet okozni. Mindenkinek van a hétköznapjaiban olyasmi, ami számára nyűg, amit nem szeret. A másik ezt észreveszi, és kisegíti, de úgy, hogy nem derül ki, ki volt az. Ezek óriási izgalmak! Úgy lehet örülni ezeknek! Az angyalkázásban minden családtag benne volt, bár a fiúk ezt egy kicsit lazábbra vették.

Csókay András: A rorátéba a kicsiket is be lehetett vonni. A kislányom például tizenhat évesen megnyerte a rorátebajnokságot, és erre nagyon büszkék voltunk. Én nem tudok olyan sokszor elmenni, mert reggel nincs annyira korai mise, ami nekem jó lenne, így este járok. Amikor a Városmajorban dolgoztam, 6-ra mentem rorátéra, aztán 7-re a kórházba. Esténként van közös családi gyertyagyújtásunk. Vacsoránál együtt vagyunk, közösen imádkozunk, vasárnap pedig az ebédnél gyújtjuk meg a gyertyákat.

– Ilyenkor kötött imádságot mondanak vagy valamilyen szabad imát is?

Cs. A.: Nem tudunk jól szabad imát mondani, csak magunkban. Így nem szoktuk meg azt, hogy vacsoránál, ebédnél így imádkozzunk. Néha azért belefűzünk egy-egy mondatot az imádságba.

A. D.: A gyerekek szerintem tudnak. Marci halála után nagyon megnyíltunk az égiek felé, versekben is megnyilvánultak a gyerekek, és szinte minden versük imádság volt. Még az is írt ilyet, aki irodalomból hármas volt. A nagyfiúk akkor harminc fölött voltak, a kisebb gyerekek tizennégy és tizenkilenc évesek.

– A karácsony születésélmény. A saját gyermekeik születésére hogyan emlékeznek vissza?

Cs. A.: Ez nagyon nagy boldogság! Az utolsó három gyermekünk születését már végigkövethettem a szülőszobán bent lévő édesapaként. Barnuskánál, aki császárral született, elromlott a szívó, nagyon féltettem a feleségem. Én laikus orvos vagyok ebben a tekintetben, de épp ezért még jobban féltem, mert nem értek a szakterülethez, de tudom, milyen bajok lehetnek. Nagyon aggódtam, de utána hatalmas megkönnyebbülés következett.

A. D.: Mindegyik gyermekünk születése óriási öröm volt, és mindegyik más miatt. Az első azért, mert első; a második azért, mert ő volt a leggyorsabb; a harmadik azért, mert kislányt szerettem volna, és egy nagyhajú, gyönyörű kisfiú született (császárral); a negyedik azért, mert végre kislány lett: majd elsírtam magam, amikor még a hasamban volt, és ezt megtudtam. Az utolsónál, Marcikánál már negyvenhét éves voltam, az egész család együtt drukkolt. A gyerekek nagyok voltak már, a legidősebb huszonhárom éves. Akkorák voltak a nagyfiúk, mint mi, amikor az első született. Ma is csodálatos boldogság erre gondolni!

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg.