CT-vizsgálatnak vetették alá az Esztergomban őrzött Alistáli Madonna szobrot

KÉPGALÉRIA - Klikk a képre!

Az autopszia alapvető szükségessége már nem kérdés, és a természettudományos vizsgálatok is egyre nagyobb jelentőséghez jutnak a bölcsészettudományok területén végzett kutatásokban is. Ennek köszönhetően ma már szinte elképzelhetetlen korszerű múzeumi kutatómunka, restaurátori beavatkozás, természettudományos vizsgálatok nélkül. Ezek azonban akkor hoznak igazán jelentős eredményeket, ha a vizsgálatokat végző szakemberek és a bölcsészkutatók együttműködésével, együttgondolkodásával, a történeti, társadalomtudományi szempontok szerint feltett kérdések alapján zajlanak.

Az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött Alistáli Madonna szobor esetében egyrészt feltűnően károsodott állapota miatt került sor műszeres vizsgálatokra, másrészt a munka kitűnően illeszkedett a múzeum által 2012 óta az OTKA támogatásával, Sarkadi Nagy Emese művészettörténész közreműködésével folytatott kutatásba (OTKA 104215), amely a gyűjtemény középkori magyar, osztrák és német anyagának feldolgozását kezdte meg.

A 170 cm magas Madonna-szobor a Napbaöltözött Asszony apokaliptikus alakjából önállósult Mária-ábrázolások egyik jellegzetes példája, amint arra a lába alatt eredetileg elhelyezett holdsarló utal. A 15-16. század fordulóján meglehetősen általánosan elterjedt ábrázolás-típus mind önállóan, mind szárnyasoltárok részeként felbukkan, magyarországi példái is bőven akadnak. A mára erősen kopott, több helyen hiányos és egykori igen erős rovarfertőzések nyomát mutató szobor, eredeti formájában gazdagon aranyozott volt, ruháján fehér, vörös és kék színek maradványai figyelhetők meg. A nagyjából szemből ábrázolt Madonna hosszú, földig érő köpenyt visel, testsúlyát bal lábára helyezi, fejét enyhén balra fordítja, mozgékony gyermekét maga előtt tartva. Hosszú, eredetileg aranyszínű haja hátára omlik, fejét gyöngysoros diadém díszíti, kendője vállára csúszott és mellkasa előtt lendületes ívben átvezetve bal karját takarja. A kendő végét egykor a Kisjézus tartotta bal kezében.

A későgótikus jegyeket mutató Madonna-szobor egykor minden bizonnyal jelentős méretű szárnyasoltár szekrényében állhatott, erre utal hátoldalának lapos, oltárszekrény hátlapjához illeszkedő kialakítása. Stílusa a kor német szobrászatának hatását mutatja, ám a hozzá kapcsolódó történeti adatok Pozsonyhoz kötik. A 18. századi vizitációs jegyzőkönyvek tanúsága szerint szinte biztosan állítható, hogy a szobor egy, a pozsonyi Szent Márton templomban álló egykori Mária-oltár részét képezte, amelynek szekrényében, Szent Fábián és Szent Sebestyén pestisszentek között állhatott eredetileg. Innen került át az oltár és vele a Madonna-szobor is 1734-ben Alistálra. Nem tudjuk pontosan mikor, ám az itteni plébániatemplomban is használaton kívülre került, és a két világháború közti időszakban már a templom padlásán bukkantak rá, ahol, Lux Kálmán 1939-es tudósítása szerint, a padlásról menekített szobrot „a község műértő plébánosa gondosan őrzi parókiáján.”

A padláson való tárolás nyilván sokat ártott a szobor állapotának, leginkább talán ekkor támadhatta meg az a súlyos rovarfertőzés, amely szinte szivacsossá változtatta egyes részeit. A szobrot a múzeum számára Lepold Antal vásárolta meg 1941-ben az alistáli plébániától, majd restaurálására 1972-73-ban került sor az akkor korszerűnek számító restaurátori módszerek alkalmazásával; a szobor aktuális állapota azonban szükségessé tette a korábbi munkák áttekintését, a szobor újabb vizsgálatát. Mint a Tuzson Eszter faszobrász-restaurátor által végzett mikroszkópos faanyagvizsgálat kimutatta, a szobor, a kor fafaragásában Európának ezen a részén általánosan kedvelt, nagylevelű hársfából készült. Felülete olyannyira kopott, hogy szabad szemmel is több jelenség megfigyelhető volt, a több korból származó töredékes festésrétegek azonban, mint kiderült, így is jelentős titkokat takartak még, a CT vizsgálat pedig kiváló lehetőséget kínált számos művészettörténeti és restaurátori kérdés megválaszolására.

Kanász Gábor, a Vaszary Kolos kórház főigazgatója és egyben a Keresztény Múzeum baráti körének tagja olyan érdeklődéssel, lelkesedéssel és együttmüködéssel fogadta a kérést, amely minden nehézséget elhárított. Miután mind a kórház képviselői, mind a múzeumi szakemberek megbizonyosodtak róla, hogy a szobor súlya, méretei is lehetségessé teszik a munkát, és a szobor számára sem járhat a vizsgálat semmiféle veszéllyel, restaurátori és művészettörténészi jelenlét mellett, a kórház operátor munkatársának, Hanczik Csabának az irányításával megkezdődött a „páciens vizsgálata”, és igen érdekes információkra derített fényt.

A vizsgálat legjelentősebb eredménye, hogy a szobor gyakorlatilag egyetlen fatörzsből készült. Az ilyen nagyméretű szobrok esetében egyébként viszonylag elterjedt megoldástól eltérően, itt az erősen kiemelkedő részeket, mint a Kisjézus teste, vagy egyes végtagok, drapériaelemek nem készültek külön fából, hanem egyetlen, nyilván jelentős átmérőjű hársfatörzsből, együtt faragta ki ezeket a szobrász. A megoldás jelentős szobrászi tudásról árulkodik. Valószínűleg ezzel az eljárással függ össze egy másik faragási különlegesség is. Az oltárszekrényben álló szobrokat az esetek többségében hátulról (ahonnan sosem voltak láthatóak, hiszen hátoldaluk az oltárszekrény hátlapjához illeszkedett) kimélyítették, részben a tárgy súlyát csökkentve ezzel, részben hogy a törzs belét eltávolítsák és így lehetőség szerint elkerüljék a faanyag alakváltozása következtében kialakuló hasadások, repedések keletkezését. Az alistáli szobrot kimélyítették ugyan hátulról, ám a bél megmaradt, valószínűleg azért, mert csak így volt a törzs átmérője elég ahhoz, hogy a teljes alakot kifaraghassák belőle. Ennek és egyéb növekedési sajátosságnak, fahibának következtében azonban számos sugárirányú repedés, elválás és hasadás jelent meg a későbbiekben a szobron, amelyeket utólag javítani kellett. A javítások jellege, mérete jól láthatóvá vált a CT-felvételen olyan helyeken is, ahol szabad szemmel nem is volt sejthető. Valószínűleg ilyen jellegű javításokkal függnek össze azok a hatalmas méretű szegek is, amelyek a Madonna fejében és testének különböző részein is feltűntek a vizsgálat során.

A felvételek értelmezése még folyamatban van; a restaurátorok, művészettörténészek és radiológusok közös gondolkodása azonban olyan eredményeket ígér, amelyek közelebb vihetnek nemcsak az Alistáli Madonna történetéhez, de a középkori faragási eljárások, technikák megértéséhez is. Hasonló interdiszciplináris együttműködés nélkül ma már elképzelhetetlen alapos, szakszerű műtárgyelemzés. A Vaszary Kolos Kórház, a Keresztény Múzeum és a restaurátor szakemberek együttműködése, az érintett intézmények vezetőinek nyitottsága azonban számos tudományos lehetőséget rejt még.

Forrás: Keresztény Múzeum

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír