Dér Katalin: A Biblia olvasása

Dér Katalin kiindulópontja, hogy a Biblia Isten szava. Ez nem függeszti fel, nem teszi érvénytelenné a benne használt emberi nyelv szabályait, de erőteljesen befolyásolja ezt a nyelvezetet, méghozzá „kézzelfoghatóan, megragadhatóan, konkrétan és minden szinten, a szemléleti alapoktól a szóhasználatig és a nyelvi elemek összekapcsolásának, a szöveg szövésének jellegzetes módjaiig.” Az Írásokban tehát érvényesülnek a nyelv szabályai, de „speciális, semmiféle egyéb nyelvi alkotásra nem jellemző módon érvényesülnek”, mégpedig úgy, hogy a bibliai beszéd „maximálisan, végsőkig, a nyelv szélső határaiig kiaknázza, felszínre hozza a nyelvben meglévő, de rejtve lappangó lehetőségeket”. A kötet írója rámutat: a bibliai hermeneutika és a gyakorlati szövegmagyarázat, az egzegézis, valamint az egyszerű laikus olvasás kiindulópontja minden korban az volt, hogy a Biblia tartalma Istentől ered. E meggyőződés mellé az újabb korokban társult azoknak a problémáknak a tudatosodása, amelyek az „isteni tartalom emberi nyelven” kettőségéből, isteni és emberi különböző, egyszersmind elválaszthatatlan voltából fakadnak.

A tudós szerző kiemeli: a Biblia közleményeinek isteni jellege nemcsak afféle általános, elvont elv, hanem olyan radikális meghatározó erő, amely konkrét formában, kézzelfogható megnyilvánulásokban rajta hagyta a nyomát a szövegeken, befolyásolja azokat, és ezek a jegyek valamilyen mértékben felismerhetők, feltárhatók és leírhatók. Ha a Biblia lényegi tartalma Isten belépése az ember világába, életközegébe, akkor ez szükségképpen minden szinten befolyásolja a szöveget, befolyásolja annak formáját, a legelemibb, általános, nem vagy ritkán tudatosuló, nem reflektált szemléleti alapoktól kezdve el egészen a szavak és kifejezések jelentésének alakulásáig, a jelentéstanig és a gondolatok összekapcsolásának módjaiig, a mondattanig.

Dér Katalin kifejti: arról, hogy Isten maga szabja meg üdvözítő tetteinek idejét, és ura a földi időnek, sokféle összefüggésben esik szó. Például a szerzők szerint Isten képes valami módon megrövidíteni, összesűríteni az időt az ember érdekében: „a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok (a vég napjai)”, mert „Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, egyetlen ember sem menekülhetne meg” (Mt 24,22). Ezzel összefüggésben idézi a szerző Jeremiás próféciáját, amely szerint Isten a bűn megbocsátásakor képes arra a lehetetlenségre, hogy a jelenre és a jövőre nézve valamilyen értelemben törölje az elmúlt időt, annak tartalmát, a múltbeli rosszat: „És akkor majd senki nem tanítja így atyjafiát: ’Ismerd meg az Urat’, mert mindannyian ismerni fognak a kicsiktől a nagyokig, mondja az Úr, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikre többé nem emlékezem.” A szerző kifejti: az ember a bűnt talán jóvá tudja tenni valahogy, de semmivé, nem létezővé tenni képtelen. Isten ellenben, a prófécia szerint, képes erre. Persze Isten a bűnt nem mint tényt teszi a múltban meg nem történtté. Azt teszi vele, hogy „most, a jelenre és a jövőre nézve nincsen többé” – írja a szerző, hozzátéve: ez az Újszövetség idejében életbe lépő, a korábbi megbocsátásoktól sarkosan megkülönböztetett bűnbocsánat misztériuma. Az isteni természetű, azaz elfeledéssel együtt járó megbocsátásra az ember csak akkor képes, ha át van hangolva az idő isteni szemléletére, „ha szellemileg kilépett a véges földi idő korlátjából, miután egész gondolkodását átállította az isteni örökidő távlatára, vagyis ha megtért”.

Jézus beszédeit elemezve a szerző megállapítja, hogy azok még a bibliai beszédeken belül is különlegesek. Krisztus soha nem szolgál „előre gyártott, kész tézisekkel, lezárt dogmákkal és tanokkal, hanem elkötelezettség és szabadság dialektikájára, a szabadság felelősségére nevel, önállóságra, gondolkodásra késztet, látni tanít, arra, hogy az ember az egyetlen lényeg szempontjából, Isten országának új, tágasabb perspektívájában szemlélje a világot és a maga életét”.

Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének következő passzusát elemezve – „A Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” – Dér Katalin kiemeli: A „Krisztusban”, vagyis az ő áldozata által és a Szentlélek közvetítésével nyert élet legfontosabb ismérve, hogy olyan élet, amely nincs alávetve a korábbi „végzetes bűn – halál szükségszerűségnek”. Ez az új törvényszerűség szabadít meg tehát a korábbi, az ősbűn óta fennálló tragikus összefüggéstől.

A kötet szerzője kitér arra is, hogy a Biblia a bálványok mögött rejlő erők sátáni voltát éppen ebben, megtévesztő evidenciájukban látja. E jelenség modellje Jézus megkísértése. A „gonosz lelkek” ígéreteinek lényegi tisztességtelenségével Isten ígéretei állnak szemben, kétszeresen. Egyrészt ezek az ígéretek beválthatók: az adományok, lévén spirituálisak, „élet, világosság, öröm, szeretet, béke, végtelenül oszthatók, mindenkinek odaadhatók a másik megkárosítása nélkül”. Másrészt, ellenben a Sátán világával uralkodó elvevés törvényével, Isten ígéreteit egyetlen feltételként az „adástörvény” betöltéséhez köti.

Dér Katalin: A Biblia olvasása
Kairosz Kiadó, 2018

Fotó: Kairosz Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír